Gondolatok év fordulóján

Az óév és újév küszöbén arra vállalkoztunk, hogy megszólítsuk az egyházkerület és az egyházmegyék elöljárólit arról, hogy mire emlékeznek szívesen az elmúlt évből, van-e olyan terület, melyet kudarcként éltek meg, illetve a 2016-os tervekről is érdeklődtünk. Baksy Máriának az Abaúji Református Egyházmegye esperesének gondolatai következnek.

Nagy a te hűséged! (JSir 3,23b) Az év fordulóján természetes emberi magatartásunk, hogy egyfelől visszatekintünk, értékelünk, másfelől előre nézünk a jövendőre. Az Isten iránti hálaadás tölti el szívem, hogy megtapasztalhattuk 2015-ben is Urunk hűségét, hisz annak köszönhetjük megtartatásunkat.

kép

Nehéz kiemelni egyetlen örömteli eseményt, mert hála Istennek több is volt. Minden alkalom, amikor hálaadással együtt lehettünk, szép emlék, akár a gyülekezeti ünnepekre, vagy egy beiktatásra gondolok, akár a lelkipásztori közösség hivatalos, vagy családi alkalmaira. Fontos és áldott lehetőség, hogy a gyermekek és ifjak sokaságát is össze tudjuk gyűjteni egyházmegyei közösségben. Reménységgel töltött el egyházunk jövőjét tekintve a hittanosok tanév kezdő napja Göncruszkán, és a konfirmációra készülők találkozója, Encsen. Hálaadásra indít, hogy 5 lelkipásztor családba érkezett újszülött gyermek, Isten kegyelméből.

Személy szerint megemlékezem a csobádi és abaújdevecseri gyülekezetekben végzett 35 esztendős szolgálatomról, amiért Istené legyen a dicsőség!

Ha nem is kudarcnak, de haladatlanságnak éltem meg, hogy milyen nehéz (volt) egy-egy gyülekezetben betölteni a megüresedett lelkipásztori állást. Tanulni kell ezt is, presbitériumoknak, lelkészeknek, egyházi vezetőknek.

Mik a tervek? Folytatni a szolgálatot, végezni a missziót nagyobb, kicsi, és még kisebb gyülekezetekben. Tervezzük a szokásos missziói alkalmakat (presbiteri, gyermek, énekkaros találkozók), és újként az apró gyülekezetek tagjainak összejövetelét. És tervezünk a Reformáció évéhez kapcsolódó nagyobb szabású rendezvényeket, olyat is, melyet a szomszédos a határon túli egyházmegyével együtt kívánunk megtartani. Isten segítsen terveink megvalósításában!

Adja Isten az Ő megújuló irgalmát ránk az Úr 2016. esztendejében is, hogy hálaadással mondhassuk ennek végén: Szeret az Úr, azért nincs még végünk. (JSir 3,22)

Baksy Mária esperes

Abaúji Egyházmegye