Füzesabonyi református hittanos tábor

2024

Az idei hittanos táborunk a füzesabonyi református gyermekek számára nemcsak színesebb és izgalmasabb volt, de „mobilabb” is, mint az eddigiek. Oldalakat lehetne írni róla.

Természetesen minden nap a templomunkban az Igével kezdtük a tábort, szebbnél szebb bibliai történeteket dolgoztunk fel, sok-sok énektanulással, imádsággal fűszerezve.

A táborba látogató gyülekezeti tagok is lapozgathatták az odakészített friss és régebbi reForrás és Reformátusok Lapja példányait és egyéb hitmélyítő kiadványokat.

WEBCOVER2

A tábor első napján kirándultunk, vonattal Mezőkövesdre utaztunk, ahol gyalogtúra keretében megtekintettük a város templomait. Az új református templomnál találkozhattunk az ottani táborozókkal, az egyik katolikus templom bejárati ajtaján találtunk egy hatalmas sáskát. Előkerült a sáskajárás története, de a Mózes két kőtáblájára is rácsodálkozhattunk a Kavicsos tó melletti játszótérnél. Természetesen a hittanversenyre beigért, de a hűvös miatt akkor elmaradt fagylaltozást is pótoltuk.

Második napon a reggeli áhítatot követően drónbemutatót láthattunk, és hallhattuk a drónozással kapcsolatos legelemibb szabályokat is. Áron és Benjámin hozott két kicsi drónt is, melyeket a bátrabbak reptethettek is.

A következő napon a hangszerbemutatónak örvendezhettünk, szinte egész nap szólt valamelyik hangszer, olykor több is. Béci bácsiék modern dobfelszerelése vitte a pálmát. Valamint A Gulliver színpad kedves, különleges: interaktív előadása is csodálatos élményt nyújtott számunkra.

WEBCOVER2 (1)

Utolsó napon történt a nagy munka: a sátrak felállítása, az éjszakai tábortűzhöz még Budakalászról is érkezett két zsák tűzrevaló fa… Mindenki magának süthette meg a vacsoráját… A tábortűz melletti éneklés, az idősebbek történetei, a virrasztás, a hajnal - megannyi szép és áldott emlék lesz mindannyiónk szívében.

Sok szép bibliai történettel, és rengeteg élménnyel lettek gazdagabbak a résztvevők, mind a gyermekek, mind a felnőttek. A táborzárás a vasárnapi istentiszteleten történt, a táborban résztvevő gyermekek szülei is jelen voltak, olykor mosolyogva, olykor örömkönnyeikkel küzdve hallgatták a gyermekek beszámolóját. Áldott legyen az Úr!

Köszönet az Egyházkerületi támogatásért!