A beruházás három egyházközség összefogásával és saját forrásából valósul meg a könnyebb, biztonságosabb közlekedés érdekében.

A temető a felújítás alatt is látogatható
A Deszkatemető régi, leromlott állapotú, és veszélyessé vált macskaköves sétaútjainak a megújítása két héttel ezelőtt kezdődött el azért, hogy könnyen és biztonságosan lehessen megközelíteni a sírokat, tudtuk meg a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztorától. Almási Ferenc örömmel és Istennek hálát adva azt nyilatkozta portálunknak, hogy folyamatosan igyekeznek a város egyik legszebb, legpatinásabb temetőjét rendben tartani. Az elmúlt években történt nagyobb beruházások keretében a tereprendezések mellett urnafalakat építettek és csak most érkeztek el a járdák egy részének a felújításához.

Almási Ferenc, a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség lelkipásztora
A lelkipásztor elmondta, hogy jelenleg összességében 330 méternyi szakasz felújítására van anyagi lehetősége a Deszkatemetőnek, amelynek három egyházközség a fenntartója: a belvárosi, a tetemvári és az alsóvárosi. – Hárman döntöttünk arról, hogy most ez a legfontosabb beruházás, annak érdekében, hogy a látogatók a lehető legbiztonságosabban tudják megközelíteni szeretteik sírját, hiszen sok idős panaszkodott már a nehezen járható összekötő utakra – emelte ki. Hozzátette, hogy a jelenlegi felújítás azokat a szakaszokat érinti, ahol a macskakövek a legrosszabb állapotban voltak, és a csaknem 12 millió forintból megvalósuló beruházás kivitelezése augusztus végére fejeződhet be.

330 méternyi szakasz újul meg
Almási Ferenc elárulta, hogy amint fedezet lesz rá, tovább folytatják a munkálatokat járdák, utak bővítésével, valamint urnafalak, urnaszigetek kialakításával.

A beruházás csaknem 12 millió forintból valósul meg
A lelkipásztor megemlítette, hogy a Deszkatemető ügyvezető lelkipásztora Meleg Attila, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora, akivel folyamatosan konzultálva hozzák meg a döntéseket, amelyeknél azt tartják szem előtt, hogy a temetőbe látogatók minél otthonosabban és biztonságosabban érezzék magukat. – Nemrégen ő nyilatkozta, hogy nagy szükség lenne kamerák telepítésére is, amivel mi is egyetértünk. Mindhárom egyházközség nevében mondhatom, hogy azt szeretnénk, ha Miskolc egyik legszebb és legpatinásabb temetője olyan hely lenne, ahol a gyászolók valóban kulturált, békés, kegyeletteljes módon létezhetnek – fűzte hozzá.