Erő a szolgálathoz

Tiszaújvárosban, a református templomban tartotta tavaszi konferenciáját a Magyar Református Presbiteri Szövetség (MRPSZ) Dél-Borsodi Területi Szervezete április 3-án, vasárnap. A találkozó témája idén a Húsvét utáni feltöltekezés volt.

kép

A résztvevőket Victorné Kardos Erika , a szervezet elnöke köszöntötte, majd Szőnyi Tamás borsod-gömöri esperes mondott megnyitó beszédet a napi igeszakasz (Jel 2:19) alapján. Azt mondta, "áldott örökség, hogy a hét első napján a feltámadásra emlékezve összegyülekezhettünk, erőt nyerve a hétköznapokhoz, a lelkipásztori, kurátori és presbiteri szolgálathoz".

kép

Bráz György polgármester örömét fejezte ki, hogy a város egy ilyen rangos konferenciának adhatott otthont, majd beszámolt a település és az egyházközség együttműködéséről. – A keresztyén közösségekkel együtt jutottunk el oda, ahol ma vagyunk, hogy a templomok nélküli város helyett a templomok városa jelzővel illethetjük a települést – fogalmazott köszöntőjében.

kép

Az igét ezúttal Varga István tiszaújvárosi lelkipásztor hirdette, aki többek között azt hangsúlyozta, hogy minden embernek egyformán fontos a szolgálata. "Nincs alá- és fölérendeltség, mert nem mi, emberek küldünk, hanem Jézus Krisztus küld, ő választ ki a szolgálatra. Isten minden presbiternek megadta a maga helyét, szerepét, és ott, ahol az aratás jól van megszervezve sikerül elvégezni szent küldetésünket."

kép

Az igehirdető kiemelte: "rabszolgái vagyunk az Úr Istennek és közös dolgunk elvégezni az aratást". – Nagyon sok ember vár arra, hogy egy közösségben rend legyen, hogy szóljon az ige, szép legyen a templom, az emberek mosolyogjanak, békesség legyen és ne háború. Az aratás ezt jelenti és mindenkinek meg van a helye ebben a szolgálatban.

kép

Pásztor Gyula , a SRTA lelkipásztora a konferencia főelőadásában kifejtette, hogy a Húsvét az egyéni szolgálatra és az egyház életére nézve is fordulópont: "Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása készít új életet, ez az, ami megelevenít egy-egy emberi életet és hoz erőt az egyházba".

kép

Az előadás központi gondolata az volt, hogy csak akkor lehet ereje és gyümölcse a szolgálatunknak, ha zavartalan a kapcsolatunk Jézus Krisztussal, ő rá figyelünk és neki engedelmeskedünk. Azt is elmondta, hogy sajnos nem természetes, hogy Húsvét után megújult erővel indulunk tovább, ezért is fontos, hogy ilyenkor újragondoljuk szolgálatunkat.

Kojsza Péter