"Emlékezzünk a keresztyénségünkre!"

Államalapító Szent István királyra emlékeztünk augusztus 20-án. A miskolci önkormányzat ünnepi rendezvénysorozata már egy nappal előtte, az avasi református templomban elkezdődött, ahol ökumenikus istentiszteletet tartottak világi és egyházi elöljárók részvételével. A központi programot szombaton a Szent István téren tartották, ahol az ünnepi beszédeket követően a történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret.

kép

Az ünnepi menet a Városháza régi bejáratától indult a nemzeti lobogóval, Miskolc zászlójával, a város kenyerével és az aratókoszorúval. Az ünneplők a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kórusával és a Kolozsvári Református Kollégium vegyes karával közösen énekelték el a Himnuszt, majd Kriza Ákos Miskolc polgármestere és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondtak ünnepi köszöntőt.

A beszédek után a történelmi egyházak képviselői, Szarvas Péter római katolikus esperes, Béres Gábor görög katolikus plébános, Szőnyi Tamás református esperes, Buday Barnabás evangélikus esperes és  Krank József ortodox parókus

megáldották, megszentelték az új búzából készült kenyeret, majd a polgármester megszegte azt.

Szőnyi Tamás a Máté 16:9-10. verseit olvasta fel az egybegyűlteknek, majd a négy- és ötezer ember megvendégelésének történeteit hasonlította össze. A Borsod-Gömöri Református Egyházmegye vezetője arra buzdított, hogy emlékezzünk az ezer esztendőre, a keresztyénségünkre és a megmaradásunk érdekében gyakoroljuk a hitünket. "Szent és magyar éneket énekeljünk, Istent magasztaljuk, egymást erősítsük, hiszen erre ösztökél bennünket első királyunk is. Maradjunk meg azon az úton, amit a mi őseinktől, eleinktől kaptunk."

Kojsza Péter