"Emlékezz vissza az egész útra..."

Ebben az évben már tizennegyedik alkalommal gyűltek össze augusztus 10-én délelőtt a Gagybátorról elszármazottak.

2009-ben volt az első alkalom, majd a 2012 óta rendszeresen megtartott találkozó – amelynek elindítója négy jóbarát volt-, néhány év alatt gyorsan felduzzadt 100 fő felé. Az idei alkalommal több mint 130-an gyűltek össze azok, akik ebből az apró abaúji faluból indultak, vagy kötődnek hozzá.

DSC_0198

A találkozó résztvevőit Bódi Noémi a Gagybátori Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte. Az ünnepi szolgálatot Gazsiné Vizi Éva az Abaúji Református Egyházmegye főjegyzője végezte, aki Mózes ötödik könyvének 8,2 alapján hirdette Isten igéjét.

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened,”

Az egyházmegyei főjegyző arról beszélt, hogy bár emlékeink lehetnek nehezek vagy fájdalmasok, de Isten akkor is kegyelmére emlékezhetünk, „…mert eddig is hordozott, és ráhagyatkozunk mert nem hagy el és nem marad el tőlünk. Bízhatunk az ő ígéretében.”

Az egyházkerület nevében az egybegyűlteket dr. Molnár Pál főgondok köszöntötte, az egyházemegye jó kívánságait pedig Kusnyír László esperes adta át.

DSC_0310

A program már generációkon is átívelve egyre többeket hívogat, mivel unokáikat, gyerekeiket is elhozzák az elszármazottak, hogy ők is megismerjék a gyökereiket. Ezt példázza, hogy az elszármazottak részéről már volt felkérés felnőtt keresztelésre, esketésekre is. Ezen felül jól mutatja, hogy ez a hagyomány és találkozás, a nagyobb családba tartozás érzése képes megerősíteni a gyülekezetet és a benne szolgálókat.