A házassághete kapcsán kerestem meg Babuci nénit és Péter bácsit, akik a Miskolc-Avasi gyülekezet aktív tagjai, akik az Istentiszteletre ma is karonfogva érkeznek. Az általuk képviselt értékrendről, családról, házasságról beszélgettünk.
- Hogyan kezdődött ez a hosszú út?
- Felkértem egy táncra, és attól kezdve örökké Ő maradt a társam – mondja mosolyogva Péter bácsi
- A Debreceni Egyetem aulájában volt egy zongora. Péter és az egyik évfolyamtársa tudtak zongorázni. Egy ebéd utáni délután ott találkoztunk és felkért táncolni. Átölelt engem, és azt mondtam, hogy Ő lesz a férjem. Nagy volt a boldogság – egészíti ki Babuci néni.
- Lehet, hogy ez egy mai fiatalnak furcsán hangzik, de amikor mi megismertük egymást, nem úgy választottam Babucit, hogy itt van egy szép fiatal lány, hanem arra is gondoltam, hogy milyen lesz majd sok év múlva, kik a családtagjai. Engem úgy nevelt édesanyám, hogy a házasságnak ez az alapja. Hosszú távon is tudjunk együtt gondolkodni, élni, ez pedig akkor megy, ha azonosak az értékeink, a családról, hitről, munkáról.
- Én akkor három idős nagynénémmel laktam Debrecenben és amikor bemutattam nekik Pétert, nagyon tetszett nekik. Azt kérdezték, „honnan tudtál szert tenni egy ilyen úri fiúra?”
Juhász Péter és Oltványi Jolán
Az „úri fiú” az egykori putnoki lelkész-esperes fia, aki 3 és félévesen árván maradt az édesanyjával és a Sárospataki Református Gimnáziumban tanult. A mindig tevékeny, fegyelmezett életet képviseli. Otthonról is ezt hozta magával és egész életét ez a harmónia jellemzi ma is.
Babuci néni a kisvárdai gyógyszerész család lánya pedig megtalálta a mindig megbízható, családját, gyermekeit mindennél jobban szerető férjet.
Esküvői fénykép
Kisvárda, 1954. december 29.
-Hol kezdődött a közös élet?
-Putnokon volt házunk, és az Ózdi gimnáziumban kezdtem el tanítani, fizika – kémia szakos tanárként. Minden nap korán hajnalban kellett vonattal utazni, és amikor lehetőség adódott a putnoki általános iskolában tanítani, váltottam. Aztán a megüresedett putnoki állatorvosi állásra egy miskolci orvos jelentkezett, aki lakást keresett. Neki Miskolcon volt háza, és megkérdeztem tőle, hogy nem cserélnénk-e. Így kerültünk Miskolcra, és én a Földes gimnáziumba.
- A költözés idején vártam második fiúnkat, a kilencedik hónapban voltam. Megkérdeztük a szüleimet, hogy mit tanácsolnak. Fontos volt a véleményük, hiszen Pétert is sajátjukként szerették, még velem szemben is mindig neki adtak igazat – mondja nevetve Babuci néni – és persze kölcsönös volt ez a szeretet. Megfogadtuk a tanácsukat, és azóta Miskolcon élünk.
Juhász Péterrel és feleségével Oltványi Jolánnal a teljes beszélgetést a Reforrás Húsvéti számában olvashatják
- Megérkeztek a gyerekek. Két fiú. Ma sokan azt mondják, egy gyerek születése változást hoz a házasságba, a kapcsolatokba. Így van ez?
- Akkor, amikor megszülettek a gyerekek, pillanatnyilag ők lettek a fontosak.
- Amikor már elég szépen látható volt a terhesség, attól kezdve én „másodrendű” voltam. De én ettől nem sértődtem meg, sőt büszke voltam rá, hogy a feleségem ilyen anya lesz, aki a fiaimat így szereti.
-Volt köztetek vita?
-Olyan vita nem, hogy haraggal feküdtünk volna le.
-A családból, a Sárospataki Református Gimnáziumból hozott értékrend, a hit, a mai napig megtartó erőt jelent nekünk. Így lehet együtt maradni. Komolyan vettük a fogadalmat, hogy vele tűrök, vele szenvedek. Nem voltak rossz időszakok a kapcsolatunkban, mert mindig együtt voltunk, számíthattunk egymásra. Elmondhatjuk, hogy mi azért vagyunk együtt, mert az életet komolyan vettük.