Egyetemes küldetés

Az egyetemes egységet és a keresztyének közös küldetését hangsúlyozták a történelmi egyházak képviselői az Ökumenikus Imahét miskolci programsorozatának kiemelt alkalmán, az egyetem díszaulájában, január 23-án.

kép

"Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" – Makkai László egyetemi lelkész az ökumenikus imahét vezérmondatával köszöntötte a jelenlevőket. Kiemelte, hogy a magyarországi felsőoktatási intézmények közül egyedül a miskolciban működik ökumenikus egyetemi lelkészség több mint tíz éve, négy felekezet összefogásával.

kép

Torma András megnyitójában arról beszélt, hogy az intézmény számára mindig fontos volt a keresztyén egyházakkal való együttműködés, melyek "az egyetemi polgárok lelki üdvéért végzik áldozatos munkájukat". A Miskolci Egyetem rektora az egység érdekében a keresztyén gyökerekhez való visszatérésre ösztönzött.

kép

Ternyák Csaba római katolikus egri érsek a Szentírást és a prófétai feladatot, Isten üzenetének közvetítését helyezte a középpontba.
– Fontos, hogy képesek legyünk vonzóan felmutatni Jézus Krisztust a mai világban és hogy azok az emberek, akik csak névleg, kulturális hagyományaikban keresztyének újra rátaláljanak a Megváltóra. Vallásosnak lenni nem bizonyos gyakorlatok megtartását jelenti, hanem hogy barátságra, személyes kapcsolatra lépünk Vele, aki az Üdvözítő.

kép

Pásztor Dániel tiszáninneni református püspökhelyettes a 100. zsoltár alapján mondott igehirdetésében az örömteli szolgálatra hívta fel a figyelmet. "Ujjongjunk és örvendezzünk, mert jó az Úr, örökké tart szeretete és hűsége nemzedékről nemzedékre! "A református lelkész hangsúlyozta: "egyetemes keresztyén küldetésünk továbbadni Isten szeretetét és jóságát; hogy az Úr az Isten, az Ő népe és legelőjének nyája vagyunk!"

kép

"Legyetek bölcsek és józanak, hogy együtt imádkozhassunk!” – ezzel a felszólítással kezdte igehirdetését Orosz Atanáz , a Miskolci Egyházmegye püspöke, aki szerint nemcsak gyülekezeten belül, de egyetemesen is egymásra vagyunk utalva. – A Szentlélek az egység lelke. A kegyelmi ajándékok pedig nem magán célra, hanem a közösség építésére és mindenki hasznára adattak – fogalmazott a görög katolikus exarcha.

kép

Fabiny Tamás evangélikus püspök úgy vélte: egyek vagyunk a tanúságtételben, az igében, ugyanaz a Szentírásunk és közösen hirdethetjük az Úr tetteit. "Eljön majd az idő, amikor nemcsak az igei liturgiában, hanem az oltári szentségben is egyek leszünk. Ezért nagyon sokat kell dolgozni, fáradozni és buzgón, állhatatosan imádkozni."

kép

Az ökumenikus istentisztelet a különböző felekezetű lelkipásztorok közös imádságával folytatódott. Az eseményt a Bartók Béla Zeneművészeti Intézet kórusa foglalta keretbe.

Kojsza Péter