Egy befejezetlen szimfóniát idéző tárlat

Megnyílt Kovács Imre nyugalmazott református lelkipásztor unikális keresztyén kiadványokból és több ezer darabos képeslapgyűjteményéből álló kiállítása a Miskolc-Tapolcai Református Templomban.

– Ez a tárlat olyan, mint egy befejezetlen szimfónia – mondta a november 24-én nyílt, két részből álló kiállításáról Kovács Imre nyugalmazott református lelkész, aki bízik abban, hogy a több mint száz darab több száz éves Bibliát, imakönyvet és más, a keresztyén irodalom különböző felekezeteinek ritka példányait, valamint egy tízezer darabos képeslapgyűjtemény néhány ezer darabját bemutató tárlat végre otthonra találhat a Miskolc-Tapolcai Református Templomban.

IMG_2325

A 30-40 év alatt összegyűjtött és bemutatott kötetválogatás a keresztyén irodalom olyan nem mindennapi ritkaságait, éppen ezért értékes könyveit vonultatja fel, mint például az 1746-os kiadású Károli Gáspár által lefordított Bibliát, amelyet Misztótfalusi Kis Miklós lelkész, nemzetközi szinten ismert nyomdász, betűmetsző és könyvkiadó revideált 1685-ben, majd készített a hollandiai Utrechtben lévő nyomdájában. – És amelyből már csak néhány példány lelhető fel a világon! – hangsúlyozta a nyugalmazott lelkipásztor.

IMG_2319

Találkozhatunk a magyar református kegyességi irodalom talán legtöbb kiadásában megjelent kötetével is, mégpedig Szikszai György 1760-ban kiadott Keresztyéni tanítások és imádságok című könyvének 1812-es kilencedik kiadásával, amely nem csupán kegyességtörténeti, mentalitás- és művelődéstörténeti szempontból, hanem a református vallásgyakorlat mindennapi praxisát tekintve is alapműnek tekinthető. A szóban forgó kötetet még édesanyjának vásárolta meg Kovács Imre.

IMG_2331

A számos kiadvány között fellelhető néhány 1722-ből vagy 1742-ből származó bizonyságtétel is. Különleges példány az 1845-ben kiadott és készített debreceni gyöngyhímzéses díszkötéssel fedett énekeskönyv. Bele lehet lapozni a Római Katolikus Egyház által az 1900-as évek fordulóján kiadott, meglehetősen súlyos, bőrkötésű, a hajdani érsek dedikálásával ellátott Klasszikus Arany Bibliába is.

A templom lépcsőfeljárójában és karzatán elhelyezett keresztyén értékekhez kötődő magyar és külföldi képeslapok Kertész Imre több mint 10 ezer darabos gyűjteményéből valók, amelyeknek nagyobbik része saját gyűjtésből, kisebbik része barátja, Pásztor Pál evangélikus lelkész, esperes, illetve hajdani évfolyamtársa, Török Elek unitárius lelkész, esperes hagyatékából származik.

IMG_2311

A két kiállítás minden vasárnap a délelőtt 11 órakor kezdődő istentisztelet előtt és után, illetve csoportos kirándulás esetén előre egyeztetett időpontban Kovács Imre nyugalmazott református lelkész tárlatvezetésével tekinthető meg.