Bölcsen nőnek lenni – a keresztyén élet kihívásai

A Borsodi-Gömöri Református Egyházmegye Nőszövetségi Konferenciája Miskolcon

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetségének megújult vezetése találkozóra hívta az egyházmegyék gyülekezeteinek nőtagjait. Így került sor 2024. április 13-án szombaton a Miskolcra szervezett Nőszövetségi konferenciára is.

„A Nőszövetség hol erősebb, hol gyengébb jelenléttel, de mindig azon munkálkodott, hogy a helyi gyülekezetek asszonyainak, nőinek keresztyén identitását támogassa, gondozza. A mai szekuláris kor kihívásaiban úgy hisszük, hogy szükséges az identitás kialakításában is részt vennünk és ezt a különböző generációk számára is elérhetően szeretnénk tenni.” -állt a meghívóban

Lehetőség volt az egymással való találkozásra, ismerkedésre, kötetlen beszélgetésre. Mit tehetnek, milyen feladatokat vállalva lehetnek a nők a közösségeink építői?

Benke Kinga lelkipásztor, az Egyházkerület Nőszövetségének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, kifejezve örömét az iránt, hogy a kerület minden egyházmegyéjében sikerült egy-egy hasonló találkozást megszervezni.

0413_noszov_50

Az igei köszöntést, az áhítatot Földesiné Kántor Mária Hernádnémetiben szolgáló lelkipásztor, korábbi nőszövetségi titkár végezte. Az Efézusi levél 3, 14-21 versei alapján az alázatos szolgálatról, a bennünk megjelenő Krisztusi szeretetről és a megerősítő Lélekről szólva biztatott mindenkit a hűséggel végzett szolgálatra.

Nagyné Nádasi Erika a Sárospataki Református Gimnázium lelkész-vallástanára gyakorlati tapasztalatait megosztva tett bizonyságot a női szolgálatról. A tanítónői hivatást Isten egy másik szintre helyezve hívta el őt a lelkipásztori szolgálatra.

„Egész bölcsességünk két részből áll, Isten és önmagunk megismeréséből.” -idézte Kálvin Institúciójának bevezető gondolatát. Ezt komolyan véve lehet beleállni abba a szolgálatba, amit ránk bíz Isten. Ráadásul nőként. Persze kinek-kinek másként, más időben, más helyen adatik meg a találkozás pillanata és lehetősége, de abban egyek lehetünk, hogy Isten kapcsolatunkat meghatározza a hozzá való közelségünk. Ő abban a körben akar bennünket látni, ahol nincs különbség köztünk, hanem mindenkinek egyenlő esélyt ad arra, hogy az Ő szentségének részesei legyünk.

A női szerepvállalásról szólva elmondta, hogy elsősorban Isten gyermekeivé kell lenni, mert így tölthetjük be hivatásunkat feleségként, anyaként egyaránt. A hitből fakadó szeretettel tudunk generációs szakadékokat áthidalni, egymáshoz türelemmel lenni, példaadásunkkal nevelni. De igaz ez a barátságra vagy a munkatársi kapcsolatainkra. Ha az Istennel való kapcsolatunk rendben van, akkor sikerül megtalálni ott a helyünket, ahol éppen elég jó, amiben éppen elég jól érezzük magunkat.

„Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” Zsoltárok: 32:8

0413_noszov_62

Az előadást csoportonként megbeszélve mélyítették el a jelenlévők, hogy ki-ki a maga életére nézve is megerősítést kapva vigye magával a hallottakat.

A konferencia programját a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium művésztanárainak zenei szolgálata és Szőke Éva saját versei zárták.

Végül pedig szeretetvendégség és beszélgetés részesei voltak a résztvevők.

Nőszövetség miskolcon

További képek