A virágvasárnap szombatjától a húsvét végéig a gyülekezetben végigjárt útról olvashatunk Tóth Orsolya a Miskolc-Perecesi Református Egyházközség lelkipásztorának tollából.
„De azok unszolták és kérték: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon.” Lukács 24: 29
Az Emmausba tartó tanítványoknak a története jutott eszembe húsvét hétfőjének délutánján. Vége a szolgálatoknak, elcsendesült a templom, a parókia, és én magam is végre. Engedtem, hogy újra felidéződjön bennem az elmúlt hét minden eseménye, találkozása.
A gyermekek boldog öröme a virágvasárnapot megelőző szombaton, amikor szinte egymást megelőzve, mint az Emmausba tartó tanítványok, mondták, mesélték nekem nagyhét történéseit, és megérintette a szívemet: tudják! Talán értik is.
Aztán a felnőtt konfirmandusok igyekezete, utolsó forgolódása a másnapi fogadalomtétel előtt, ahogy takarították, díszítették a templomunkat. Virágvasárnap minden rezdülése, a kiforrott bizonyságtételek, amik beértek végre.
Nagycsütörtök megterített asztala, Nagypéntek fájdalma, könnye. A vendégszolgálók bizonyságtétele, a Passió, amit végigjártunk. Nagyszombat csendje, amikor mindenki hallgatott. Az Isten is, és a hangoskodók, kiáltozók is.
Húsvét vasárnapja, amely áldások esőjét hullatta ránk: tele volt a templomunk, sok drága élettel, kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Azt éreztük, valóban velünk az Isten. Majd másnap, az ünnep zárásában, ahol a Nagycsütörtöktől kiépített imasétán is végig lehetett még menni.
Végignézve a világon, újra sorba véve mindazokat, akikkel találkozást készített az Isten számomra, azt látom, sokféle „esteledése”, hanyatlása van a ma emberének. Életút, kapcsolatok, munkahelyek, barátságok, rokoni kapcsolatok, bizonytalanságok estéje. Jó ezekben kérni, unszolni az Urat: Maradj velünk!
Bátorító a történet befejezése: Jézus bement a tanítványokhoz, hogy velük maradjon. Idén Húsvétkor ebben erősödtünk leginkább Miskolc-Perecesen, a jelenlét erejét igyekszünk tovább vinni a hétköznapokba.