Ballagás az Irinyiben

A ballagó diákok a már megszokott és kialakított rend szerint készültek az ünnepélyes pillanatokra. A hét során – április 26-án délután – elültették az emlékezés fáját, s ezt követően az alkony beálltával szerenáddal üdvözölték tanáraikat. Az Irinyi belső udvarát betöltötték a végzősök által választott énekek kedves dallamai. 

2016. április 29-én került sor a 2015-2016-os tanév ballagási ünnepségére. Reggel 8,00 órára Andó Gyula Bence (12.C) és az intézmény igazgatója hivatalos volt a város képviselő testületének ülésére, ahol a tanuló Polgármesteri dicséretben részesült.

Délután 14,00 órakor elkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd a hagyományok szerint a végzős diákok először intézményi ballagás keretében a tantermektől búcsúztak, ezt követően a rossz idő miatt a rendezvény az intézmény által használt tornacsarnokban folytatódott. Jelenleg 104 diák – közgazdaságtan és informatika szakon tanulók - indul tovább, hogy megvalósíthassa terveit és elkezdje építeni felnőtt életét.

kép

A Himnusz elhangzása után Szűcs Endre a Tiszáninneni Református Egyházkerület főtanácsosa, az iskolatanácsok elnöke tartott istentiszteletet, amelynek alapigéje a Zsoltárok 128,1 „Boldog mindenki, ki az Urat féli és az Ő utain jár” Imájában kérte az ÚR segítsen magasba nézni, messzire látni. Ezt követően az igehirdetésben a boldogságkereső emberről osztotta meg gondolatait.

kép

Rávilágított, hogy a boldogságérzés megélése más 18 évesen, s ismét más szülőként, és más hívő emberként. Keresztyénként nem félelmet, hanem istenfélelmet jelent, ami a hatalmas és végtelen teremtő Isten tisztelete. Az Istenhez viszonyulás alapelve egy olyan elvárás, ami függőséget, alárendeltséget jelent annak, aki az ő útján jár cselekvő engedelmességgel. Boldog az az ember – emelte ki Főtanácsos úr - aki az urat féli, azért mert ő célba ér, ő megérkezik.

kép

Az igehirdetést követően Pál-Kutas Dénesné igazgató köszöntötte a ballagó diákokat és a vendégeket, majd átadta a legjobbaknak a jutalomkönyveket. Beszédében Ézsaiás próféta szavait idézte: „ Én újat cselekszem , most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!”(Ézs43,19) Felidézte az elmúlt idő jeles pillanatait, s kiemelte, ma a kulcsszó a MOST. Az Irinyi olyan úton jár, amit bár világi törvények is igazgatnak, Isten vett kézbe, és Ő alakít. Mindenkit úgy és annyira, ahogy és amennyire engedi. Nem véletlenek sorozatába került az intézmény, hanem Isten gondoskodó szeretetének fénykörébe. Majd a Szülőkhöz fordulva a gratuláció örömével folytatta. A nagy nap boldogságát jelenti, hogy látják gyermekük sikeres életrevalóságát. Végül az igazgatónő felhívta a végzősök figyelmét, hogy ne feledjék azokat, aki e pillanatig vezették őket, hálaadással tartoznak feléjük, de leginkább adjanak hálát a mindent bölcsen intéző és igazgató Istennek, hogy az elmúlt években alkalmat készített számukra, hogy megismerjétek Őt, az Ő végtelen szeretetét, türelmét, amely soha nem változik irányukban, s velük lesz a vizsgák pillanataiban is. Az elmúlt évek munkája elhozta a gyümölcsérés idejét.

kép

Útravalóul megjegyezte, hogy a diákok jövője olyan lesz, amilyenné alakítják azt szorgalommal, alázattal, az előttük járók iránti engedelmességgel, de főként Istenbe vetett feltétlen bizalommal. Wass Albert gondolatával fejezte be szavait: „Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek, igaznak.” A közös munka minden áldásáért legyen Istené a dicsőség!

A jutalomkönyvek átadását követően az Irinyi Középiskoláért Alapítvány kuratóriumának elnökével Bábás Gabriellával együtt átadta az Irinyi Díjat Kiss Tímea Judit (13.A) tanulónak, aki 5 éven át nyújtott kiváló tanulmányi eredményével és aktív sport, kulturális és közösségi munkájával érdemelte ki azt. Továbbá átnyújtották az Irinyi Szakmai Díjat azon tanulóknak, akik országos versenyeken, szakmai bemutatókon szaktudásukkal emelkedtek ki az évek során. Szakmai díjban részesült Kopasz Dávid (14.E) valamint Andó Gyula Bence (12.C) osztályos tanuló.

kép

Az itt maradók nevében Balázs Fruzsina (11.A), a ballagó diákok nevében Kaulics Martin (13.A) búcsúzott. A műsorban énekelt Bíró Orsolya (10.A), valamint szavalatot hallottunk Szabó Fanni (10.E) (Kipling: Ha…)és Sütő Viktória (10.A) (Túrmezei Erzsébet: A harmadik)előadásában. Az ünnepélyes zászlóátadás alkalmával Matiz Lilla (12.C) emlékszalagot kötött fel az intézmény zászlajára.

A Szózat elhangzása előtt a hevesi EJROK ballagó ünnepségén szolgáló és emiatt távol lévő Pásztor Dániel intézményi lelkész szavait ismertette az igazgatónő: „Istentől kaptatok örök kincseket. Ha ezek átadásában eszköz lehettem, azt köszönöm. Isten áldása, szeretete, békessége kísérjen Benneteket! Köszönöm Istennek az együtt eltöltött éveket.”

kép

13. A nyelvi előkészítős közgazdasági szakmacsoportos osztály 33 fő osztályfőnök Molnár Csabáné

12. B közgazdasági szakmacsoportos osztály 23 fő osztályfőnök Lovas Tünde

12. Cinformatika szakmacsoportos osztály 21 fő osztályfőnökét Darai Imre

12. D informatika szakmacsoportos osztály 27 fő osztályfőnökét Csontosné Hilovszky Eszter

Az Ünnepségen elhangzó énekek: RÉ 165., RÉ 264., RÉ 434.

Soli Deo Gloria!

Forrás: Irinyi