A négyszázötven éves gyülekezetért és a százéves templomért adtak hálát november 7-én a zilizi református templomban.

– Egy-két hónappal ezelőtt fogalmazódott meg a szívünkben annak a vágya, hogy ünnepeljünk, s bár ahogy az már lenni szokott számos nehézség köztük családi tragédia is nehezítette a felkészülést, mégis teljes hitvallással jelenthetem ki azt, hogy az Úristen velünk volt és erőt adott ahhoz, hogy együttes erővel előkészítsük ezt a napot – nyilatkozta a Zilizi Református Egyházközség lelkipásztora az úrvacsorás istentisztelet előtt az Európa Rádiónak.

Szmolka-Tárkányi Csilla Edith a gyülekezetet történetéről elmondta, hogy a leírások 1576-tól tartják számon a zilizi lakosság református hitre térését. Kiemelte, hogy a közösségnek már akkor saját református lelkésze volt, és éppen 100 évvel ezelőtt november 7-én a hajdani gyülekezet ünnepi istentisztelet tartott a templom felszentelésének alkalmából.

– A mi ünnepünk is a hálaadásról szól, amelyre egy szívvel, egy lélekkel készültünk és azt gondolom, hogy mind a lelkünket mind pedig a templomot sikerült ünnepi díszbe öltöztetnünk a nagy napra – fogalmazott. Majd hozzátette, hogy néhány héttel ezelőtt egy ige is megszólította, amikor a Református Bibliaolvasó Kalauzt olvasták, s amelyben – úgy gondolja – benne van a múlt, a jelen és a jövendő, így már akkor elhatározta, hogy az akkor elébe került ige lesz az alkalom vezérigéje:

Szmolka-Tárkányi Csilla Edith elmondása szerint a templom a zilizi gyülekezet szívében mindig központi helyet foglalt el az Úristen mellett. Ezt bizonyítja a hajdani gyülekezet templomról szóló korabeli bejegyzése is, ami az úgynevezett „Aranykönyv”-ben olvasható. Eszerint a közösség tagjaiban már 1914-ben megfogalmazódott az a vágy, hogy a romos templomot újjáépítsék, amit azonban az egyház és a történelmi események meghiúsítottak. A tervezgetések 11 év után, 1925-ben kezdődtek el újra, a tényleges munka, az építkezés pedig a rákövetkező évben. A feljegyzések szerint a gyülekezet teljes egészében megmozdult, a tagok fizikai munkát végeztek a templomépítésnél. Sok presbiter az országot járta adományokért, így történhetett, hogy 1926. március 15-én elfogadhatták Papp Sándor miskolci építészmérnök terveit és elindulhatott a munka. Ennek során a régi templomot kibővítették, az épületet 3 és fél méterrel, a tornyot pedig 12 méterrel emelték meg. Így kapta meg mai formáját a templom, amit néhány éve pályázati forrásokból és a közösség tagjainak adományaiból felújítottak, köztük a falakat kívül-belül és a tetőszerkezetet is.

A lelkipásztor örömmel beszélt a gyülekezetéről, amelyet immár 10 éve pásztorol. Megjegyezte, boldog, hogy gyermekek, fiatalok és idősek egyaránt eljárnak az istentiszteletekre, ha nem is minden alkalommal. Azt tapasztalja, hogy a tagok szeretett közösséget alkotnak egymással. Különösen fontosnak tartja a gyermekek között végzett szolgálatot, a fiatalok bevonzását, s mint fogalmazott, a cél az, hogy a sok egyéb program mellett egyre több olyan kötetlen alkalmat is megszervezzenek, amelyeken minden korosztály részt vehet.

Az esemény vezérigéjéhez hasonlóan a múlt, jelen és a jövő kapcsolatának üzenetéről szólt Kusnyír László, az Abaúji Református Egyházmegye esperesének igei szolgálata is a 68. zsoltár, különösképpen annak 20. verse alapján: „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk.”

Az esperes magyarázata szerint az ige üzenetének kicsengése a hála, a visszatekintés, a jelenben való megállás. A múltból a jelenbe vezető út nem mindig egyenes, visszatekintve valahogy mégis kisimul, ami bátorságot ad az előre tekintésre.