"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.” Márk 10:14

A gyermekmissziót nagyon fontos dolognak tartom a mai rohanó és elferdült világban. Jézus is szerette a gyermekeket és hívta magához. Ezt a Jézusi szeretetet és Isten igéjét mindenképpen tovább kell adnunk. A mi gyülekezetünknek megvan minden olyan feltétele, hogy ennek a szolgálatnak eleget tegyünk. Így kaptunk meghívást immár második alkalommal Kárpátaljára, hogy az ott élő gyermekeknek a bábmisszióval szolgáljunk. Ez a szolgálat azt foglalja magába, hogy különböző gyülekezetekben, ahová meghívást kaptunk bábozunk egy történetet, ahol Isten szeretetéről és Jézus tanításáról hallanak. Emellett pedig éneket is tanítunk nekik, aztán van egy összefoglalása a történetnek és beszélgetés a gyerekekkel, ahol megtanulnak egy aranymondást. Az aranymondás egy ige a bibliából, ami kapcsolódik a bábdarabban előadott történethez.

Az idei nyarunk is a tavalyihoz hasonlóan a kárpátaljai misszióval indult. Az összeszokott bábcsoporttal nagy izgalommal készültünk erre az útra. Azért is volt izgalmas, mert már nem egy idegen helyre mentünk, hanem testvér és ismerős gyülekezetekhez látogatunk el. A felnőttek mellett vittük saját gyermekeinket is, hogy lássák a misszió lényegét. A gyerekeknek is megvolt a maguk feladata, és ettől nagyon izgalmassá vált az ő szolgálatuk is. Szerettük volna őket is bevonni a feladatokba, hogy úgymond belenőjjenek a szolgálatba és majd egyszer át tudják venni a helyünket. Mindenki a képességeihez mérten szolgált az Úrnak és a gyülekezeteknek, amit Isten jónak látott és megáldotta ezeket az alkalmakat.

Tehát a bábcsoportunk elindult, június 29-én Kárpátaljára. Verőfényes napsütéses délelőtt volt igazi kiránduló idő. Az utazás során elgondolkodtam, hogy Isten milyen talentumokkal áldott meg bennünket és hogy mennyire jó és felemelő érzés az Ő országát építeni és igéjét hirdetni. A buszban körülnézve látni a mosolygós arcokat, a jókedvet, mind azt bizonyítja, jó úton járunk. A határon nem kellett órákat várni, viszonylag hamar gond nélkül átjutottunk. Odaát viszont várt ránk egy másik izgalmas világ.

A határon átlépve szinte ugyan az a tájjelleg fogadott bennünket, de mégis más. Teljesen úgy éreztem magam, mintha egy időutazásban vettem volna részt. Az utak minősége hasonló a magyarországihoz, de vannak részek ahol sokkalta rosszabb. Az utakon közlekedő járművek „retrós” jellegűek. Niza típusú mentőautó, ami talán húsz éve járt a magyarországi utakon, uvaz, zsukk és volga. Ezekre az autó márkákra inkább az idősebb korosztály emlékezik.  A falvakban és a boltban csak magyar ajkú emberekkel találkoztunk, akik büszkén vállalják magyarságukat. Első állomásunk rögtön a határ melletti Asztély községben volt, ahol Szanyi György nagytiszteletű úr várt bennünket a helyi lelkészházaspárral. Ízletes ebéddel fogadtak bennünket, aztán Bucsuban tartottuk szolgálatunkat. A csillogó gyermeki szemek és az őszinte tekintetek a tiszta gyermeki énekhangok feledtettek velünk minden fáradságot.  Mindkét helyen már meghívást kaptunk a jövő nyári szolgálatra. A nap fénypontja az aznapi utolsó állomásunk, a Beregi hegy volt. Amit csak úgy emlegettünk, hogy a HEGY. Kalandos, kacskaringós úttalan utakon jutottunk el odáig, de a látvány, ami elénk tárult mindent megért. Az erdőből kiérve egy domboldali tisztáson helyezkedett el a tábor. Ott már izgatottan vártak bennünket a gyerekek és a barátaink Simon Sándor és felesége Klára és Dér György. Ez a hely egy tábor a gyermekeknek, itt közel száz fiatal látta bábdarabot, és lelkesen énekelték az éneket és mondták az aranymondást. A vacsorát szintén itt fogyasztottuk el. Késő este még belefért egy istálló és boci nézés, ami a gyermekeket nagyon megörvendeztette. A szálláshelyünket a már megszokott helyen a mezővári Nefelejcs fogyatékkal élő gyerekek rehabilitációs központjában volt. A napot fáradtan, de annál boldogabban zártuk, meglátva a szolgálatban rejlő szépséget.

A ránk következő napon szintén szikrázó napsütésre ébredtünk. Tele kíváncsisággal vajon milyen szépséget és tanítást mutat nekünk a mi Urunk. Nehéz nap várt ránk, hiszen öt helyen vártak minket a gyermekek. A reggeli elfogyasztása után, amit Szanyi György nagytiszteletű úrnál fogyasztottunk el, az első állomás Fornos volt, a helyi templomban. Következett Dercen ahol nagyon lelkes és hangos gyermekek fogadtak bennünket. Mialatt pakoltunk énekeltek, de az- az énekszó csengett, a boldog gyermekszájról. Ugyan ezen a helyen fogyasztottuk el az ebédünket is. Délutánra három község maradt Izsnyéte, Nagybereg, és Gecse. A nagy meleg ellenére tele voltunk lelkesedéssel, a ragyogó tekintetektől új erőre kaptunk. A fiataljaink kissé már fáradtak voltak, de ők sem adták fel. Érezték e szolgálat fontosságát és tették a dolgukat. Az Úr megáldotta a fáradozásaikat és új erőre kaptak. Mint ahogy a bibliában is megvan írva. „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi" (Ézsaiás 40:29). A bőséges vacsorát a Gecsei lelkészházaspár otthonában szolgálták fel nekünk.

A harmadik napon már kevesebb szolgálat várt ránk. Az ízletes reggeli elfogyasztása után volt egy lehetőség a bátrabbaknak, hogy csónakázzanak, és tavirózsát szedjenek.  A tavirózsából Ági a vendéglátónk, egy szép nyakláncot készített. Újra bebizonyosodott az, hogy Isten milyen csodálatosat tud alkotni, milyen szépre meg tud teremteni egy-egy virágot. Utunk Mezőváriba vezetett, ahol egy gyerekhét lezárása alkalmából báboztunk. A nagy meleg ellenére figyeltek ránk és lelkesen énekeltek velünk. Az ebédünket ugyan itt kapuk meg, disznótoros fogások vártak ránk. A gyermekhét lezárása alkalmából adományba adott disznót vágták le és megvendégelték az azon a héten résztvevő segítőket. Délutáni alkalmaink Nagymuzsoly és Borzsova. Ez utóbbi helyen a tiszteletes úr két lánya is beállt közénk segítőnek. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyire tetszett a gyerekeknek a szolgálatunk. Örömmel fogadtuk a segítségüket, hiszen ezzel ők is még közelebb kerülnek az Úrhoz. A vacsorát egy tavalyról ismerős családnál fogyasztottuk el, ahol nagy szeretettel fogadtak bennünket. Jó volt újra ismerős arcokat látni. A nap lezárásakor újra megerősödött bennem az, hogy milyen jó az Úrral közösen járni és neki, az Ő dicsőségére szolgálni.

Szolgálatunk végeztével a szálláshelyünkhöz közeli településre látogattunk el Mezőváriba. Itt egy utcai evangelizáción vettünk részt. Ahogy közeledtünk a meleg nyári estében a térhez, ahol már hallottuk az igehirdető hangját, egy táblára lettem figyelmes. Egy hivatalos jelzőtábla „vigyázz gyerekek”, de az fogott meg, ami a tábla aljára volt kézzel felfestve: ”JÉZUS ÉL”. Ez a mondat mindent elárult a környékről, hogy mennyire a szívükben él Isten és mennyire a hétköznapjaikhoz tartozik a Jézusba vetett hitük. A térre érve valami különleges látvány tárult elénk. Láttuk a lombos fák alatt ülő embereket, amint figyelik a prédikációt a háttérben a gyerekek csendesen játszadoztak, a lemenő nap fényében valami csodálatos érzés fogott el. Jó itt lenni, csak ezt éreztem Jó itt ülni, elcsendesedni és hallgatni a prédikációt és a dicsőítést, amit együtt egy nyelven énekelhettünk egy másik ország népével. Jó itt együtt lenni, egyek lenni az Isteni szeretetben. Az evangelizáció végeztével mindenki elindult haza, családok, házaspárok, szerelmesek, fiatalok beszélgetve, sétálva érdekes és egyben megható látvány volt, ahogy az addig elnéptelenedett utcákat betöltik a hazafele sétáló és beszélgető emberek. Azt hiszem ez az este volt az, amikor beleszerettem Kárpátaljába. Este, miután kiértékeltem magamban az aznapi eseményeket, újra rájöttem arra, hogy mennyire jó az Urral járni az utunkat és ő neki szolgálni.

Hazafelé az úton miután átléptük a határt és mikor mindenki fáradtan ült és nézte az ismerős tájat a gondolataiba mélyedve, egy ige jutott az eszembe: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11:25) Velünk is ugyan ez történt. Odaajándékoztuk a gyermekeknek az időnket és szeretetünket és viszonzásul ugyan ezt kaptuk tőlük, feltöltekeztünk ő általuk.  Hálás vagyok Istennek, hogy megmutatta szolgálat szépségeit és hogy elhívott Kárpátaljára erre a szolgálatra.

Espáné Bene Ágnes presbiter, Abaújvár