A Vay a legkiemelkedőbb szakképzéssel foglalkozó intézmények között

A sárospataki Vay bekerült a magyarországi szakképzéssel foglalkozó intézmények közül a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által kiválasztott legkiemelkedőbb szervezetek közé.

A Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon a Német- Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Szakképzési Díj 2016 felhívására pályaművet nyújtott be az intézmény által oktatott szakmák vonatkozásában. A pályázat az iskola szeretetszolgálatbeli tevékenységeit hangsúlyozza a környezettudatos nevelési szemlélettel karöltve a hiányszakmák oktatása során. A programban kiemelt szerepet kap a hátrányos helyzetű tanulók szakmához juttatása és a keresztyén nevelési szemlélet – nyilatkozta Dr. Téglás Zsolt, igazgató. A Bíráló Bizottság 2016. január 29-i ülésén a motiváció kategóriában a végső forduló jelöltjei közé választotta a sárospataki szakképző iskolát. A nyertesek kihirdetésére ünnepélyes díjátadó keretében kerül sor 2016. március 3-án, melyen Dr. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, Dr. Heinz-Peter Behr, német nagykövet és Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke méltatja a végső forduló jelöltjeit. Remélhetőleg a többfordulós megmérettetés után a döntőben is elismerést szerez egyházkerületünk szakképző iskolája.