A városrész ékköve lett az ondi református templom

Új tetőszerkezetet és tetőhéjazatot, valamint külső festést kapott Szerencs ondi városrészének református temploma.

IMG_3781

Fotó: Sütő Dávid Pelé

Negyedórás harangszóval hívogattak a megújult ondi református templom hálaadó istentiszteletére október 12-én. A gyülekezet közösségén kívül a tagok elszármazott hozzátartozói közül is sokan megtisztelték jelenlétükkel az ünnepet, – hiszen az itteniek már nagyon régen örvendezhettek épületfelújításnak – fogalmazott az Európa Rádiónak adott interjújában a Szerencsi Református Egyházközség lelkipásztora.

IMG_3797

Fotó: Sütő Dávid Pelé

Mint arról Balázs Pál beszámolt a templom kormányzati támogatással 21 millió forintból újult meg az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságon és a Tiszáninneni Református Egyházkerületen keresztül bő félév alatt két ütemben. A munkálatok során felújították és megerősítették a tetőszerkezetet, kicserélték a héjazatot, újrafestették a toronysüveget valamint a külső homlokzatot. A menet közben felmerült pluszmunkálatok költségeit pedig a 73 főt számláló egyházközség 3 millió forint értékű adományából fedezték.

IMG_3745

Fotó: Sütő Dávid Pelé

Mészáros István, a Zempléni Református Egyházmegye esperese szerint egy-egy templom felújítása előrevetíti a lelki megújulást is, de fontos azért is, mert a közösségek ilyen módon is meg tudják mutatni magukat.

IMG_4129

Fotó: Sütő Dávid Pelé

– Az ondi református templom felújítása beleilleszkedik abba a sorba, amelynek eredményeképpen a magyar kormány az egyházakkal együtt a Kárpát-medence magyarlakta településein csaknem négyezer templom felújítását segítette, és emellett még 200 új templom is épült – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

IMG_4047

Fotó: Sütő Dávid Pelé

Soltész Miklós óriási dolognak nevezte a katolikus, református, római- és görögkatolikus, evangélikus és más felekezethez tartozó épületek megújulását, amelyek egy-egy település ékköveiként nem csupán a hívek, hanem mindenki örömére szolgálnak.

IMG_4040

Fotó: Sütő Dávid Pelé

Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője rámutatott, hogy a szerencsi templomok és az egyházi intézmények 2010 óta több mint másfél milliárd forint támogatásban részesültek.

IMG_3861

Fotó: Sütő Dávid Pelé

A hálaadó istentiszteleten Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét.

AZ ONDI REFORMÁTUS TEMPLOM RÖVID TÖRTÉNETE

Az írások szerint az 1330-as években már egyháza volt az ondi közösségnek, sajnálatos azonban, hogy 1567-ben a török támadás elpusztította a falut, ami viszont pár évtizeddel később, 1595-re újra benépesült reformátusokkal, akik az az évi összeírás szerint egy valószínűleg reformáció előtti időkből való, szentéllyel és sekrestyével ellátott középkori templomot használtak. 1802-ben ennek helyén épült meg a mai késő barokk stílusú templom oszlopokon nyugvó csehsüvegboltozattal és fedett mennyezettel. 1805-ben pedig megépült a templom nyugati homlokzata előtti 24 méter magas tornya, melynek különlegessége, hogy 3 harang szól benne.

FOTÓGALÉRIA

Megújult az ondi református templom

A fotógaléria képeit Sütő Dávid Pelé készítette.

Fotó: Sütő Dávid Pelé