Bár az időjárás esősre sikerült, de a közösség áldásos volt. A rossz idő által Isten a befelé fordulásra, megállásra, az egymásra való figyelésre hívott minket.  Ábrahám történetének első feléből  az Ige arra tanított bennünket, hogy életkortól függetlenül az elhívás és ígéretek mentén kell életünket élni. Szólt az Ige az oltárépítés fontosságáról, valamint arról is, hogy fiatalként, családot építve, otthont teremtve, stb. fontos figyelnünk arra, hogy ne szerzeményeink legyenek, hanem Istentől kapott ajándékaink, hiszen mindenkit megkísért az, hogy éppen az építkezés idején talál egyre több kifogást, ami miatt az Istennel való kapcsolata már nem olyan szoros. A szerzemények elválasztanak Istentől, az áldások viszont még szorosabbá teszik a Vele való kapcsolatunkat. Ábrahám és Lót történetén keresztül pedig Isten figyelmeztetett mindnyájunkat: Szétnézhetünk mi a saját szemünkkel, aza keresgélhetjük életünk aktuális kérdéseire a megoldásokat, vagy pedig hallgathatunk Istenre, amikor szól: „Emeld fel a fejedet!” Azoknak, akiknek Istentől van személyes ígéretük, nem lesz nehéz időnként anyagi és egyéb előnyökről lemondaniuk, mert ismerik Isten életükre vonatkozó tervét. Lót története pedig elgondolkodtatott mindnyájunkat, hogy a magunk választotta út szépen, lassan mutatja meg a maga negatív következményeit. Bár Lót Ábrahámmal vándorolt korábban, de olyan személyes kapcsolata nem alakult ki Istennel, mint Ábrahámnak. Éppen ezért egy idegen környezetben sem tudott hiteles lenni. Vejei kinevették őt, amikor életbevágó volt a gyors cselekvés és nem vették komolyan szavait. Sokszor mi is hezitálunk, mint Lót és ilyenkor Istennek kell kiráncigálnia a pusztulásból minket. Mégis még ilyenkor is alkudozunk Vele: Ne a hegyre, Uram! Van itt egy kisebb város! Nem olyan, mint Sodoma. Isten azonban mindig megszégyenít minket szeretetével.

Az igei  üzeneteket a közös éneklés segített elmélyíteni.

Mivel kicsik és picik is voltak velünk, ezért különösen szórakoztató volt, amikor közösen társasoztunk, vagy éppen kártyáztunk. A szalonnasütés és tárcsás sütögetés pedig jól megalapozta a hangulatot. Amikor pedig egy kis időre elállt az eső, elindultunk Derenk irányába, ahol a kitelepített falu maradványait tekintettük meg. Közben pedig egy kiscica lett a túratársunk, aki oda és vissza is elkísért minket, így a gyerekek észre sem vették, hogy milyen sokat gyalogoltak.

Az esős időben jó volt látni a csapatot és csendben örülni annak, hogy Isten milyen szépen, lassan gyarapítja ezeket a fiatal családokat!