A megértés helye

Húszéves templomukért adtak hálát a reformátusok Hollóházán szeptember 4-én, vasárnap. Az 1996-ban felszentelt épület a településen élő maroknyi református lelki otthona, ami az isteni gondviselést, az összetartozást és az élni akarást szimbolizálja számukra.

kép

A többnyire katolikusok lakta hegyközi településen a rendszerváltás idején alakult meg a református gyülekezet Petró Béla lelkipásztor vezetésével. Eleinte a régi iskolaépületben tartották az istentiszteleteket, de hamar elhatározták, hogy templomot szeretnének. Az épület 1996-ban készült el közadakozásból, önkormányzati és egyházi támogatásból Csongrádi János budapesti építész tervei alapján.

kép

A templom felszentelésekor még nem volt kerítés, harangláb, az udvar gazzal benőtt terület volt és mindössze néhány pad volt az apró épületben. Az akkor 30 tagot számláló közösség folyamatosan csinosította otthonát: 2004-ben már kovácsolt vasból készült kapu fogadta a betérőket, két évvel később pedig elkészült a szószék, melyet a tízéves évfordulón adtak át hivatalosan a gyülekezetnek. Bár a közösség létszáma csökkent, a hívek lelkesedése nem apadt: kialakították a templomudvart, beültették a kertet és támogatókat találtak a további fejlesztésekhez.

kép

A hollóházi gyülekezet ma is társegyházközségként működik, a közeli Nyíriből jár át a lelkész istentiszteleteket és hittanórákat tartani. Orbánné Verók Zsuzsanna, aki két éve szolgál a településen érdeklődésünkre elmondta, hogy egy kicsi, de nagyon lelkes, összetartó közösségről van szó, mely jelenleg 22 tagot számlál, és mindenki erejétől függően veszt részt a munkában. A hálaadó istentiszteletet is széleskörű összefogás övezte: új terítők készültek, az asszonyok pogácsát sütöttek, a férfiak pedig a templom környékét tették rendbe.

kép

"Talán a szemünkre is vethetnék, hogy ezt a húsz évet ünnepeljük, hiszen más gyülekezetek száz, netán százötven esztendőért adhatnak hálát. Itt azonban nemcsak a kövekről van szó. A gyülekezet tagjai azért érezték fontosnak ezt az alkalmat, mert sok mindent kaptak Istentől ez idő alatt és biztos vagyok benne, hogy arra is gondolnak, hogy mennyi minden történt velük az elmúlt két évtizedben" – fogalmazott a református lelkész.

kép

A vasárnapi hálaadó istentiszteleten - melyet szinte pontosan a templom húsz évvel ezelőtti felszentelésének napján tartottak - Mészáros István zempléni református esperes hirdetett igét. Az egyházi elöljáró maroknyi seregnek, példamutató közösségnek nevezte a hollóházi reformátusokat. "A mai nap üzenete, hogy van lelki otthonunk, ahol hálát adhatunk, kiönthetjük szívünket és hallhatjuk, megérthetjük az igehirdetés áldott üzenetét. Van honnan elindulni, és van hová megérkezni egy-egy hét után. Küldetésünk pedig, hogy ezt másoknak is elmondjuk" – hangsúlyozta az egyházmegye vezetője. Úgy vélte: mind a húsz évvel ezelőtti templomépítők, mind a jelenlegi gyülekezeti tagok "emberi eszközök Isten kezében, akiknek engedelmesnek kell lenniük az Úr szava iránt".

kép

A Tiszáninneni Református Egyházkerület nevében Ábrám Tibor főgondnok levélben, Pásztor Dániel püspökhelyettes pedig személyesen köszöntötte a gyülekezetet, aki szerint fontos, hogy a legkisebb közösségekben is szóljon Isten igéje. A 73. zsoltár alapján azt kívánta, hogy a templom legyen "a pihenés, a békesség, a lelki feltöltődés és a megértés helye, ahol Isten igéjén keresztül választ kaphatunk kérdéseinkre".

Kojsza Péter