Napi lelki táplálék
VerselőIstenes versek, minden hétre a tirek.hu Verselő rovatában. Küldje el Ön is kedvencét ide: tirektartalom@gmail.com
Ádvent
Szent várakozás tölti keblemet,
Ádventi király, jöttödre várok!
Újítsd, erősítsd fáradt lelkemet,
Fényeddel oszlasd a homályosságot.
A gond-tehert, mit magam kerestem,
S mit szent kezed életemre rakott,
Úgy vihetem, ha itt jársz mellettem,
Ha vérző sebemre Te adsz balzsamot.
Próbáltam járni sokszor nélküled,
Azt hittem, elég bátorságom, erőm,
Elfordultam, nem fogtam kezed.
S eltévedtem a sötét útvesztőn!
De amikor egy ádvent-este,
Bekopogtál megfáradt szívemen,
Érkezésed éltem újjá tette,
Pihenhetek most drága kebleden.
Azóta lesem jöttöd hajnalát,
És ha mulasztásomra döbbenek,
Újra várom jöveteled napját,
Amikor mindent újra kezdhetek,
Amikor újra a szívembe zárlak!
Lelkem mélyén felcsendül az ének:
Áldás, üdv a béke Királynak !
Az örök Ádvent Istenének!
Napi lelki táplálék
Ti test szerint ítéltek. Én nem ítélkezem senki felett. Jn 8,15
Jn 8,12–20
„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben...” (12). Tolsztoj szerint Jézus Krisztus olyan fényforrás ebben a világban, aki nélkül sötétség lenne.
(18) „…Isten szolgálatába állították…” (Ezsdrás 6,13–22)
ISTEN SZOLGÁLATÁBAN ÁLLUNK.
– 1. Ebben a szolgálatban megőriz és megvéd bennünket a mi Urunk. Ehhez még a világi felsőbbséget is felhasználhatja. Így ígéretünk van arra, hogy ebben a szolgálatban hűséggel elvégezhetjük azt, amit Urunk ránk bízott, ahogy Isten népe akkor, ott elkezdhette és befejezhette a templom újjáépítését. A magunk helyén mi is elkezdhetjük és befejezhetjük a magunk részét az Isten országának építésében. Isten épít, mi csak eszközei vagyunk (13–15).
Zsoltárok 19,1–7 - Szavak nélkül is megérteni
Az országban, ahol jelenleg lakunk, sok minden tönkrement, csúnya, piszkos, elromlott, megromlott, elhagyatott.
2019. február 19. kedd
„Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert azok híven jártak el.” (2Kir 12:16)
Antal Ferenc: A kopár fa
Láttam egy fát,
Magas volt és kopár,
Ágai közt elsurrant
A szellő,
S átröppent felette
A madár.
Szomorú volt a kép,
Kopár fa, levéltelen,
Az élete reménytelen.
