Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(3) „Táborral veszlek körül...” (Ézsaiás 29)

Amikor körülveszik a bajok a várost, a népet, az egyes embert (2–3); onnantól kezdve megalázottá, halk szavúvá lesz az, aki korábban büszkén harsogott (4).

– Isten népét azonban bajaiban is az Úr öleli át, és csodálatosan megszabadítja. Ez történt akkor is, amikor az asszír király felvonult Jeruzsálem alá, és aztán hirtelen mégis eltakarodott onnan (Kr. e. 701). Ez konkrét, csodálatos szabadulás (5–8). Tele van Isten konkrét szabadító csodáival az életünk, csak nem vesszük észre. Egy példa: én állandóan autóban ülök, fohásszal indulok, és hálaadásra indító csodaként élem meg, amikor otthon épségben kiszállok. Körülvett az Úr a bajban és megszabadított.

– Jeruzsálemet is körülvette az Isten, szabadító hatalmának csodájával, de ők ezt az ölelést nem érzékelték. A városnak nem nyílt meg a szeme és a szíve arra, hogy az események mögött meglássa az Urat. Sok ember szeme és szíve olyan, mint egy lepecsételt irat (11). Urunk, törd fel a pecsétet kegyelmeddel, hogy halljunk, lássunk, megtérjünk, Téged tiszteljünk, és új életet éljünk! (9–16)

– Isten azonban tovább öleli, védi népét, és népén keresztül az egész világot. Isten megnyitja népe maradékának szívét, hogy azok áldássá legyenek a világban (24). Isten egykor majd úgy veszi körül ezt a világot, hogy mindent megújít, minden gonosz elmúlik, Isten országának boldog rendje kiteljesedik (17–24). Ézsaiás próféta üzenetének egyik jellegzetessége: Isten megváltó szeretetének egyetemessége, amely az egész világmindenségre kiterjed. Nem az a kérdés, hogy ez kikre vonatkozik és kikre nem, hanem örülj ennek, imádkozz ezért! Lepecsételt irat az életed, a szíved, még nem érintett meg az Úr szava, ha ez nem örvendeztet meg.

– Urunk, Te keríts be minket, Te végy körül bennünket, Te ölelj át! Ölelésed itt lehet korlát, böjt, próba; de mindez javunkra, üdvösségünkre van (Jób 19,6).

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál. Jn 10,9

Lk 11,33–54

„Azt adjátok oda alamizsnául, ami belül van, és minden tiszta lesz nektek” (41). Jézus követésében az a legcsodálatosabb, hogy azt is megszólítja, aki a spirituális teljességre törekszik, és azt is, akinek az igazi kegyesség a szegények és elesettek megsegítésében tárul fel (Jak 1,27).

tovább

(1) „…ha kezességet vállaltál…” (Példabeszédek 6)

– Feleségem áldott, szorgos keze mindig megnyugtat. Ez a kéz figyelmeztet arra, hogy az Úr kezében vagyunk, Jézus Krisztusban vagyunk, aki kezességet vállalt értünk.

tovább

Lukács 20,1–8 - Teljhatalom és emberektől való félelem közt

Jézus teljhatalommal tanít. Ezt mindannyian érzik, még az ellenségei is. Istentől kapta a megbízatását. Ezért nem hagyja, hogy az emberek megkérdőjelezzék azt. Azt teszi, amit tennie kell. 

tovább

2018. március 2.

„Énók az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mert magához vette őt Isten.” (1Mózes 5,24)

tovább

Tanka János: Tavaszodik

Köszönöm neked ezt a percet,
én Istenem, hogy víg vagyok,
hogy hó olvad a lágy barázdán,
a mogyoró is bomlik sárgán,
s az égből azúr-illatok

felhője csap szívem tavába
s vitorláit ezernyi cél
hajrázó hittel újra bontja;
mint türelmetlen feslő bodza
melegszem napod fényinél,

tovább