Napi lelki táplálék

Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

2019. február 11. hétfő

Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek tartott az ÚR, mivel erre tanította Jójádá főpap… Jóás ezt mondta a papoknak: A szent adományokból eredő összes pénzt, amit az ÚR házába visznek, a forgalomban levő pénzt, azt a pénzt, amelyet fejenként rónak ki becslés szerint, továbbá mindazt a pénzt, amit az emberek szívük szerint visznek az ÚR házába, vegyék magukhoz a papok, mindegyik a maga ismerősétől, azután javíttassák ki a templom rongálódásait. (2Kir 12:3.5-6)

Nyilvánvaló, hogy nem volt tökéletes ember Jóás király sem, de Isten tetszését keresve igyekezett élni és uralkodni a nép fölött. Jóás 40 évig uralkodott Izraelben, ami nem kis idő, és érdekes, hogy erről a 40 évről igazán egyetlen egy dolgot tartott fontosnak közölni a szentíró, ez pedig a templom kijavíttatása.  

Íme, egy uralkodó, akinek tehát fontos az Istennel való kapcsolata, s ezáltal a jeruzsálemi templom állapota is. Akinek élő kapcsolata van az Úrral, abból bizony mindenképpen következik még néhány dolog. Az egyik az Isten népéhez való odatartozás, a másik az istentiszteleti hely állapota. Az előbbieket ki lehet még egészíteni, de most csak ezekről hadd szóljak.

Ha valaki hisz Istenben, annak Isten népe is számít. Keresi velük a kapcsolatot, be akar kapcsolódni a közösség életébe. Ezzel szemben mit tapasztalunk sokszor? Azt, hogy emberek azt mondják: hiszek Istenben, de nem járok templomba. És mondanak legalább egy, de olykor több kifogást is. Mi ezzel a gond? Az, hogy valami nincs rendben az így gondolkodók szívében, hitében. Isten ugyanis soha nem egymástól elszeparált, elhatárolódott hívőket szeretne látni, hanem olyanokat, akik összefognak, összetartanak, egymás hite által épülnek, egymást erősítik, intik, bátorítják, vigasztalják.

A magányos keresztyén, aki nem keresi a lelki testvéreit, önmagát is leépíti. Talán szégyelli még kicsiny hitét embertársai előtt. De nem is fog növekedni, ha kifogásokat keresve távol marad az Úr többi gyermekétől. Hogy lesz bátor, hitvalló, bizonyságtevő gyermeke valaki az Úrnak? Nem titokban az bizonyos, hanem az Úrral és az egymással való közösség megélése által. A közösségben jön rá az ember, hogy felelős a másikért és mindazért, ami a közösséghez tartozik. (Katona Béla)

***

Imádság:

Köszönöm, hogy hozzád és népedhez is tartozhatom Uram. Az előbbiből következik az utóbbi és a személyes felelősségem is. Áldalak érte. Ámen

***

A nap gondolata:

A gyülekezeti közösség olyasmi, mint a tábortűz. A tábortűzben minden darabka szén vöröslő fénnyel izzik. Ha kiveszel belőle egy széndarabot és távolabbra helyezed, akkor percek múlva ki fog hűlni. A tűz kialszik, a szén pedig befeketedik. Ám ha egy kihűlő félben lévő széndarabkát visszateszel a tűzbe, akkor újra felizzik. Ebben áll a közösség ereje.



rss

Napi lelki táplálék

Ti test szerint ítéltek. Én nem ítélkezem senki felett. Jn 8,15

Jn 8,12–20

„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben...” (12). Tolsztoj szerint Jézus Krisztus olyan fényforrás ebben a világban, aki nélkül sötétség lenne. 

tovább

(18) „…Isten szolgálatába állították…” (Ezsdrás 6,13–22)

ISTEN SZOLGÁLATÁBAN ÁLLUNK.

– 1. Ebben a szolgálatban megőriz és megvéd bennünket a mi Urunk. Ehhez még a világi felsőbbséget is felhasználhatja. Így ígéretünk van arra, hogy ebben a szolgálatban hűséggel elvégezhetjük azt, amit Urunk ránk bízott, ahogy Isten népe akkor, ott elkezdhette és befejezhette a templom újjáépítését. A magunk helyén mi is elkezdhetjük és befejezhetjük a magunk részét az Isten országának építésében. Isten épít, mi csak eszközei vagyunk (13–15).

tovább

Zsoltárok 19,1–7 - Szavak nélkül is megérteni

Az országban, ahol jelenleg lakunk, sok minden tönkrement, csúnya, piszkos, elromlott, megromlott, elhagyatott. 

tovább

2019. február 19. kedd

„Nem számoltatták el azokat az embereket, akikre rábízták a pénzt, hogy a munkavezetőknek adják, mert azok híven jártak el.” (2Kir 12:16)

 

tovább

Antal Ferenc: A kopár fa

Láttam egy fát,
Magas volt és kopár,
Ágai közt elsurrant
A szellő,
S átröppent felette
A madár.

Szomorú volt a kép,
Kopár fa, levéltelen,
Az élete reménytelen.

tovább