Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(19) „…másodszor is gyűjtöttek össze szüzeket…” (Eszter 2,19–23)

– Elgondolkodtató a feljegyzés: amikor a király számára ismét összegyűjtötték a szüzeket, Eszter ismét közéjük került. A szentíró fontosnak tartotta ezt a verset, annak ellenére, hogy ez az igevers a történet menetében törést és ellentmondást okoz.

 

– A szentíró számára fontos ez a kiegészítés, mert kifejezi a tisztasághoz való szilárd ragaszkodást. Azt hangsúlyozza ez a vers, hogy Eszter tiszta maradt, noha végigjárta a királyhoz való bemenetel éves, „szépítő” kálváriáját, majd a királlyal töltött egy éjszakát; és ennek ellenére tiszta maradt.

– Olyan ez, mint a kegyelem, amely a puszta tények fölött kimondja rólunk az Isten eredeti gondolatát, és minden körülmények között megőriz abban. Az Úréi vagyunk (Róma 14,8), tiszták vagyunk, egyre inkább azok leszünk! Eszter Isten népéhez tartozott. Ez megmásíthatatlan kegyelmi tény, amely minden más körülményt felülír. Eszter az Úr népéhez tartozott, noha azt most parancsra el kellett titkolnia (20).

– Eszter Isten népéhez tartozott, annak ellenére, hogy a fentieken túl is annyi kínzó ellentmondás van az életében. Eszter árulkodik, beárulja a királynak két ellene lázadni készülő őrét, akiket a király felköttet. Ki tud itt okos lenni: védem a jótevőmet, ezzel védem magamat; de hűségem, lojalitásom két ember halálát okozza (21–23).

– A körülmények bemocskolnak, de az Úr nem engedi, hogy elnyeljen bennünket a mocsok, kegyelme megtart, majd kiemel!

Jakab 2,1–13

117. zsoltár

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

…azt a helyet keressétek fel, és oda menjetek, amelyet kiválaszt Istenetek az ÚR valamennyi törzsetek közül, hogy oda helyezze nevét, és ott lakjék. 5Móz 12,5

1Móz 26

„…hívatta Abímelek Izsákot, és ezt mondta: Mégiscsak a feleséged ő!” (9). Megszégyenítő, s ugyanakkor bűnbánatra indító, amikor egy kívülálló leplezi le Isten emberének hazugságát. 

 

tovább

(28) „…minden bűn meg fog bocsáttatni…” (Márk 3,22–30)

BŰN ÉS BŰNBOCSÁNAT.

– 1. Jézus kétféle bűnt említ: a konkrét cselekedeti bűnöket és az Istent káromló, gyalázó bűnöket (28). Az egyik fajta bűnt az ember az embertársa ellen követi el, a másikat az Isten ellen. 

tovább

2 MÓZES 4,12 - Az áldó szó

Mózes vitatkozik Istennel: „Biztos vagy Te benne, hogy a megfelelő emberhez beszélsz? Én nem tudok szónokolni.” 

tovább

2018. május 27.

Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. 

tovább

Szerb György: Jézus a legifjabb tanítványhoz

Bizony egyszer majd fölserdülsz fiam 
és állkapcsodon felpattan a zár, 
és beszélned kell. De az emberi szó 
nem oszlik, mint a füst, vagy mint a köd, 
hanem mint az érc a térben megmarad, 
nem keveredik el és nem vegyül, 
s ha létrehoztad, súlyát hordozod, 
mert tett a szó, melyért felelni kell. 

tovább