Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(1) „…ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsoltárok 133)

A TESTVÉREK EGYETÉRTÉSE.

– 1. Az egyetértés nem egység. Ezért az „egyetértés” egy pontos és valós kifejezés, ugyanakkor Istennek tetsző. Ez az egyetértés nem egység, mert ebben a világban nincs egység, a testvérek között sincs, a Jézus Krisztust követők között sincs.

Különbözőek vagyunk adottságokban, lehetőségekben, kegyelmi adottságokban, kinek-kinek mást és mást világít meg a Szentlélek az Igéből is. Az egység hűtlenséggé lehet az Úrhoz, ha a kelleténél jobban bővítjük a kört.

– 2. Ez az egyetértés csak az Úr Jézus Krisztusban lehetséges. Ő az, akire nézve, akiben egyet értünk, hiszen Őbenne együtt, hitben valljuk, hogy Ő az Isten Fia, Megváltó. Mindent az Úr Jézus Krisztus evangéliumának világosságból szemlélünk.

– 3. Ugyanakkor megváltásért és megtérésért kiáltó bűn, ha elsőrenden nem az Úrra tekintünk, hanem a saját kegyes meglátásunkra és gyakorlatainkra, és ennek nyomán gyűlöljük a Krisztusban mégis „más” testvérünket. Könyöröghetünk a Szentlélek olajáért, a mennyei harmatért, hogy tisztítson meg bennünket, és adjon egymás között hívő egyetértést és testvéri szeretet az Úrban. Amíg ezt nem abszolváltuk, addig nincs rajtunk áldást. Mert csak az Úr Jézus Krisztusban küld áldást nekünk az Úr; – oda, ahol Ő van (2–3).

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké… 5Móz 29,28a

3Móz 5,14–26

Bizalommal való visszaélés az anyagiak terén: hideg, tárgyilagos kíméletlenséggel sorolja fel ez a rész a hűtlen kezelés néhány formáját (15.21). 

tovább

(8) „…már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.” (Márk 9,2–13)

HITBEN JÁRUNK, NEM LÁTÁSBAN.  (2Korinthus 5,7)

– 1. A tanítványok közül hárman abba a kivételes helyzetbe kerültek, hogy saját testi szemeikkel láthatták Jézust, mennyei dicsőségében (2–3), miközben az Atya igehirdetéséből is bizonyságát kapták annak, hogy ki is Ő valójában (4). 

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,11-15 - A sors iróniája

Pál egyértelmű álmot látott: egy makedón férfi áll előtte és szól hozzá. De miután megérkeznek és körbejárják Filippit, meg kell állapítaniuk, hogy senki nem vár rájuk.

tovább

2017. június 17. szombat

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22:6)

 

tovább

Bódás János: Enyhülés?

Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.

Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.

tovább