Napi lelki táplálék

Az Ige Mellett

Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének a Reformátusok Lapjában, "Az Ige Mellett" rovatban megjelenő írásai.

(27) „…örvendezzenek hálaadással…” (Nehémiás 12,27–47)

ISTEN HÍVŐ NÉPÉNEK ÉLETE ÖRVENDEZŐ ÉLET.

– 1. Örvendező hálaadással avatják fel Jeruzsálem várfalait. Ez a hálaadó istentisztelet látványos, két kórus indul el egymással szemben a várfalakon, akik különböző hangszerekkel dicsérik az Urat, majd a két hálaadó énekkar találkozik és együtt zengik Isten dicséretét (40). 

Fontos részlet, hogy a vezető emberek nem a sor elején, hanem a végén mennek. A vezető a munkában elől, az ünneplésben hátul áll (12; 38). Ez az ünneplés azonban nem a látványossága miatt kiemelkedő, hanem amiatt, hogy valóságos, Isten Lelke által munkált örvendezés ez. Nem rajongás, de áldott hálaadás az Istentől kapott javakért, csodákért.

– 2. Az örvendező hálaadást örvendező élet követi. Ez az öröm kísér bennünket a hétköznapokban, a családban, a gyülekezetben, a munkában, a legnehezebb napokban is. Ez az öröm hálaadással szolgálja az Úr ügyét, ékes rendben, hitvalló bizonyossággal és tizedet adó áldozattal (44–47).

– 3. Az örvendező élet annak az örök, üdvösséges örömnek az „előíze”, amit Jézus Krisztusban ajándékozott nekünk az Isten.

Steinbach József



rss

Napi lelki táplálék

Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül azt, aki hiába mondja ki a nevét! 5Móz 5,11

5Móz 5,1–21

„Tanuljátok meg, tartsátok meg és teljesítsétek azokat!” (1). Nagy öröm lehet számunkra az, hogy Isten nemcsak atyáinkkal kötött szövetséget, hanem Jézus kereszthalála által velünk is, „...akik itt és most életben vagyunk” (3). 

tovább

(40) „Odament hozzá egy leprás…” (Márk 1,40–45)

JÉZUS KRISZTUS SZABADÍTÓ HATALMA.

– 1. Itt áll előttünk egy ember, akiről csak annyit olvasunk, hogy leprás. Ez egy sűrített, tragikus életrajz. Mindannyiónk életéről adható ilyen pár szavas sűrítmény, életének nyomorúságáról; – lehet „cifra”, vagy tényleges nyomorúság, lényegében mindegy (40).

tovább

2 SÁMUEL 9,1–13 - Ha nem látják, akkor elfelejtik?

Azt terveztem, hogy az 50. születésnapomra meghívok minden embert, akik fontosak voltak az eddigi életemben. Ahogy gondolkodtam, egyre nőtt a meghívandók száma, így végül elvetettem az ötletet. 

tovább

2018. május 19.

Istené a dicsőség

Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. (1Kor 1,25-29)

 

tovább

Gerzsenyi László: Bizalomteljes könyörgés

Atyám, benned bízom.
Nincs más reményem.
Te vagy erős váram,
Kősziklám nékem.
Egyszülött Fiadban,
Drága Megváltómban
Küldj segítséget.
Halld meg szívem szavát,
Ó, adj szabadulást,
Bűnömből tisztulást,
Mint megígérted.

tovább