Napi lelki táplálék

Lélekfrissítő

A Szentírás Szövetség Bibliaolvasó vezérfonala nőknek.

PÉLDABESZÉDEK 2,1-8 - Értékes

A bölcsesség olyan dolog, amit általában lassan és nehezen érünk el életünk folyamán. Legalábbis nálam ez így van. A bölcsesség nem egyszerűen az égből pottyan.

Ezért is annyira értékes számomra. Még értékesebbnek tekintem, ha belegondolok, hogy ezt tőlem már soha senki nem veheti el. Elveszíthetem egészségemet, a partneremet, munkahelyemet, otthonomat, megtakarításaimat. De azt, amit megtapasztaltam és megtanultam, senki nem veheti el már tőlem. Érdekesnek találom, hogy ezekben a versekben milyen sok különböző kifejezés csoportosul a bölcsesség körül: értelem és belátás, felismerés, tudás és megértés. Szó van becsületes szívű követésről és olyan fülről is, amely itt minden érzékszervünket helyettesíti. Minden együttesen hat bölcsességünkre, amivel Isten minket megajándékoz. Legyünk minden tekintetben nyitottak az isteni bölcsességre.

***

A bölcsesség valamivel több, mint tudás, értelem és élettapasztalat. A bölcsesség ajándék, ami által életünk konkrét feladatainál felismerjük Isten akaratát.

DIETRICH BONHOEFFER



rss

Napi lelki táplálék

Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme… 1Tim 6,10

Jób 25

Isten semmihez sem hasonlítható nagysága, és az ember törpesége – megcáfolhatatlan tény. 

tovább

(11) „Efraim betanított üsző, szeret gabonát nyomtatni.” (Hóseás 10)

Nincs élet iga nélkül. Illúzió, hogy létezik szabadság. Az igába szorított élet lehet egyedül szabad élet: rendben, keretek között, munkában, mások számára is hasznosan.

tovább

ZSOLTÁROK 4 - PMS

A kedvenc kávézómban ülök. Megengedem ezt ma magamnak. Az éjszaka nyugtalan volt. Rosszul, feszülten és nyomottan érzem magam a bőrömben. 

tovább

2017. december 4. hétfő

 „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok…” (Fil 1:3)

tovább

Venyercsán László: Ki várni tud

Oly jó Istenre csendben várni –
Istennel rövid a messzi út,
hisz nemcsak az út, a cél is Ő,
s nem veszít időt, ki várni tud.

tovább