Napi lelki táplálék

Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

2017. február 17. péntek

Megbotránkozás

Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást. (Rm 14,13)

Olyan sokan vannak, akik arra hivatkoznak, hogy azért nem tudnak a lelki életben előrehaladni, mert mások hibái, mások bűnei visszatartják, megbotránkoztatják őket. Különösen ilyen számukra a hívőknek a sok-sok hibája, és bűne. Ezek az emberek így okoskodnak: Ha a hívők ilyenek, akkor semmi értelme, hogy hívő legyek. Vannak, akik lelkipásztoraikban csalódnak, vannak, akik lelki vezetőikben, vagy a gyülekezet egyik – másik tagjában.

Ha te igazán Jézus Krisztus követője vagy, akkor nem tehetsz mást, mint, amit Ő tett. Ő nem hogy megbotránkozott volna a bűnösökön, hanem inkább közéjük ment és segített nekik a bűntől megszabadulni. Segítő kezet nyújtott a hívőknek olyankor, amikor botladoztak.

Vigyázzunk, hogy mimagunk ne váljunk botránkoztatóvá mások számára! (Prókai Árpád)

***

Imádság:

 Uram! Ha magamra, vagy embertársaimra nézek sokszor elcsüggedek, olykor meg is botránkozom, de ha rád nézek, látom a kegyelmedet, irgalmadat, szeretetedet, mely megnyugtat és felemel. Ámen

***

A nap gondolata:

Neked kell hatással lenni a környezetedre, nem a környezetednek rád! Ha a világ semmi különbséget nem vesz észre közted és önmaga között, akkor lámpásod kialudt, és olyan só vagy, mely elvesztette az ízét.

 



rss

Napi lelki táplálék

…elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, és így szólt: „Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek!” ApCsel 12,17/b

ApCsel 12,6–19

Az ige tükröt tart elénk arról, hogy milyen a hitünk. Még maga Péter – akivel a csoda megtörténik – sem akarja elhinni, hogy Isten valóban segít. 

tovább

(24) „Nem kell meghalnod!” (2Sámuel 19,16–31)

HOL REMÉLHETÜNK MEGBOCSÁTÁST? – A júdaiak egy emberként visszahívták Dávidot királyuknak, sőt útnak indítottak egy küldöttséget, amely a Jordánnál találkozott a királlyal, és segített neki átkelni a folyón (16–18). 

tovább

2 SÁMUEL 12,13–25 - Nincs menekvés

Gyerekkorom óta nem látok az egyik szememre. Majdnem 10 évvel ezelőtt társult hozzá még egy csomó más szemprobléma is, amelyek mind a mai napig, hol jobban, hol kevésbé jelen vannak. 

tovább

2017. május 23. kedd

Pálfordulás

Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 2és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 3Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, 4és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” 5Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” (ApCsel 9,1-6)

 

tovább

Túrmezei Erzsébet: Pünkösd után

Pünkösd előtt - sóvárgás titkos mélye. 
Pünkösd előtt - ígéretek zenéje. 
Pünkösd előtt - esedezés, esengés. 
Pünkösd előtt - halk hajnali derengés. 
Pünkösd előtt - szent vágyak mozdulása. 
Pünkösd előtt - koldusszív tárulása. 

tovább