Intézményeink

,,USA DAY” és ,,USA WEEK” a Pataki Refiben

2012. December 01. - Október 12-én került megrendezésre az „USA Day” elnevezésű rendezvénysorozat a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában. A rendezési jogot egy sikeresen benyújtott, színvonalas pályázati anyagnak köszönhetően nyerte el iskolánk, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Amerikai Nagykövetség közösen bírált el. 

Az első lépések

2012. December 01. - A legutóbbi lapszámban arról számoltam be, hogy miképpen született meg Felsőzsolcán a Református Iskola. Ma arról írok, hogy az első lépések hogyan, miként sikerültek. Ebből mindenki láthatja: a Kazinczy él, és élő Urát szolgálja.

Beszámoló a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola életéről

2012. December 01. - A Tompa Mihály Református Általános Iskola jelentős változásokkal kezdte meg második tanévét, a 2012/2013-as tanévet. A két első osztály és a felső tagozat két 5. osztályának indulásával a diákok létszáma 89-ről 165-re, a pedagógusok száma 10-ről 15-re nőtt.

Diáknagykövet program a Lévayban – avagy református iskolák marketingje

2012. December 01. - Szükség van rá? Néhány évvel ezelőtt egy hasonló című cikk kapcsán felkaptam a fejem, és az első reakcióm az volt, hogy mi köze van egy iskolának a marketinghez, különösen akkor, ha az egy református iskola?
Közben eltelt néhány év, és a szemléletmódom nagyon sokat változott.

Emlékkoncert Csomasz Tóth Kálmán tiszteletére

2012. December 01. - 2012. október 1-jén, a zene világnapján, névadója születésének 110. évfordulójáról emlékezett meg a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészeti Iskola.

Miskolci és környékbeli református iskolák találkozója a Lévay szervezésében

2012. December 01. - Idén először nyolc miskolci és környékbeli reformátusoktatási intézmény kétnapos hagyományteremtő programsorozatot rendezett azzal a céllal, hogy megismerkedjenek egymással, bemutatkozzanak a városnak, és megszólítsák azokat a szülőket, akik szívesen szeretnék gyermekeiket református intézménybe küldeni tanulni.

PETŐFIREFI

2012. December 01. - Iskolánk, a sátoraljaújhelyi Petőfi Sándor Református Általános Iskola 2012. szeptember elsején indult jogelőd nélkül 1-4. osztállyal, 72 tanulóval. Sok-sok ember hite, közös akarata és munkája kellett ahhoz, hogy minden akadályt legyőzve elindulhasson a munka a régi iskolaépület felújított falai között.

Új végvár egyházkerületünkben

2012. December 01. - 2012. augusztus 31-től a Heves városában működő Eötvös József Középiskola a Tiszáninneni Egyházkerület fenntartásába került. Így az idei tanévet már mint református intézmény kezdtük meg.

A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola születése

2012. October 31. - Mint egy újszülött gyermek családba érkezését, úgy élték meg sokan Felsőzsolcán a Kazinczy születését. Sokan aggódtak érte, vették körül gondoskodó szeretettel már „születése” előtt az egyházkerület oktatási intézményeinek ezt az új tagját.

Búcsúzás és találkozások

2012. October 31. - Miután 40 évnyi pedagógiai munka után, melyből 16 évet a Lévay József Református Gimnáziumban szolgáltam, nyugdíjba vonultam, két meghívót hozott a postás. Örömteli esemény állt a levelekben: egy tíz éve és egy öt éve érettségizett osztályom rendezett érettségi találkozót, és mint volt osztályfőnöküket, szeretettel vártak a rendezvényre.

Erdélybe a fejedelmek útján

2012. October 31. - A Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 7. osztályosai és tanárai a Bethlen Gábor Zrt. Határtalanul! programjának sikeres pályázata segítségével május 30-tól június 1-jéig kirándulásra utaztak Erdélybe.
A háromnapos gazdag program kulturális és emberi téren is sokat nyújtott a kiutazóknak.

Fontos a keresztyén értékrend és a személyes példamutatás - Átvett intézményeink első pillanataiból

2012. October 31. - Könnyű volt eddig ujjhegyre venni a kerületi fenntartásban lévő intézményeket, hiszen akárhogy számoltunk, két kezünk bőven elég volt a felsoroláshoz. Idén szeptemberben megváltozott a helyzet, ugyanis „másfél ember” kezén kell megszámolnunk csak az oktatási intézményeinket. Egy közösség új tagjai mindig megérdemlik, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek, ezt szem előtt tartva kerületünk médiaszolgálata minden új intézmény tanévnyitójára ellátogatott, hogy körképet adhassunk induló iskoláink első pillanatairól.

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumából és Általános Iskolájából

2012. October 31. - Tanévnyitó istentisztelet
„Ti magatok is mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá…” – a Péter első leveléből (2,5 ) idézett igeszakasz jegyében tartotta meg 482. tanévnyitóját a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona szeptember 2-án.

Ténykép

2012. October 31. - A legnagyobb ünnepeinken sem fordult még elő, hogy ne fértünk volna be a templomba. Most mégis megtörtént velünk itt, Felső-Barcikán, hogy mintegy nyolcvanan kinnrekedtünk a templom előtti térre, utcára.

Tízéves a Görgey

2012. October 31. - A nyár elején ünnepi istentiszteleten emlékeztünk meg arról, hogy a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda Görgey úti tagóvodája 2002-ben nyitotta meg kapuit. Az indulás hálaadásra kötelez, hiszen azóta is ez az egyetlen református óvoda Miskolc belvárosában.

„…hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek…”

2012. October 31. - Fejlesztési törekvések a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban a 2012/2013. tanévben.

A négy félév kincsei

2012. May 01. - A Sárospataki Presbiteri Népfőiskola 2010/2011-es tanévének őszi félévét negyven hallgatóval együtt én is iskolapadban ülve kezdtem. Közel ötven évvel ezelőtt ültem ezek között a falak között gimnazistaként. Hogy újból itt üljek, ahhoz két csodának is történnie kellett.

Áprily Lajos vers- és prózamondó verseny a Lévayban

2012. May 01. - 2012. március 30-án és 31-én zajlott a gimnáziumunkban a verseny országos döntője. A versenyt az Áprily Lajos Alapítvány már tizennyolcadik alkalommal hirdette meg, a rendezés jogát minden évben más iskola kapja, intézményünk most másodszor adott otthont a szavaló diákok nemes versengésének.

Egy szál virág

2012. May 01. - A Tompa Mihály Református Általános Iskola bekapcsolódott a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd programjába (2012. április 20-21.).

Hagyomány és megújulás

2012. May 01. - Innovációs törekvések az északkelet-magyarországi egyházak történetében – különös tekintettel a református egyházra.

Szabadok és Szentek

2012. May 01. - Ha egy közösség, egy iskola manapság médiafelülethez jut, könnyen kísértésbe esik: már nem elég jónak, ügyesnek és tisztességesnek lenni, ma látszani is kell; még pontosabban láthatóvá kell válni!

Teológia és film

2012. May 01. - Március 26. és 30. között rendhagyó délutáni program várta a Sárospataki Református Teológiai Akadémia hallgatóit. Teológia és film címmel alapszemináriumi kurzust hallgathattunk, melynek célja a Jézus-filmekkel, a Krisztus-filmekkel és a rejtett Krisztus-filmekkel való megismerkedés.

A Lévay a Kárpát-medencei magyar református egyháztestek közösségében

2012. April 01. -

„…Isten-hitünk szent erejével, magyar szívünk szeretetével…”

2009. május 22-én a Kárpát-medencei magyar református egyháztestek egyházalkotmányi egységesülésével egy olyan testvéri együttműködési keret jött létre, amely a Kárpát-medencei magyar reformátusok egységtörekvését szolgálja.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma a Kárpát-medencében

2012. April 01. -

Sárospatak város életében a Sárospataki Református Kollégium mindig meghatározó volt. A pataki iskola vonzáskörzete folyamatosan tágult, megszűnt „csak” városinak lenni: szinte az egész magyar északi peremvidékről áramlottak Patakra a tanulni vágyó ifjak: Máramarostól Nyitráig, Szabolcsból, Szatmárból és Ungból.

Az Átányi Református Általános Iskola hírei

2012. April 01. -

A téli szünetről visszatérve református iskolánk tanárai és diákjai egyaránt kipihenten és feltöltődve folytatták a 2011/12-es tanév munkáját. Január végén az Ökumenikus Imahét keretében diákjaink verses és hangszeres műsorral kedveskedtek az erdőtelki, az átányi és a hevesi istentiszteleteken.

Látogatás a Tompa Mihály Református Általános Iskolában

2012. April 01. -

Gyermekként az iskolát nagynak látjuk. Folyosói hatalmasak, osztálytermeiben a méretében különös ablakokon beáradó fény akár táncot is járhat. Emlékszem a helyhez kötő padokra, a fölénk tornyosuló katedrára, azon a tanári asztalra, amely mögül fölénk magasodott a Tekintély. Emlékszem a tanári szobához vezető folyosóra, ahol ha ügyes-bajos dolgainkhoz tanáraink segítsége szükségeltetett, álldogálva várakoztunk, miközben a titokzatos ajtón ki-be jártak tanáraink.

Miért jelentkeztem a Sárospataki Református Teológiai Akadémiára?

2012. April 01. -

Egy intézményt sokféleképpen lehet bemutatni. Vannak, akik internetes felületeken a galériát nézik meg először: a képek és hangulatok sok mindent elárulnak. Lehet statisztikákat keresni: az adatok ugyanis szilárdak. Be lehet mutatni a célkitűzések és küldetések dokumentumait, föl lehet sorolni tényeket. Az is egy lehetőség, hogy bemutatjuk azok beszámolóit, akikért egy oktatási intézmény működik. Így teszünk most mi is: különböző szakok és képzési formák hallgatói írnak röviden arról, ők milyennek ismerik a Sárospataki Református Kollégium Teológiai Akadémiáját.

Egy napom a diákotthonban

2011. December 01. -

Reggel van. Megszólal a rádióból az ébresztő hangja, ami megadja számomra a lendületet egy jó nap kezdetéhez, de a biztos kelés érdekében kedvesen beköszön az ébresztős nevelőtanárunk is. A reggeli készülődés után irány az étkezőbe, korgó pocakomat reggelivel tömhetem meg, ami laktató, és tízórait is csomagolhatok belőle.

Élet a Lévay József Református Gimnázium Tóth Pál Diákotthonában

2011. December 01. -

A Miskolc szívében található Lévay József Református Gimnázium több mint 450 éve várja a lelkes, tanulni vágyó diákokat. Az iskola diákotthonnal is rendelkezik, mely Tóth Pál nevét viseli. A kollégiumban 233 tanuló éli „dolgos” hétköznapjait. A lányok 132, míg a fiúk 101 fővel kezdték meg az idei tanévet. A diákok több mint 120 településről érkeznek.

Emberséggel szolgálni - beszélgetés Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgatóval

2011. December 01. -

Imre Sándor-díjjal tüntették ki Szatmáriné Tóth-Pál Ildikót, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának igazgatóját. A zsinati alapítású díjat a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testületének kétnapos ülésén adták át.

Közösségi hétvége

2011. December 01. -

A Tóth Pál Diákotthon megtartotta az idei tanév első közösségi hétvégéjét. Ez a három nap lehetőséget nyújtott arra, hogy a diáktársainkkal jobban megismerjük egymást és közösen, kötetlenebbül vehessünk részt különböző programokon.

Miért válasszuk a pataki Teológiát?

2011. December 01. -

A nagyság átka. Mondják a magas állásban levő emberek, akiket keresnek, mert fontosak, döntéseik meghatározó erejűek és nincs nyugalmuk. Ennek ellentéte lehet a kicsinység, a maga áldásaival. Patak teológiája nem nagy. Az itt dolgozók és tanulók közel vannak egymáshoz. Ez persze nem mindig jó, hiszen a lakva együtt élők ismerik egymást, és ennek árnyoldalai is vannak.

Nyílt napok az iskolánkban

2011. December 01. -

A Tompa Mihály Református Általános Iskola 2011. szeptember 1-jén kezdte meg működését. A nagyhírű református iskolák életében három hónap nem nagy idő, de számunkra mérföldkő volt ez az időszak.

Patak visszavárja a diákjait

2011. December 01. -

Amikor ezeket a sorokat írom, Sárospatak egy álmos kisváros képét mutatja. Hétvége van. Néhány autó halad el megfontoltan a Kollégium előtt, s hogy a zebra, vagy az épületből áradó méltóság miatt lassítanak, nem tudom. Szeretném azt gondolni, hogy a második feltevésem igaz; hiszen nem lehet csak úgy, egy lendülettel elhajtani a ház előtt, ahol egykor a szabadság oroszlánjai tanyáztak, és amit egy szigorú, de melegszívű angyal oltalmaz. Nem lehet elsétálni e ház előtt, hogy ne jussanak eszünkbe magyar történelmünk sorsfordító férfiai, akik itt értek férfivá. Sok neves diák járt ide és sok neves professzor oktatott itt. A történetünknek nincs vége, számtalan diákunk és tanárunk fog még nevet szerezni a Kollégiumnak.

Az Átányi Református Általános Iskola és AMI hírei

2011. October 20. -

z Átányi Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény megkezdte 8. tanévét. A nyolc osztályban összesen 80 gyerek tanul.

Az összefogás ereje

2011. October 20. -

Sokan sokszor álmodoztunk arról, hogy valamikor lesz egy református iskola Kazincbarcikán. Az álomból valóság lett, mert 2011. szeptember 1-jén megnyitotta kapuit a Tompa Mihály Református Általános Iskola.

Az új rektori ciklus alapelvei és feladatai

2011. October 20. -

Ha alapelveinket kellene röviden megfogalmaznom a következő három esztendő távlatában, akkor Kollégiumunk jelmondatát idézném: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget…” (Jel 14,7).

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumából, Általános iskolájából és Diákotthonából

2011. October 20. -

Lelki feltöltődést biztosító alkalmak várták iskolánk diákjait a nyári szünet idején is

„A nevelés és tudomány szent célja előbbre vitelére…”

2011. October 20. -

A keresztyén jellemformálás pedagógiai tevékenységrendszere a Lévayban

Figyelemfelkeltő mozaikok - A Lévay tevékenységrendszerének néhány újszerű vagy megújuló elemét hozzuk az olvasó elé, a figyelemfelkeltés szándékával. Részletekért kérjük, keressenek bennünket, vagy tájékozódjanak honlapunkról.

 

Bemutatkozik a Kollégium új vegyeskara

2011. June 01. -

Ezzel az igeverssel hívogattuk a Sárospataki Református Kollégium valamennyi énekelni szerető tagját vegyeskarunk első alakuló próbájára, melyet 2011. február 1-jén tartottunk.

Határtalan szeretet

2011. June 01. -

A Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 2009-től ápol testvériskolai kapcsolatot a felvidéki, Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájával.

Mit viszek magammal a Refiből?

2011. June 01. -

Egy oktatási intézmény oktató-nevelő munkáját sokféle módszerrel vizsgálják, mérik. Vannak számszerűsíthető mutatók, amelyek fehéren-feketén megmutatják, hogy bizonyos szempontból jobban vagy rosszabbul teljesít egy iskola. Léteznek azonban ettől szubjektívabb, ám esetenként számunkra sokkal érdekesebb tükrök is. Például az, ahogy az érintettek, vagyis a diákok látják az iskolában töltött négy vagy nyolc esztendőt. Mit tanultak, mit visznek magukkal tarisznyájukban? Ennek megírására kértünk gimnazista és általános iskolás ballagó diákokat.

A közösségi élet legjobb pillanatai a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában

2011. April 10. -

Programokban gazdag farsangi hosszú hétvége

Február 24. és február 27. között iskolánkban „bennmaradós hétvége” zajlott. Színes programok, előadások, beszélgetések, koncertek várták a kedves résztvevőket.

Iskolatörténeti kiállítás nyílt a Lévayban

2011. April 10. -

Iskolánk az alapításának 450. évfordulója alkalmából iskolatörténeti kiállítást rendezett, melynek megnyitására 2011. február 21-én került sor a gimnázium dísztermében.

Lévay gála

2011. April 10. -

A Lévay József Református Gimnázium fennállásának 450. évfordulóját egy nagyszabású gálaműsorral ünnepelte 2011. február 26-án a Miskolci Nemzeti Színházban.

Hírek a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény életéből

2010. December 01. -

Az idei tanév két, maradandó élményt nyújtó hangversennyel kezdődött.

Szeptember 17-én 40 fős holland csoport érkezett Dédestapolcsányba, hogy megismerkedjen iskolánkkal. Egy, a szomszédos Tardonán letelepedő holland házaspár szervezésében ez a második ilyen alkalom, amikor hangversennyel, templomlátogatással és kötetlen beszélgetéssel kerülhettünk közelebb ehhez az országhoz, illetve mutathattuk meg nekik a magyar zeneoktatás kis szeletét.

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona életéből

2010. December 01. -

A történelem fakultációsok tanulmányi kirándulása

2010. szeptember 22. emlékezetes maradt a 11. évfolyam történelem fakultációsai számára. A Sárospataki Református Kollégiumért Alapítvány anyagi támogatásának köszönhetően tanulmányi kirándulást tettek a környéken.

Új szak indult a Teológián

2010. December 01. -

A kárpát-medencei protestáns felsőoktatásban egyedülálló, református közösségszervező alapszak indult 2010 szeptemberétől a Sárospataki Teológián. Az intézmény célja az új szak indításával olyan munkatársak képzése, akik egy-egy közösség életét a megszerzett teológiai és kulturális ismeretek, valamint vezetési és szervezési készségek birtokában képesek irányítani és szervezni. A gyakorlati szempontokat és igényeket szem előtt tartva, az alapozó ismereteken túl négyféle specializációt kínál a szak a hallgatóknak: egyházi művelődésszervező, roma közösségszervező, himnológiai és diakóniai specializáció. A szak három hallgatóját kértük, írjanak arról, miért jelentkeztek a képzésre, milyen tapasztalataik vannak az eddigi konzultációkról.

„a nevelés és tudomány szent célja előbbrevitelére…” Nagy érdeklődéssel zajlottak a Lévay „Hálaadó tanévének” októberi rendezvényei

2010. December 01. -

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon hálaadó tanévvel ünnepli alapításának 450. éves évfordulóját. A nyári előrendezvények - Kárpát-medencei református középiskolák XV. találkozója, valamint a Kárpát-medencei református tanévnyitó - után a jubileumi tanév a tanévnyitó ünnepi istentisztelettel vette kezdetét. Októberben három rangos programmal emlékezett az intézmény.

„Ünnepes hétköznapok” a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda életében

2010. December 01. -

Októbert a reformáció hónapjaként szoktuk emlegetni. Egy református iskola életében különösen is fontos, hogy erre figyelmet szenteljünk. Isten iránti hálával mondhatjuk el, hogy a hónap első napjától az utolsóig olyan eseményekben lehetett részük pedagógusoknak, szülőknek és gyermekeknek egyaránt, amelyek ünnepivé tették a hétköznapokat is.

 

A gyülekezetek követei a teológián, az Úr követei a gyülekezetekben

2010. October 01. -

Különös ünnepi alkalma volt a Sárospataki Református Teológiai Akadémiának júniusban az elmúlt tanév zárása. A Sárospataki Református Presbiteri Népfőiskola két éves képzésének első évfolyama zárta le itteni tanulmányait. Egy ilyen, több évszázados intézmény életében a maga ünnepélyessége ellenére is megszokott, hogy évente újabb hallgatók végeznek.

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona életéből

2010. October 01. -

A nyár is mozgalmas volt a Sárospataki Református Kollégiumban

Sikeres és mozgalmas volt a nyári időszak a Sárospataki Református Kollégiumban. Jó néhány református gyülekezet és egyéb szervezet tartotta nyári táborát a Kollégium férőhelyeit kihasználva Sárospatakon, valamint intézményünk adhatott otthont immáron másodszor a Crescendo Nyári Művészeti Akadémiának.

Jubileumi hangverseny az Aranykehely Fogadóban

2010. October 01. -

Különleges alkalom zajlott 2010. május 8-án 16.00 órától a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény szervezésében. Rendhagyó volt a koncert, ugyanis a helyszínt a gyönyörű panorámával rendelkező Aranykehely Fogadó Díszterme biztosította. Szokatlan - a közel 60 fős nézőközönség számára meglepetésként szolgált - az is, hogy a kamaracsoportban szereplő növendékek reneszánsz korhű ruhákban adták elő igényes műsorukat.

Őrizd meg...!

2010. October 01. -

Kétnapos éretlen táborban vettek részt a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon hetedikes és kilencedikes új diákjai. Négy osztály indult augusztus 27-én reggel a Mályiban található Mécses Központba, hogy megismerkedjenek osztálytársaikkal, osztályfőnökeikkel.

Ünnepi tanévnyitó istentisztelet Miskolc legősibb gimnáziumában

2010. October 01. -

Az idei tanév megnyitására a Lévay hagyományainak megfelelően került sor, mégis különleges, eltérő volt a többitől. A felújítás miatt felállványozott Kossuth utcai református templom képe fogadta most az ünnepi alkalomra érkező diákokat, szülőket és tanárokat.

Akikre büszkék vagyunk…

2010. May 01. -

„Festival d'Italiano" olasz nyelvi országos versenyen Bencs Boglárka prózamondó kategóriában 4. helyen végzett.

Az Észak-Magyarországi Regionális Rajzversenyen, alakrajz kategóriában, Bujdosó Gabriella 1. helyezést ért el.

Az élő tükör

2010. May 01. -

Karácsonykor egy új előadással ajándékozták meg a Máon fiataljai a szüleiket és hozzátartozóikat. A kiválasztott történet most is kihívásnak bizonyult a Máon apraja-nagyja számára. A megszokott módon hozzáláttunk egy olyan történet feldolgozásához, amiről úgy gondoltuk, hogy üzenetet hordoz magában.

Délvidéki napok a Lévayban

2010. May 01. -

Immáron hagyomány iskolánkban, hogy minden évben a „Szólj ötágú síp" rendezvény keretén belül megismerkedhetünk a trianoni békediktátum által elcsatolt országrészünk egyikének kultúrájával. 2010 februárjában került sor a meghívott Szerbia magyarlakta területének, a vajdasági Bácskának, Bánátnak és Szerémségnek a bemutatkozására.

II. Csomasz Tóth Kálmán Egyházi Énekverseny

2010. May 01. -

A Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2010. március 26-ra, másodszor hirdetett Egyházi Énekversenyt a Tiszáninneni Református Egyházkerület oktatási intézményeiben tanuló diákok részére, névadójának emlékére és tiszteletére. Csomasz Tóth Kálmán életműve elválaszthatatlan egyházunk mindennapjaitól, hiszen az istentiszteleteken abból az énekeskönyvből énekel a magyarországi reformátusság, amely az ő kutatómunkájának az eredménye.

Látogatóban a görög reformátusoknál

2010. May 01. -

Pataki tanárokként lehetőségünk nyílt, hogy Arisztotelész hallgatói legyünk, ugyanis részt vehettünk egy egyhónapos görög nyelvkurzuson az Arisztotelész egyetemen Thesszalonikiben az Erasmus program támogatásával.

Örömhírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona életéből

2010. May 01. -

Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája

Rangos verseny házigazdája volt két napon keresztül a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona. A Kutató Diákok Országos Szövetsége tizedik alkalommal rendezte meg a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáját. Mint minden évben, most is a regionális konferenciáról jutottak be a legjobbak. A Kárpát-medencéből százhatvan magyar középiskolás érkezett, hogy részt vegyen a megmérettetésen.

Országos Magyar Verseny a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskolában

2010. May 01. -

„A rád bízott drága kincset őrizd meg..." 2 Timóteus 1,14

 

Akik április 16-án reggel a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda környékén jártak, talán a szokásosnál csendesebbnek találták a környéket, de valami biztosan szembetűnt: ezen a napon nemcsak egy, hanem több református iskola képviselteti itt magát, mert az iskola melletti parkolóban várakozó kisbuszok feliratai is ezt hirdették.

Segíts, hogy segíthessünk! Tölts meg egy kék vödröt!

2010. May 01. -

„Az egész világot nem tudjuk megváltoztatni, de az emberekben lévő kicsiny világot igen!"

 

Iskolánkban március végén a húsvéti csendesnap keretén belül három előadást hallgathattunk meg.  Osgyán Dániel képes beszámolót készített a Haitin történt eseményekről, ő a Magyar Református Szeretetszolgálat szükségcsoportjával járt többször a katasztrófa sújtotta országban.

A víz

2010. March 01. -

„Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az ÉLET vagy!"

(Saint Exupery)

Mikor ezt a szót hallom, hogy víz, nekem mindig valami tiszta, kellemesen hűs, szomjat oltó dolog jut az eszembe. Sajnos manapság ez nem mindenhol van így. Világszerte vannak országok, ahol csak szennyezett vizet tudnak inni az emberek, és egy üveg tiszta vízért ölni lennének képesek.

Afrikai vendéghallgató a teológián

2010. March 01. -

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia mindig szívesen lát vendégül cserediákokat, vendéghallgatókat. Ebben a tanévben Clapperton Clement Mambo presbiteriánus lelkipásztor érkezett közénk a távoli Afrikából, hogy elmélyítse tudását a bibliai nyelvekben.

 

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona életéből

2010. March 01. -

Felvételi

Intézményünk 2010. január 23-án tartotta a központi írásbeli vizsgákat a továbbtanulni vágyó nyolcadik osztályos tanulók számára, míg a felvételi eljárás részét képező szóbeli elbeszélgetésekre a 9. évfolyamra jelentkező tanulók esetében 2009. február 22-én, a hat évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezők számára 2010. február 23-án került sor.

Lévay – Református oktatás 450 éve Miskolc város szívében

2010. March 01. -

Ebben a tanévben már 450 éve folyik a nevelés és a tanítás a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban. A következő tanév lesz az ünneplés éve, de már idén is vannak olyan rendezvények és események, amelyek a jeles évfordulóhoz köthetők. Ennek kapcsán készítettünk interjút Ábrám Tibor igazgató úrral, és arról kérdeztük, milyen rendezvénysorozattal készül az iskola a jeles évforduló megünneplésére.

 

Víz hete a Lévayban

2010. March 01. -

Iskolánk tavaly benyújtott és meg is nyert egy pályázatot, amelynek célja, hogy kompetencia alapú oktatás valósuljon meg. Ennek keretén belül rendeztük meg a témahetet, amely egy adott téma - jelen esetben a VÍZ - sokoldalú, az egész iskolát, diákokat és tanárokat egyaránt megmozgató feldolgozását tűzte ki célul. A leginkább a 7. évfolyamot érintette a témahét, de minden osztály bekapcsolódott a programokba, a tanítási órák témája is minden tantárgyból a VÍZ volt.

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona életéből

2009. December 01. -

Kazinczy örököseiként Széphalom­ban

A magyar munkaközösség kiemelt rendezvénye volt október 7-én a 10. évfolyam tanulóinak hagyományos széphalmi túrája, hiszen idén ünnepeljük Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóját. A Magyar Nyelv Múzeuma munkatársai az elmúlt évekhez hasonlóan  most is segítettek a szervezésben.

Kampány, választás, diákigazgató a Lévayban

2009. December 01. -

Gimnáziumunk minden évben megrendezi a diáknapokat. Így volt ez idén novemberben is. Első nap, pénteken már az iskola közelében sütikkel és ajándékokkal halmoztak el minket a 11.-esek.

Külföldi vendégelőadók a Teológián

2009. December 01. -

Az Osterhaven Tanulmányi Napok keretében november 13-án és 14-én egy sokak számára eddig kevésbé ismert világba kalauzolta el hallgatóságát James Rusthoven kanadai onkológus orvosprofesszor.

Nemzetközi Kálvin-konferencia és Nagy Barna-emlékülés Sárospatakon

2009. December 01. -

A kétnapos rendezvényt a Sárospataki Református Teológiai Akadémia az Osterhaven tanulmányi napok első alkalmaként rendezte meg október 21-22-én.

„A 19. számú Bükk Cserkészcsapat tápláló talaja a Lévay József Református Gimnázium”

2009. December 01. -

Parajos Tibor, iskolánk nyugalmazott nevelőtanára, és cserkészcsapatunk „szíve, lelke és motorja" néhány hónapja visszavonult, nyugdíjas lett. Felkerestem egy rövid interjú erejéig, kíváncsi voltam, hiányzunk-e neki.

„…az utolsó szó jogán!”

2009. December 01. -

Amikor a repülősök leszállnak a földre, kiszállnak a gépből és elindulnak a hangár felé: 100 pilótából - 100 pilóta egyszer csak ösztönösen visszafordul és vet egy pillantást a gépe felé. Én is így vagyok most, „földet érés után".

Berényi József laudációja a Sárospataki Református Kollégiumért Díj átadása alkalmából

2009. October 01. -

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia közössége tanévzáró istentiszteletén az élő történelem két jelentős alakját köszönthette a Sárospataki Református Kollégiumért díj átadásával: Berényi József nyugalmazott lelkipásztort, az Akadémia egykori lelkigondozóját és homiletika gyakorlat tanárát, illetve D. Szabó Dánielt, az egyházkerület egykori főgondnokát. Az alábbiakban a díj átadásakor elhangzott laudációkat közöljük.

D. Szabó Dániel laudációja a Sárospataki Református Kollégiumért Díj átadása alkalmából

2009. October 01. -

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia közössége tanévzáró istentiszteletén az élő történelem két jelentős alakját köszönthette a Sárospataki Református Kollégiumért díj átadásával: Berényi József nyugalmazott lelkipásztort, az Akadémia egykori lelkigondozóját és homiletika gyakorlat tanárát, illetve D. Szabó Dánielt, az egyházkerület egykori főgondnokát. Az alábbiakban a díj átadásakor elhangzott laudációkat közöljük.

Diósgyőr református iskolája

2009. October 01. -

Emlékeimben őrzöm azt a 15 évvel ezelőtti szeptember 4-ét, amikor a diósgyőri református templomba iskolanyitogató és tanévkezdő istentiszteletre hívtak a harangok.

Hírek a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

2009. October 01. -

Éretlen tábor

A nyári szünet utolsó napjaiban, augusztus 29-én és 30-án, kíváncsisággal tele elindultunk az éretlen táborba. Mindannyian nagyon izgultunk, vajon milyen lesz az új közösség és az új osztályfőnökünk.  Az iskola udvarán gyülekeztünk, majd rövid tájékoztatás és a kollégiumi szobák elfoglalása után autóbuszokkal Mályiba utaztunk.

Képek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona életéből

2009. October 01. -

Tanévnyitó ünnepség intézményünkben

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma Általános Iskolája és Diákotthona 2009. augusztus 30-án 16 órakor tartotta tanévnyitó ünnepségét. A református templom padjait megtöltötték a diákok, a szülők és az ünnepi alkalomra eljött vendégek.

Művészettel hirdetve Isten dicsőségét - Művészi tökéletesség és örök érvényű értékek a Crescendo Nyári Akadémián

2009. October 01. -

Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a Crescendo con Spirito (jelentése: „Erősítve lélekkel") Nyári Akadémiája Sárospatakon július 27. és augusztus 10. között, ahol a komolyzenei élet keresztény értékrendet képviselő nemzetközi kiválóságai készítették fel a világ minden tájáról érkezett fiatal művészeket.

Öt hónap Kampenben

2009. October 01. -

A 2009-es tavaszi félévet Hollandiában, Kampenben tölthettem a Vrijgemaakt Gereformeerde Theologische Universiteit hallgatójaként. Ehhez nyújtott támogatást a Tempus Közalapítvány az Erasmus ösztöndíj rendelkezésre bocsátásával.

„Világnézetek háborúja" - tanulmányi nap a Teológián

2009. October 01. -

A kanadai Trinity Western University matematika tudományok tanszékének vezetője, dr. John Byl professzor volt az Akadémia meghívott előadója az idei tanév első tanulmányi napján. „Világnézetek háborúja" című előadásában a keresztyénséget mint világnézetet ütköztette annak „kihívóival": a naturalizmussal és a posztmodernitással.

A pataki gimnázium életéből

2009. May 01. -

Idén hat osztály 161 végzős diákja búcsúzott az Alma Matertől. Szűkebb, iskolai keretben a hagyományos utolsó kicsengetés után a kibocsátó istentiszteletre került sor, majd másnap a hozzátartozók népes körében zajlott a csengőbúcsú.

Pataki diákok Krakkóban

2009. May 01. -

Már-már hagyománnyá válik, hogy a tavaszi szünetben mi, pataki teológusok kirándulásokat szervezünk kis hazánk területén vagy más országba. Egy rég tervezett kirándulás megvalósítására került sor az idei húsvéti szünetben.

Kárpátaljai kiszálláson a sárospataki teológia hallgatói

2009. April 01. -

Egy lelkes, 11 főből álló kis csapat indult útnak négynapos kiszállásra Kárpátaljára 2009. február 26-án. Utunk célja volt meglátogatni a református líceumokat és szolgálni a helyi gyülekezetek istentiszteleti alkalmain. Ez alkalommal a nagyberegi és a nagydobronyi líceumot kerestük fel.

Örömeink a pataki Refiben karácsony és húsvét között

2009. April 01. -

Magyar Örökség Díj a nyelvművelő szakkörnek

A Beszélni nehéz! anyanyelvi mozgalom Magyar Örökség  Díjat kapott, melyet 2008. december 20-án a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adtak át.

Tavaszi tanulmányi nap a Teológián

2009. April 01. -

Mára már szokássá vált, hogy a Sárospataki Református Teológiai Akadémia Keresztyén Filozófiaintézete félévente tanulmányi napot tart neves nemzetközi előadók közreműködésével. Az idei tanév tavaszi félévében a franciaországi Faculté libre de théologie réformée-n tanító dr. Paul Wells rendszeres teológia professzor tett eleget a kutatóintézet meghívásának.

„…és Istenben, kié a diadal.”

2009. April 01. -

Wass Albert Hontalanság hitvallása című versében szép foglalatát adja ez erdélyi ember hitének, nemzet- és emberképének. Hontalanság az, ha nincsen hol lehajtani fejemet, de a legnagyobb hontalanság az, ha „nincs emberem", aki megértené hazámat, ami a hit, a haza és az embervolt abban a hazában, ami nem más, mint a gondolat... mert azt nem vehetik el. A hontalan hirdeti, hogy az egymásra találás a jövő kezdete.

Hírek a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény életéből

2008. December 01. -

A 2008/2009-es tanév iskolánkban a hálaadás tanéve. Huszonöt évvel ezelőtt kezdődött a komolyzene-oktatás Dédestapolcsányban, és ötödik éve működik művészeti iskolánk a Tiszáninneni Református Egyházkerület intézményeként. Ezt a kettős jubileumot három koncertből álló hangversenysorozattal ünnepeljük.

Hírek a Lévay József Református Gimnáziumból

2008. December 01. -

Magyar diák Ausztráliában

 

„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."
(Tamási Áron)

Soha nem vágytam még annyira sehová, mint egy évvel ezelőtt Ausztráliába, de soha nem élveztem még oly nagyon az otthon melegét, mint mostanában. Mik is ennek az előzményei?

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma életéből

2008. December 01. -

Rákóczi-vetélkedő a Rákóczi-várban

A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma és Rákóczi Szövetség 1990-től rendezi meg hagyományos történelmi versenyét Sárospatakon. A Rákóczi-vetélkedő a határon túli magyar középiskolások népszerű versenye lett az évek során.

Horkay Barna emlékkonferencia

2008. December 01. -

A teológiai akadémia novemberi csendesnapjának nyitórendezvénye volt az az emlékkonferencia, amely Horkay Barna máramaros-ugocsai esperes, a Kárpátaljai Lelkészképző Tanfolyam tanára és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tiszteletbeli tanára születésének 100. évfordulója alkalmából került megrendezésre.

Karácsonyra készülve

2008. December 01. -

Egyszerre készülni dolgozatokra, a félévzáróra, esetleg vizsgákra és karácsonyra nem könnyű. A kollégista diákok még különlegesebb helyzetben vannak - családjuktól távol. Különlegesen készülnek, erről olvashatunk egy volt diák visszaemlékezéseiben és egy jelenlegi diák beszámolójában.

„Még sokáig a lovakkal álmodtunk…” („Szittyakürt” Kárpát-medencei Cserkész Lovastábor - : 2008)

2008. December 01. -

Egy borongós nyári hajnalon előkerült a hátizsák! Csomagolás: hálózsák, polifoam, étkészlet, bicska. esőkabát, zsineg... Barátaink meglepődve kérdezték: hová-hová ilyen esős időben? A válasz rövid volt és pattogó - naná, hogy cserkésztáborba! Mert nem az időjárás a fontos, hanem az együttlét.

A „Humán” fénykora

2008. October 01. -

A napokban [2008 áprilisában] ünnepelte az Erdélyi János leányinternátus - a régi Humán - hetvenéves születésnapját. Ezen a jubileumi ünnepségen, mint régi humán növendék Horkay Anna igazgatónő kedves meghívására vettem részt és örömmel igyekeztem eleget tenni annak a felkérésnek is, hogy meséljek élményeimről, a régi Humán életéről.

Őszi konferencia a Sárospataki Református Teológiai Akadémián

2008. October 01. -

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia Keresztyén Filozófiaintézetének őszi konferenciáján Dr. Peter Blokhuis, a hollandiai Christelijke Hogeschool Ede Kommunikáció Tanszékének vezetője tartott előadást „A keresztyén oktatás/nevelés és a diákok világa" címmel.

„Pecúravatós hétvége” a Refiben

2008. October 01. -

A tavalyi év több okból is hagyományindítónak számított a sárospataki református gimnázium tanárai és tanulói életében egyaránt. Ezek közül egyik ilyen újdonság, hogy a „pecúrok"- azaz azok a diákok, akik ebben az évben kezdték meg tanulmányaikat intézményünkben - egész hétvégén át tartó programsorozatban vettek rész, mely az iskola, a tanárok, a diáktársak és a város megismerése mellett a minél szorosabb osztályközösség kialakítását tűzte ki célul.

A református teológia gyökerei, fejlődése és jövője

2008. May 01. -

Március 12-én a Teológiai Akadémia Keresztyén Filozófiaintézete egész napos konferenciát rendezett. A felvezető előadás egyben a zempléni egyházmegye lelkészértekezletének nyitó előadása is volt. A walesi származású Dr. Alan Sell teológia professzor (az Akadémia tiszteletbeli tanára) előadásában rövid áttekintést adott arról, hogy a református teológia hogyan jutott el oda, ahol ma tart.

Bibliaismereti verseny a Sárospataki Teológián

2008. May 01. -

A Biblia éve alkalmából a Sárospataki Református Teológiai Akadémia bibliaismereti versenyt hirdetett április 10-re egyházkerületünk középiskolásai számára.

Hírcsokor a Sárospataki Református Gimnáziumból

2008. May 01. -

XII. Tornyai Sándor Országos Fizikai Feladatmegoldó

Verseny a református középiskolák számára 2008. április 4-6.

 

„Azok az emberek, akik nem tudományos munkát végeznek, abban a félreértésben élnek, hogy a tudósnak széles körű ismeretei következtében vallástalannak kell lennie; ellenkezőleg, a mi munkánk Istenhez közelebb visz bennünket" (Ernest Rutherford)

 

Katechetikai konferencia Sárospatakon

2008. May 01. -

Április 9-én a Teológiai Akadémia Neveléstudományi Intézete „A játék a katechézisben" címmel szervezett konferenciát. Örvendetes volt látni, hogy a teológusokon kívül sok lelkész, katechéta érdeklődött a téma iránt, még határon túli résztvevők is voltak.

„Csodaszarvas”-Kárpát-medencei Lévay Labdarúgótorna

2008. May 01. -

A közelmúlt egyik hétvégéjén egymás után futottak be a mikrobuszok a miskolci Lévay József Református Gimnázium udvarára. Különböző „felségjelek" voltak a kocsikon: RO, U, SK, HR, H - de azok a középiskolás diákok, akik kiszálltak a buszból, kivétel nélkül mind magyarul beszéltek. Vendégek voltak ők határokon túli magyar református gimnáziumokból.

A kisrefi eseménynaptára

2008. March 01. -

Immár negyedik éves hagyományunkat folytatva február 7-én balázsolni voltunk a város három óvodájában. Mint minden évben, az első osztályosok verssel és dallal készültek és ellátogattak volt óvodájukba, ahol nagy szeretettel fogadták őket. Az előadott versek és dalok főleg a nagycsoportos gyermekekhez szóltak, „kedvcsináló" szándékkal.

A MI CSODÁNK, avagy a csendes hétvége

2008. March 01. -

Lassan kezdődött a szóbeszéd a csendes hétvégéről, mégis hirtelen és váratlanul ért bennünket a híre. Sokan arra számítottunk, hogy csak húsvét körül lesz. Viszont igaz, hogy hallani lehetett, amint a szervezők csendben és fáradtságot nem ismerve hangoltak erre a csodálatos „hangversenyre."

Hírcsokor a pataki gimnáziumból - Családi tabló a cigándi Punyi családdal

2008. March 01. -

Képzeljen el az olvasó egy tablót, rajta a két rákóczis öregdiák szülő: Punyi Gyula (E, 1979) és Kandrács Erzsébet (F, 1979); a két refis öregdiák fiú: Gyula (A, 2001) már a pataki tanárok között, Máté (H, 2004) a győri Széchenyi egyetemen közlekedésmérnöknek tanul; két gimnazista lány: Csilla a jelen iskolaévben a 12. E osztály diákja, Erika a 9. E-ben tanul. Punyi Gyula testnevelőtanár kollégámmal kezdjük a beszélgetést.

 

Hogy én ...ne szolgáljak...?! - Ötven éve kapott diplomát Sipos István tanár úr

2008. March 01. -

Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha 1953-ban értelmiségi származásúként eséllyel pályázhatott volna az orvosi egyetemi felvételre... Azt azonban a fél város tudja, és több száz pataki öregdiák bizonyíthatja szerte a világban, mit kapott Sipos István tanár úrtól.

Művészeti alapoktatás a tiszáninnenen

2008. March 01. -

(A dédestapolcsányi Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény miskolci tagozata)

Négy évvel ezelőtt (2004-ben) művészeti képzéssel bővült egyházkerületünk oktatási palettája. A dédestapolcsányi önkormányzattól átvett Lajos Árpád Zeneiskola (képző-, báb- és táncművészeti ágakkal kiegészülve) Csomasz Tóth Kálmán nevét felvéve kezdte meg működését.

Pataki diákok látogatása a nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Leányotthonban

2008. March 01. -

Az emberek számára annyira egyértelmű tud lenni, hogy milyen egy árvaház, kik és miért vannak ott, de ez gyakran csak „ennyi". Ezt a külsőt mindannyian ismerjük, de az, hogy vajon mit rejt, és mi van benne igazából: gyakran homályos.

Wass Albert-emlékév megnyitása Sárospatakon

2008. March 01. -

Január 8. délután 5 óra, Sárospatak. Wass Albert-emlékév megnyitása, illetve a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Nagykönyvtára által több kategóriában meghirdetett pályázat díjainak kiosztása.

„Fastday” koncert - Böjti, elcsendesítő hangverseny a Kollégium Imatermében

2008. March 01. -

Hauptricht Tamás, az ifjú zongoravirtuóz, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának végzős tanulója több mint egyórás improvizatív játékával nyűgözte le közönségét az iskolai böjti csendeshéten, február 7-én.

„Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség…”

2008. March 01. -

Beszámoló a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéről és programjairól

Az iskolák élete a karácsonyi szünet után ismét felpezsdül. A félévzárás izgalmas megmérettetése, csendes nap, megyei, országos és nemzetközi rendezvények közepette, igyekszünk odafigyelni arra is, hogy 2008 a Biblia éve kiemelt lehetőséget kínál keresztyén közösségeinknek betölteni küldetésünket.

75 éve hunyt el dr. gróf Klebelsberg Kunó

2007. December 01. -

„Csak az a miniszter tudhat igazán kormányozni,
aki nagy feladatokra korlátozza magát."
Klebelsberg Kunó

1922. június 16. és 1931. augusztus 24. között volt Magyarország vallás- és közoktatási minisztere. 1932. október 11-én szívrohamban halt meg a XX. század egyik legnagyobb kultúrpolitikusa. Munkásságán keresztül emlékezzünk meg róla.

A keresztyének és a más vallások

2007. December 01. -

A Sárospataki Teológia Keresztyén Filozófiaintézete november 19-én délelőtt konferenciát tartott, melyet lelkipásztorok, tanárok és diákok számára hirdetett meg.

Beszámoló a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéről

2007. December 01. -

Diákotthoni élet

A Lévay József Református Gimnázium Tóth Pál nevét viselő diákotthonában az események minden tanév elején az elsősök beköltözésével kezdődnek. Az idén fokozta az izgalmakat, hogy ilyen nagy létszámú elsős csoportunk még egyetlen tanévben sem volt. Összesen 63 új diák költözött be 2007. augusztus 30-án és szeptember 2-án diákotthonunkba. Így a teljes létszám: 100 fiú és 126 lány.

Hírcsokor a pataki gimnáziumból

2007. December 01. -

Gyulán, a hetedik Simonyi Imre emlékversenyen iskolánkat 7 tanuló képviselte versillusztrációikkal és versmegzenésítéssel. Puskár Alexandra első helyezést ért el rajzával, zenészeink, a Hauptricht Tamás, Szendi András, Sztipanov Milos, Furik Bettina összetételű zenekar harmadik lett, Varga Bálint a zsűri különdíjában részesült.

 

Művészetoktatás a Tiszáninneni Református Egyházkerületben

2007. December 01. -

Az elmúlt tanévben elkezdődött a művészeti intézmények minősítése. Mivel csak azok a művészetoktatási iskolák részesülnek ezután - az egyébként is csak a működés 60%-ára elegendő - állami támogatásban, amelyek a minősítésen megfeleltek, óriási a tétje ennek az átvilágítási folyamatnak.

„Abszolút. Persze. Itt, Patakon…” - Interjú Herczku Ágnes népdalénekesnővel

2007. December 01. -

Számtalan lemez („Volt nékem szeretőm", „Arany és kék szavakkal", legújabban Bartók-lemez), számos díj (pl. eMeRTon díj 2004-ből), heti hat fellépés (a világ minden táján Amerikától a Sziget Nagyszínpadáig), híres zenészekkel (Pál István, Szalóki Ági, Nikola Parov). HERCZKU ÁGNES karrierje már most is hosszasan elemezhető lenne.

Egy jókedvű iskola Diósgyőr szívében

2007. October 01. -

„És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jókedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!"
(Zsolt 90, 17)

Iskolánk, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola immár 14. tanévét kezdte meg szeptember 3-án. Az a tény, hogy létezünk, hogy indulhatunk, bővülünk és gyarapodunk, számunkra isteni kegyelem és bizonyosság. Ez év szeptember elsejétől már a városban működő két református óvoda is integrálódott hozzánk, a fenntartói döntés így három egyenrangú intézményt kapcsolt össze.

Évnyitó a Sárospataki Református Teológiai Akadémián

2007. October 01. -

2007. szeptember 16-án délután három órakor az Alma Mater ősi zászlajának behozatalával kezdődött meg a Sárospataki Református Teológiai Akadémia évnyitó istentisztelete a sárospataki református templomban, mellyel megkezdődött a 477., az újraindítás óta pedig a 17. tanév.

Hálaadó délután a Refiben

2007. October 01. -

Kis csapat gyűlt össze a Lorántffy Internátus társalgójában. Nyáron keresztyén táborokban szolgálók voltak a meghívottak. 41 diák „vallotta be", hogy szolgált valamilyen táborban.

Magyar református középiskolák XII. találkozója - Técső, 2007. július 4–8.

2007. October 01. -

2007 nyarán egy református találkozón vehettünk részt. A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumából társamat, Sinkovicz Richárdot és engem tiszteltek meg azzal, hogy képviselhettük iskolánkat. Ezelőtt még nem voltam református találkozón, ezért különösen meglepett a felkérés. Nagyon örültem.

Szőlővesszők

2007. October 01. -

Egyszer volt, ... nem is olyan régen, hogy arra ébredtünk, nincs óvodás korú gyerek a családban. Eltelt az a hat év, amiről a lélekbúvárok azt mondják, döntően meghatározza a gyermeki lélek fejlődését. Milyen hatások érik ma gyermekeinket, életük első hat évében? Őszintén szólva elkeserítő lenne, ha mindet felsorolnám.

Tanévkezdés a sárospataki református gimnáziumban

2007. October 01. -

Tanévnyitó

A tanévnyitó istentisztelettel a 477. tanév kezdődött el a református gimnáziumban.

Teológusok gólyatábora

2007. October 01. -

Nehéz dolog ápolni a hagyományokat, vigyázni arra, hogy mindaz, amit őseinktől örököltünk, nehogy a múlt homályába vesszen. Ezért őrizzük, ápoljuk azokat, mert tudjuk, hogy ha valami elvész ezekből, annak többet nem lehetünk a részesei, megszegényedünk. Hagyományt teremteni éppen ugyanennyire nehéz, sőt lehet, hogy nehezebb, mert sok mindent fontolóra kell ilyenkor vennünk.

Újra „Úton" a Máon

2007. October 01. -

Az idén nyáron is nyaraltak az otthonban lakók. A kunpusztai gyülekezet meghívását elfogadva útra keltünk. Nem tudtuk, hogy mire vállalkozunk: hosszú út, nagy kalandok, sok látnivaló.

Vendégelőadók a Teológián

2007. October 01. -

A Sárospataki Teológiai Akadémia tagja a Délkelet-közép-európai Protestáns Teológiák Konferenciájának (SOMEF), amely Csehország, Szlovákia, Ausztria, Románia és Magyarország evangélikus és református teológiai intézményeinek együttműködése. Az együttműködés egyik formája a kétévente megrendezett szakmai konferencia. Ebben az évben ez júliusban Berekfürdőn volt.

A pataki gimnázium életéből

2007. May 01. -

Idén harmadszor járt iskolánk küldöttsége - a Diákpresbitérium tagjai - Kárpátalján. A munkácsi gyülekezet vendégszeretetét élvezve megismerkedtek Munkács nevezetességeivel, eljutottak Beregszászba, vasárnap pedig a nagyberegi református templomban szolgáltak.

ESEMÉNYEK SZÜLETÉSTŐL-SZÜLETÉSIG

2007. May 01. -

Beszámoló a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon
Karácsony és Pünkösd közötti eseményeiről

Kedves gyülekezeti Tagok!

A Lévayról a Sárospataki Lapoknak minden második számában olvashatunk átfogóbb beszámolót. Így szeretnénk közelebb vinni gyülekezeteinkhez intézményünket, és közelebb hozni intézményünkhöz gyülekezeteinket. Most Jézus Krisztus születése és az első gyülekezet születése ünneplésére rendelt időpontok közötti eseményeinket visszük közel gyülekezeteinkhez...

A 2007. esztendőt a Magyarországi Református Egyház a közösségek évének nyilvánította. Közösség ott van, ahol az emberek közös értékeket vallanak, közös célokért közös tevékenységet végeznek, és közösen élvezik ennek gyümölcsét. Keresztyén közösség ott van, ahol ketten vagy hárman összegyűlnek Jézus Krisztus nevében.

Istentisztelet rendhagyó módon

2007. May 01. -

Ha ezt a szót halljuk: istentisztelet, akkor eszünkbe jutnak egyszerűségükben is szép templomaink fehér falaikkal, megindító istentiszteleti liturgiánk, fekete palástos lelkészeink, Krisztus-központú igehirdetések, zsoltáraink-dicséreteink.

Környezeti nevelés tanórán kívül a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájában

2007. May 01. -

„Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön."
(Zsoltár 46,9)

Az évnek sok olyan ünnepe, jeles napja van, amelyről valamilyen formában megemlékezünk. Az egyházi és nemzeti ünnepek mellett e sorba tartoznak a természettel, környezetünkkel kapcsolatos jeles napok is.

Továbbképző konferencia a sárospataki teológián

2007. May 01. -

A Sárospataki Református Teológia Keresztyén Filozófiaintézetének szervezésében került sor arra a továbbképző konferenciára, melynek előadója a hollandiai történelmi református egyházon belül működő református szövetség főtitkára, dr. Ir. Jan van der Graaf volt. „Egyház és kultúra" címmel tartott előadásában az egyház kultúrához való viszonyulásának három lehetséges módját érintette: a szembenállást, az azonosulás, valamint az átalakítást.

A pataki gimnázium életéből

2007. March 01. -

A végzősök hagyományos szalagavató ünnepélyét 2006. november 22-én rendeztük meg. Az osztályok műsora után a 141 maturandust Szatmáriné Tóth-Pál Ildikó igazgató köszöntötte:

Képek a pataki gimnázium életéből

2006. December 01. -

A tizedik évfolyam tanulói október 4-én Széphalomba utaztak, hogy a két évszázados hagyományt folytatva tisztelegjenek a nyelvújító és irodalomszervező pataki diák, Kazinczy Ferenc munkássága előtt. A megemlékezésre érkezőket sajátos útjelzőként nyelvújítási szavak fogadták és vezették a mauzóleumhoz. A Kazinczyt megidéző vers és az életmű méltatása után napjaink nyelvállapotának jellemzőit és a feladatokat fogalmazta meg a diákszónok Babilai Dóra.

Nagy Barna emlékkonferencia a Sárospataki Református Teológiai Akadémián

2006. December 01. -

Nagy Barna professzor számos kitörölhetetlen szállal kapcsolódik jelenünkhöz. Ünnepi konferencián emlékeztünk meg róla mint egyházunk „minister Verbi Divini"-jéről és a Kollégium szerelmeséről.

„És megerősítették kezeiket a jóra” - Beszámoló a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 2006/2007. tanéve I. félévéről

2006. December 01. -

Magyar Reformátusok V. Világtalálkozója imádságos vezérigéje a nyár folyamán a sokszínű rendezvényekkel együtt eljutott a Kárpát-medence valamennyi gyülekezetébe és intézményébe: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá." Intézményünk 2006/2007. tanévének így lett ez az egyik vezérigéje.

Névtáblaavatás: Deák Ilona leányinternátus

2006. October 01. -

Emlékező keresztyén Gyülekezet, Családtagok, nemes Tanulóifjúság! Dr. Újszászy Kálmánné Deák Ilona 1913. január 28-án született Sárospatakon, és 1999. június 11-én hosszan tartó, derűs hittel viselt betegség után, életének 87. évében halt meg Sárospatakon. Egész élete Sárospatakhoz és a Sárospataki Református Kollégiumhoz köthető.

Szabadság és szabadságharc

2006. October 01. -

A 2006-os esztendő Sárospatakon, de református egyházunkban is fontos évfordulók esztendeje. A Kollégium 475. éve megünneplése is messze túl terjedt Sárospatak városán és a Kollégiumon.

Tanévkezdés a pataki gimnáziumban

2006. October 01. -

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája a 476. tanévét kezdte meg 2006. szeptember 3-án. A református templomban az ünnepélyes tanévnyitón Török Béla vallástanár hirdette az igét az ApCsel 1,7 alapján. A diákok műsorában Rab Zsuzsa Őrtornyaink című versét Hidegh Bernadett 13. E osztályos tanuló, Bella István Áni Máni naptára c. versét Gáliczki Ádám, Szabó Bálint, Szabó Brigitta és Tepliczki Panna 1. osztályos tanulók tolmácsolásában hallottuk.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának maturandus diákjai a 2005–2006. tanévben

2006. May 01. -

12. A osztály

Osztályfőnök: Búzásné Nagy Gabriella

Andó Nikoletta, Bágyi Katalin, Bálint Csilla, Bányai Tamás, Bodnár Enikő, Bodnár Eszter, Braun Nikolett, Csontos Boglárka, Dakos Edit, Dobsi Zsuzsa, Fábián Andrea, Feterik Flórián, Gacsó Adrienn, Géczi Krisztina, Hegedűs Viktória, Hornyák Zsuzsa, Horváth Rita, Kállai Eszter, Kovács Gabriella, Lakatos Mária, Majoros Ágnes, Malmos Péter, Orosz Lívia Vanda, Pásztor József, Pólik Bálint, Schveiczer Ágota, Szabó Norbert, Tóth Boglárka, Vitányi Gergő

Dráma a Máonban

2006. May 01. -

A Máon Szeretetotthonnak sok színes programja van. Egyes eseményekről újságok számolnak be, máskor városi rendezvényeken láthatjuk őket. Sok olyan esemény is történik életükben, melyek számukra nagy jelentőségűek, napokig, hetekig meghatározóak, mi azonban nem tudunk róluk. Ha mindenről pontosan be szeretnénk számolni, ami akár csak az elmúlt fél évben történt, külön számként kellene megjelentetnünk. Így most a szerepléseikről, fellépéseikről, „drámáikról" adunk hírt.

Képek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2006. May 01. -

Iskolánk látta vendégül az egyházkerület oktatási intézményeit 2006. március 23-án. Az imateremben dr. Erdei Pálné mb. igazgató köszöntötte a mintegy 100 fős vendégsereget. A 475 éves iskolát testvéri okmánylevéllel, igei köszöntéssel és ajándékokkal lepték meg a testvérintézmények. A találkozó a tavaly novemberben átadott általános iskola megtekintésével folytatódott. Tímáriné Király Sarolta tagintézmény-vezető mutatta be az intézményt, majd uzsonna és baráti beszélgetés következett. Végül a gimnázium iskolatörténeti kiállításának megtekintésére is mód nyílt több öregdiák nem kis örömére.

Teológusok Luther-körúton

2006. May 01. -

Amikor 2005 decemberében meghallottam, hogy lehetőségünk van Németországba utazni egy Luther-körútra, azonnal jelentkeztem, egyrészt mert még soha nem jártam Németországban, másrészt arra is kíváncsi voltam, hogy merre járt nagy reformátorunk.

Tizedik ballagás a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban

2006. May 01. -

„...De indulunk, a szépet s jót akarjuk,
S érezzük, hogy hitünknek szárnya van."
(Juhász Gyula)

A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 1993-ban indult újra. Gyönyörű Szinva-parti épületét 1996-ban kapta vissza, 1997-ben diákotthonnal bővülhetett, és még ebben az évben kondult meg először az intézmény 1745-ben öntetett kisharangja, búcsúztatva az első évfolyam két osztályát. Azóta hosszú idő telt el, és sok minden történt.

„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Példabeszédek 11,25)

2006. May 01. -

A Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájának 48 elsős és másodikos kisdiákja a tavaszi hónapokban is sok emlékezetes rendezvényen vehetett részt.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának jubileumi, 475. tanévének rendezvényei

2006. March 01. -

"Legyen történelmi és áldott ez az esztendő a megemlékezések egész sorával! Hiszen az, hogy 475 évig megmaradtunk, annak volt köszönhető, hogy mindig voltak, s - hiszem - lesznek is, akik komolyan vették az élet alapigazságát: Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Vele cselekedjetek sokat, nagyot, s mindezt Istennek dicsőségére. Úgy legyen!"

Beszélgetés Carol Walkerrel, az USA magyarországi nagykövetének feleségével

2006. March 01. -

Január közepén Zemplénben járt George H. Walker, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete feleségével, és Philip J. Skotte konzullal. Többek között a Sárospataki Református Kollégiumot is meglátogatták. Mrs. Walker egy teljes délelőttöt szánt arra, hogy beszélgessen a Teológiai Akadémia professzoraival, diákjaival, valamint olyan korábban végzett hallgatókkal, akik ösztöndíjasok voltak az USA-ban. Mrs. Walkert megkértük, válaszoljon néhány kérdésünkre. Mivel volt ösztöndíjas diákokkal voltunk együtt, első kérdésünk ehhez kapcsolódott.

Hírek a Lévay József Református Gimnáziumból

2006. March 01. -

Válasszatok, ameddig tart a ma...

...énekeljük jól ismert ifjúsági énekünk kezdő soraként a Józsué könyvének 24. részéből vett igei felhívást. A felhívás felszólító és tanácsoló is egyben...

Isten veteményeskertje Diósgyőrben

2006. March 01. -

Iskolánk, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola 1994-től vállal fontos szerepet a város első református általános iskolájaként a gyermekek keresztyén értékrend szerinti nevelésében.

Könyvek fogságban – és a szabadulás

2006. March 01. -

A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek jelenlegi állománya megközelíti a nyolcszázezer tételt. S itt most ez alatt csak a történelmi vagy muzeális jelentőséggel bíró tárgyakat, iratokat stb. értjük. Emeljük ki most azokat a darabokat, amelyek iránt talán a legnagyobb az érdeklődés a közvéleményben: azaz az Oroszországba került könyveinket.

Tél végi események a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájában

2006. March 01. -

Nemrég örömmel számoltunk be az iskola új épületének átadásáról. Az azóta eltelt hetek, hónapok is eseményekben gazdagon teltek. Legutóbb február 17-én gyűltünk össze a szülőkkel együtt farsangi ünnepségünkre. Régi népszokást elevenítettünk fel a „balázsolással" és a „kiszebáb" elkészítésével és elégetésével.

Beszámoló a teológia új szakjáról

2005. December 01. -

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia a 2005/2006-os tanévtől az új kétciklusú képzésnek megfelelően Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapszakot indított nappali és levelező tagozaton. Várakozáson felüli volt a jelentkezők száma. A hároméves képzés első évére beiratkozott hallgatók létszáma közel nyolcvan fő. A következő sorokban csokorba szedtünk néhány véleményt az új képzéssel kapcsolatos tapasztalatokról.

Hálaadó ünnepi istentisztelet a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon felújításának befejezéseként

2005. December 01. -

„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája." (Zsoltár 100:3)

Miskolcon 1560-tól van református nevelés. Az avasi református templom lábánál -a mai Herman Ottó múzeum épületében- ekkor kezdett el működni a „rectoris schola", egy magasabb műveltséget nyújtó iskola, ma úgy mondanánk: gimnázium.

Hírek a Sárospataki Kollégium Gimnáziuma életéből

2005. December 01. -

Ünnepi kirándulás

Immár hagyományosnak mondható ünnepi kirándulásra indultak az iskola 13.e osztályának tagjai Bartha Zoltán, Demkó Ferenc, Kovács József és Török Béla tanárurak vezetésével. Az úti cél Kassa volt. A Dómban Rákóczi Ferenc hamvai előtt megállva hallgatták az emlékbeszédet, majd közös imádság és a Himnusz eléneklése után az iskola nevében koszorút helyeztek el. Ezután városnéző sétát tettek az ősi magyar városban. Hazafelé a göncruszkai lelkészházaspár vendégszeretetét élvezték.

Református örökségünk a 21. században - Reformációs ünnepi pályázat a Sárospataki Gimnáziumban

2005. December 01. -

A sárospataki gimnázium diákjai sajátos módon készültek a reformáció megünneplésére. Pályamunkákat írtak a fenti címmel. A megmérettetést, csakúgy, mint a reformációs ünnepséget, Sinkóné Tóth Zsuzsa tanárnő, illetve Kovács József és Török Béla vallástanárok szervezték.

Száz éve született Cs. Szabó László

2005. December 01. -

A Sárospataki Református Kollégium közössége 2005. november 14-én tisztelgett a száz esztendővel ezelőtt született Cs. Szabó László életműve előtt.

Új épülettel gazdagodott a Sárospataki

2005. December 01. -

A 2004/05-ös tanévtől kezdődően a Sárospataki Kollégium Általános Iskolájának beindításával, az elemi iskolától, a gimnáziumon keresztül, a felsőoktatást is magába foglalóan ad helyet a Pataki Kollégium a keresztyén értékrend szerinti nevelésnek és oktatásnak.

475. tanévét kezdi a pataki gimnázium

2005. October 01. -

Szeptember 1-jén egyszerre benépesült Sárospatak. Diákok és hozzátartozók nyüzsögtek az utcákon, az internátusok környékén. Délután osztályfőnöki órákon tájékoztatták a tanulókat a tanév legfontosabb szervezési feladatairól.

Aki kapott s aki adni tudott… Szentimrei Mihályné (1949-2005)

2005. October 01. -

„Mert nem hagyod lelkemet a Seolban, nem engeded, hogy a Te szented rothadást lásson." (Zsolt 16,10)

„Boldogok a szelídek, mert örökségül bírják a földet." (Mt 5,5)

Váratlanul hagyott itt bennünket Szentimrei Mihályné Oláh Ibolya lelkipásztor a Tudományos Gyűjtemények Nagykönyvtárának igazgatója.

Hírek a Lévay József Református Gimnázium életéből

2005. October 01. -

„Aki bízik az Úrban, azt Ő szeretettel veszi körül." Zsoltárok 32,10

„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által." Róma 5,5

Ezzel a két vezérigével indítottuk útjára a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 2005/2006. tanévét. Augusztus 22-én és 23-án a tantestület Síkfőkúton tartott szakmai napot, ahol Hézser Gábor lelkipásztor, pásztorálpszichológus segítségével készültünk fel lelkiekben az előttünk álló tanévre.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2005. October 01. -

Sárospataki Teológiai Akadémián dékánváltás történt. Dr. Győri Istvántól Dr. Börzsönyi József vette át a dékáni feladatokat. Erről, a feladatokról, a tervekről és megvalósításukról kérdeztük az új dékánt. 

Koncz Éva tanárnő Makkai Sándor-díjas

2005. October 01. -

A Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolája örömmel adja hírül, hogy A Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottság javaslatára - 2005-ben Makkai Sándor-díjat adományozott Koncz Éva gimnáziumi tanárnak szakmai munkája és példamutató emberi, hitbeli magatartása érdemeként. Köszöntjük őt és a további díjazottakat: dr. Horkay György iskolaügyi főtanácsos urat és Székely Árpád kolozsvári igazgató urat.

 

 

.

Tanévkezdés a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájában

2005. October 01. -

Alig egy évvel ezelőtt a tanévnyitó ünnepélyen örömmel mondhattam el, hogy történelmet írunk, hiszen sok-sok év után újra indult református egyházi általános iskola Sárospatakon.

Vezetőként szolgálni

2005. October 01. -

Egy ember életében sokszor vannak olyan mérföldkövek, melyek megállásra szólítanak, változást hoznak. Így állított meg ez év májusában engem is az Úr, megnyitva egy kaput, melyen belépve már nemcsak magánéletemben, de hivatásomban is a Magyarországi Református Egyház szolgálatába állhattam.

A Kollégium megújult imaterme

2005. June 01. -

Az Imaterem az 1806-1844 között végbement építkezések során, a kollégiumi fő épület nyugati szárnyában, az épület tengelyében létesült. Nevezték Auditorium Maximum-nak is az első időkben. A 20. századra kiszorult falai közül az oktatás és kizárólag a nagyobb iskolai ünnepségeknek, téli vasárnapokon az istentiszteleteknek, hétfőnként pedig a kollégiumi áhítatoknak adott helyet. Miután szűkösnek bizonyult a gimnázium növekvő létszáma következtében, 1929-30-ban erkély-karzattal bővítették.

Emlékezés Száz Béla református lelkészre (1930-2005)

2005. June 01. -

A pataki diákságot ismét veszteség érte: folyó év február 4-én Wiesbadenben elhunyt Száz Béla.

Hírek a Miskolci Lévay József Református Gimnázium életéből

2005. June 01. -

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága." (Zsolt 119,105)

A Lévay újraindulása óta immár 9. alkalommal kondult meg az iskola egykori kisharangja, búcsúztatóul annak a 109 tanulónak, akik a négy osztályban most kezdik meg érettségi vizsgáikat.

Hírek a Sárospataki Református Kollégium életéből

2005. June 01. -

Magyar Örökséggé avatták a Sárospataki Református Kollégiumot március 19-én Budapesten. A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében zajlott le az az ünnepség, melynek keretében a Magyar Örökség és Európa Egyesület bírálóbizottsága a Sárospataki Kollégiumot is Magyar Örökség kitüntető címmel tisztelte meg, mellyel részévé vált a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának.

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2005. June 01. -

Március végén baráti találkozóra gyűltek össze az 1941/I. A ösztöndíj alapítvány egykori és mai kedvezményezettjei. Az alapítvány fennállása óta közel hatszáz diák tanulmányait segítette.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2005. June 01. -

-Idén március 25. és 28. közé esett húsvét, amikor a teológusok részt vettek a legáció szolgálatában a szokott rend szerint.

Mi történt tavasszal a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájában?

2005. June 01. -

A tavasz is bővelkedik olyan ünnepekben, amelyekről kötelességünk gyermekeinkkel megemlékezni. Gazdag olyan jeles napokban, amelyeket kötelességünk gyermekeinkkel megismertetni.

A Lévay József Református Gimnázium felajánlása

2005. March 01. -

Az iskolaév kezdetekor a miskolci Lévay József Református Gimnázium énekkara erdélyi körutat tett. Állomáshelyük a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum református tagozata volt.

Farsang a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájában

2005. March 01. -

Február 4-én reggeltől a farsangra készültünk. A mulatságra feldíszítettük a folyosót és tantermünket. Régi népszokás szerint a tél temetésére elkészítettük a „kisze-bábot", melyet kora délután a szülők jelenlétében elégettünk. A kiszeégetéssel és az itt elmondott versikével búcsúztattuk a telet. Ezután kezdetét vette a farsangi mulatság.

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2005. March 01. -

A mennyek országa - /Mk 10,15/

Jézus példázataival könyvtárnyi irodalom foglalkozik, hallgatjuk a róluk szóló prédikációkat, újra és újra olvassuk bibliaórákon, magános csendességben és szeretnénk érteni őket. Mi az, ami ma is érvényes, hogyan szól hozzám, melyik példázatbeli szereplő lehetnék én?

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2005. March 01. -

Diákszínpad

Sárospataki Református Gimnázium és a Beszterczey Alapfokú Művészeti Magániskola diákszínjátszói 2005. február 20-án bemutatták Jim Jacobs és Waren Casey zenés darabját, a Grease-t (Pomádé).

Hírek a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2005. March 01. -

A magyar kultúra napjára

Nemzeti imánk a Himnusz 1823. január 22-én született meg Kölcsey Ferenc tollából. Vajon miért pont ezt a napot választották 1989-ben a magyar kultúra napjának? Mert minden országnak egyik legfontosabb nemzeti jelképe a himnusza. És a miénk nem is akármilyen himnusz lett.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

2004. December 01. -

Az egész iskolának kötelező! - Református iskolák találkozója Budapesten

Október 30-a szombat, reggel 5 óra 30. Ekkorra kellett kiérnie a vasútállomásra a gimnázium diákjainak. Sokan kelletlenül kászálódtak fel a vonatra, hiszen már pénteken délután elkezdődött az őszi szünet, nekünk mégis kötelező programunk volt.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

2004. December 01. -

Szüreti mulatság a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájában

2004. október 12-én rendeztük szüreti mulatságunkat. Első osztályos tanulóink és mi tanítók is izgatottan készültünk a rendezvényre, mert ez volt az első olyan közös összejövetel, amelyre vendégeket is hívtunk: a gimnázium igazgatóját és helyetteseit, a gazdasági igazgatót, a testvérosztályunk osztályfőnökét és képviselőit, a gyerekek szüleit, nagyszüleit és testvéreit.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma

2004. December 01. -

Alapítványok, díjak a gimnázium tanulóinak támogatására

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumáért Alapítvány 1995-től segíti az intézményt. Azért jött létre, hogy fogadja és koordinálja a támogatók felajánlásait.

Élményeim a Máon szeretetotthonban

2004. December 01. -

Köszönettel tartozom a Máon szeretetotthon vezetőinek, hogy lehetőséget adtak az intézmény megismerésére, és köszönöm az itt dolgozók kedvességét.

Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

2004. December 01. -

Újra a régi felirat gimnáziumunk homlokzatán!

Jelentős állomásához érkezett intézményünk főépületének külső felújítása.

Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

2004. December 01. -

Tengerentúli testvériskolai kapcsolat

Intézményünk nyolc éve ápol testvériskolai kapcsolatot az ausztráliai Macarthur Anglican School keresztyén gimnáziummal.

Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

2004. December 01. -

Egy keresztyén közösségben, Krisztusra várva, mindig új születik ….

Azt gondolnánk, hogy az iskolát az unalmas „állandóság" jellemzi. Pedig ez koránt sem így van. Már csak azért sem, mert minden évben változnak a diákok: elballagnak a végzősök, újak jönnek.

Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

2004. December 01. -

„A kis mustármagból terebélyes fát nevelni" - a Diákotthon a családot igyekszik pótolni

„A kis mustármagból terebélyes fát nevelni" Egykori tanítványai és tanártársai ilyen eredményesnek látták a Miskolci Református Leánynevelő Intézet egykori igazgatójának, Tóth Pálnak a munkáját.

Események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből

2004. December 01. -

Kárpát-medencei Református Cserediákprogram

Lévay két évvel ezelőtt kezdeményezte testvériskolai kapcsolat kialakítását a határon túli 14 református gimnáziummal. Hol is működnek református gimnáziumok határainkon kívül? Álljon itt egy felsorolás az intézményekről:

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. December 01. -

Bemutatkozás

„Menj, ahova csak küldelek, és hirdesd,amit csak parancsolok!" Jer 1,7

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma és Általános Iskolájának bemutatása

2004. October 01. -

„Minden iskola annyit ér, amennyiben szolgálni tudja a reá bízottakat."

Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma a város legrégebbi, legpatinásabb oktatási intézménye. 1531-ben Isten kegyelméből protestáns iskola született gróf Perényi Péter koronaőr, a pataki vár urának hathatós támogatásával. Az iskola patrónusai, fenntartói a pataki vár református vallású földesurai voltak évszázadokon át: a Perényiek, a Dobók, a Lorántffy és a Rákóczi családok.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéb

2004. October 01. -

Száz éve született dr. Jakó János

2004. július 10-én a családtagok és Sárospatak város tisztelgő közönsége jelenlétében emléktáblát avattak a főiskola orvosának, dr. Jakó Jánosnak a tiszteletére az egykori ifjúsági kórház - a jelenlegi Kazinczy Internátus - falán. Ebből az alkalomból dr. Nagy Béla emlékezett meg elődjéről és életművéről.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2004. October 01. -

Újabb Kövy Sándor-díjast köszönthettünk

A Tiszáninneni Református Egyházkerület elnöksége a pedagógusok elismerésére alapított Kövy Sándor-díjat dr. Erdei Pálnénak, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma igazgatóhelyettesének adományozta. A kitüntetést 2004. június 20-án a tanévzáró keretében adták át. A kitüntetettet dr. Lénárt Attila laudációjával köszöntjük.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2004. October 01. -

Tanévkezdés a gimnáziumban 2004.

A tanévnyitó ünnepéllyel kezdetét vette a sárospataki gimnázium 474. tanéve. 2004. szeptember 1-jétől 24 gimnáziumi osztályban 714 tanuló, közülük 163-an a 7. és a 9. évfolyam tanulói, 22 általános iskolás.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. October 01. -

Ettől a tanévtől új munkatársként Pásztor Gyula volt szuhogyi lelkipásztor kapcsolódik be a teológiai oktatásba, aki főállású gyakorlatvezető tanárként dolgozik akadémiánkon. Feladata a gyakorlati képzés sokféle területe, a gyakorlatok megszervezése, felügyelete, beleértve a legációt és a gyülekezeti gyakorlatokat, kiszállásokat, amelyekre ebben az évben is szívesen fogadunk meghívásokat a gyülekezetektől.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. October 01. -

Sárospataki fiatalok Németországban

Amikor a közel huszonnégy órás vonatozás után a 15 sárospataki fiatal egy július végi délután megérkezett a Keleti-tenger partjára, a németországi házigazdák és az angliai vendégek nagyobb részét régi ismerősként köszöntötték.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. October 01. -

Bemutatkozás

1956. október 21-én születtem Tarjánban, Komárom megyében. Édesapám református lelkész volt Gyermelyen, édesanyám pedig a helybeli egyszemélyes posta vezetője. Az általános iskolát Gyermelyen végeztem, középiskolába a Debreceni Ref. Koll. Gimnáziumába jártam. Ott érettségiztem, s utána a Debreceni Theologián folytattam tanulmányaimat. Második lelkészlépesítő vizsgámat 1981-ben tettem le.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. October 01. -

Benyomások, gondolatok a Doktorok Kollégiuma 2004. évi üléséről

Altalában az a benyomásom, hogy megváltozott a Doktorok Kollégiuma egészének, működésének a légköre. A szaktanfolyamok, s ezeket követően a Doktorok Kollégiuma, s a szaktanfolyamok mintájára a Doktorok Kollégiumának szekciói abból a felismerésből születtek, hogy egyházunk számára szükséges a teológiai tudományok művelése, művelőinek a számontartása és megbecsülése. Az utóbbi időben úgy tűnik, mintha mindez luxus, felesleges teher lenne.

Lelkésztovábbképzés Sárospatakon

2004. October 01. -

Június vége, július eleje. Régen volt, nem sokkal előző számunk megjelenése után. Jegyzeteimet lapozgatom, és újra látom a csoportot, hallom a hangokat, felidéződik sok-sok gondolat, mellyel gazdagabb lettem. Nem voltunk sokan, de jó volt.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2004. June 01. -

Dr. Lénárt Attila igazgató a csengőbúcsún adta át a Tiszáninneni Református Egyházkerület által adományozott kitüntető címet: „A Tiszáninnen református diákja" ebben az évben Sohajda Béla.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. June 01. -

In memoriam Barcza József (1932-2004)

Barcza József Kunszentmár­ton­­ban született 1932. július 22-én, ahol édesapja akkor - később Dögén - református lelkipásztor volt.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. June 01. -

Vendégünk volt...

A Teológiai Akadémia és két egyházmegye meghívásával is (Abaúj és Zemplén) vendégül láthattuk dr. Tőkés István professzor urat Kolozsvárról.  

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. June 01. -

Vendégünk volt...

A Missziótudományi Intézet meghívásával érkezett hozzánk Dr. ir. J. van der Graaf holland egyházi vezető, a „Bond" (református hitvallásos egyházi szervezet) világszerte ismert nyugalmazott igazgatója, egyházunk díszdoktora.  

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. June 01. -

Elismerés és köszöntés

Nagy elismerés érte a közelmúltban Miskolc két köztiszteletben álló és közmegbecsülésnek örvendő idős presbiterét.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2004. June 01. -

Konferencia az oroszországi kálvini reformációról

A konferencia mögött a Missziótudományi Intézet évek óta munkált kapcsolattartása áll, melynek folyamán dr. Nagy Antal Mihály professzor szeminaristái több dolgozatban számoltak be „keleti" utazásaik tapasztalatairól s szerzett ismereteikről.

Ismét aranyérmes lett a gimnázium fiú tornászcsapata a diákolimpián

2004. June 01. -

Ismét aranyérmes lett a gimnázium fiú tornászcsapata a diákolimpián. Soha nem volt még példa arra, hogy egy iskola csapata három évben egymás után csúcsteljesítményt nyújtson.

Útravaló Tolcsváról, úti cél Celldömölk

2004. June 01. -

Mizsák Noémi első helyezést ért el a Kresznerics Ferenc VI. országos anyanyelvi versenyen.

„Kell még egy szó, mielőtt mennél…”

2004. June 01. -

Beszámoló a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon 2003/2004-es tanévének utolsó negyedéről.

A dzsungel könyve

2004. April 01. - A diákszínjátszók 15 előadáson közel 7000 ember előtt mutatták be Dés László - Geszti Péter - Békés Pál A dzsungel könyve c. musicaljét. Erről kérdeztük dr. Lénárt Attila igazgató urat, a diákszínpad vezetőjét.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2004. April 01. -

Ebben a tanévben iskolánk is bekapcsolódott a központi rendszerű felvételiztetésbe. Közel kétszáz tanuló írásbelizett magyarból és matematikából. Az újítás előnye, hogy nem kell hetente fárasztó próbákat kiállniuk a jelentkezőknek, megszerzett pontjaikat a választott középiskolák elfogadják. Minden meghirdetett osztályba kellő számú jelöltből válogathattunk, átlag háromszoros túljelentkezést rögzítettünk.

Beszámoló a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Karácsony és Nagyböjt közötti eseményeiről

2004. April 01. - A református oktatási intézmények élete követi azt a ritmust, amelyet az egyházi év ünnepei, eseményei gyülekezeteinkben is megszokottá tesznek. Mivel az előző beszámolóban még nem lehetett benne, hadd kezdjük gyülekezeteink tájékoztatását a karácsony előtti eseményekkel:

Beszámoló a Sárospataki Theologiai Alapítvány 2002. évi gazdálkodásáról

2004. April 01. -

Az alapítvány 2002. évi munkájáról és gazdálkodásáról szóló jelentését a Kollégium Igazgatótanácsa 7./2003. sz. határozatával elfogadta.

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből - Maurice Eugene Osterhaven emlékére (1915-2004)

2004. April 01. - Osterhaven professzor 2004.  január  24-én hunyt el szerettei körében Freedom Village-ben (USA, Michigan). Az Amerikai Református Egyház felszentelt lelkésze, 1948-ban szerzett doktori fokozatot a Princeton Theological Seminary-n,  utána a Western Theological Seminary rendszeres teológiai professzora volt. Létrehozta az Egyesült Államokban a Sárospataki Református  Kollégium Baráti Körét, aminek maga is meghatározó alakja volt. A Református Világszövetség Teológiai Bizottságának tagja, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és az Iowa‑i Hope College tiszteletbeli professzora.

Református Általános Iskolások a Bodrog-parti Athénban

2004. April 01. - Ha ezt a nevet halljuk:  SÁROSPATAKI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, mindannyiunknak megdobban a szíve, hiszen a pataki kollégium tiszáninnenen jelképezi mindazt a hitvallásbeli és szellemi örökséget, amelyet reformátor őseink fontosnak tartottak létrehozni, a jövő nemzedék nevelését szolgálandó.

„A történelem az élet tanítómestere”

2004. April 01. - A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján Fekete Pál öregdiák bizonyságtétele erősítette meg a közismert szállóige jelentését.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2003. December 01. -

A református gimnázium 473. tanéve kezdődött 2003. Szeptember 1-jén.

Érettségi találkozó 2003. június 28-án a Sárospataki Református Kollégiumban

2003. December 01. -

Június utolsó vasárnapja évről évre az „öregdiákok” találkozójának a napja Sárospatakon. A református templomi istentisztelet után az Imateremben gyűlnek össze, hogy emlékezzenek volt tanáraikra, a diákévekre, és köszöntsék az Alma Matert. Az ötven éve érettségizettek közül Csávás Imre beszédéből idézünk:

Évnyitó a Máonban

2003. December 01. -

„…azokat, amelyek a hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nekik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” (Filippi 3,14)

Hírek a Sárospataki Református Teológiai Akadémia életéből

2003. December 01. -

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia Tanácsa 2003. szeptember 1-jén évkezdő csendesnapot tartott Simán.

Hírek és események a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon életéből a 2003/2004-es tanév elején

2003. December 01. -

Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban húsz osztályban 617 tanuló kezdte el az új tanévet, a Diákotthonunkban pedig 203 tanuló nyert elhelyezést. A nevelőtestület létszáma 62 fő, közülük 11 nevelőtanári feladatokat lát el. A teljes munkatársi közösség 107 fős.

Ilyeneké az Istennek országa

2003. December 01. -

2003 június 20-án ünnepeltük a Tiszáninneni Református Egyházkerület Miskolc-Diósgyőri Óvodájának 10 éves jubileumát.

NYÁRI TÁBOR

2003. December 01. -

Talán meglepő, hogy az egyház intézményeiről szóló rovatban egy nyári táborról írt beszámolót talál az olvasó. A látszattal ellentétben nem történt tévedés.

Nyilatkozat

2003. December 01. -

Az akadémia hallgatói csatlakozva a debreceni és a budapesti teológiák hallgatóinak kezdeményezéséhez, nyilatkozatot fogalmaztak meg a homoszexualitás egyházunkat is érintő problémájával kapcsolatban, s azt a zsinathoz is továbbították:

Összefogásban az erő: 75 évvel ezelőtt alakult meg a Pataki Diákok Országos Szövetsége

2003. December 01. -

1928. október 6-án a Sárospataki Református Főiskola imatermében megalakult a Pataki Diákok Országos Szövetsége (PADOSZ), mely a következő évek során Kazinczy Gábor elnök és Novák Sándor főtitkár vezetésével komoly szervező- és anyagi erőforrás-gyűjtő munkát végzett, amelyből szobrok, emléktáblák létesültek, kiadványok jelentek meg, ösztöndíjas diákok tanulhattak.

„Az Úrtól lett ez és csodálatos a mi szemeink előtt” /Zsolt. 118. 23/ - Bemutatkozik a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola

2003. December 01. -

A Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola festői környezetben, a Diósgyőri várral szemben, a Bükk lábánál helyezkedik el. A történelmi várnegyed a múltat idézi, református iskolánk a jelenben a jövőt is képviseli.

A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának életéből

2003. July 01. -

Egyházkerületünk új püspöke, főtiszteletű Csomós József március 6-án nevelőtestületi értekezlet keretében ismerkedett a tantestülettel, az esti istentiszteleten igeszolgálattal mutatkozott be az iskolaközösség előtt.

Események a diákság életében

2003. July 01. -

A teológus ifjúság legégetőbb kérdésére, banki nyelven megfogalmazva tartozik – teljesített, a cikk megírásának időpontjában nem tudok válaszolni.

Máon: menedék

2003. July 01. -

Az életnek vannak olyan eseményei, amelyeknek „miért”-jét csak évek vagy évtizedek múlva érthetünk meg.

 

Sárospataki Református Teológiai Akadémia - Dékáni jelentés a 2002/2003-as tanévről

2003. July 01. -

Amikor egy-egy tanév végén számadást készítünk, nekünk magunknak is fel kell tenni a kérdést: megtettünk-e mindent, amit Isten elvárt tőlünk?  Mi tanárok, vezetők tudtunk-e mindig igazán jó tanárok lenni, tudtuk-e a ránk bízott diákokat szeretettel, de határozottan nevelni? Tudtunk-e igazán minden dolgunkban példák lenni az ifjúság számára? Útkereső fiataloknak tudtunk-e utat mutatni?  A tanulni akarókat tudtuk-e  igazán tanítani?
 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Így szól a Seregek URa: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, mert helyette sarjad, és felépíti az ÚR templomát. Zak 6,12/b

Zak 6

„Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Isteneteknek, az Úrnak a szavára” (15). Isten, a világmindenség Ura engedelmességet kér népétől, ma személyesen tőlünk. 

tovább

(39) „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!” (Lukács 19,28–40)

Mit jelent pontosan az, amit itt a virágvasárnapi sokadalom, Isten Lelke által kiált: „A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” (18) Ellentétben a karácsonyi szózattal (Lukács 2,14), most a földön nem lesz békesség, mert csak az Isten jóakarata alatt álló embereké a békesség.

tovább

EZSDRÁS 9,1-6.15 - Belső újrakezdés

A korábban már hazaérkező zsidók nehéz vétekkel terhelődtek. Ezsdrás mélyen megérintődik, amikor azt hallja, hogy egy központi témában nem Isten törvényét követik. 

tovább

2017. szeptember 21. csütörtök

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben… (1Thess 4:9-10)

 

tovább

ifj. Bartha Sándor: Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!

tovább