Szubjektív árvíz-mozaikok (Gere Gábor József varbói lelkipásztorral beszélgettünk)

LXIII. évfolyam 3. szám / Kerületi események

Eleink idejében a májusi eső aranyat ért. 2010-es esztendőnk felborult világában mindent vitt. Házakat, kerteket, megküzdötten megteremtett élet-munkákat. Ha csupán egy családnak kellett volna menekülnie és végignéznie mindene elmerülését, az is tragédia lett volna, de áradtak apró patakok folyóvá robbanva, folyócskák gátakat szaggatva, falvakat, városokat körülzárva: vízzé és rommá változtatva mindent, ami útjukba került, százak, ezrek életét fenyegetve. Soha nem látott ár és soha nem látott összefogás. Közös erőfeszítés vezényszóra, szállítva, szomszédból vagy az ország más részéről önként gátakra futva homokzsákkal, segítő kezekkel, segélyekkel.

Tízezernyi pillanatot lehetne és kellene leírni - mindenkinek a maga fontos mozaikját. A következő két oldalon egyetlen részletet mutatunk be egyetlen visszaemlékezés alapján, jelezve, hogy nem felejtettük el, ami történt: imádkozó együttérzésünk kifejezéseként és tiszteletadásként mindazok iránt, akik bármit tettek a bajba kerültekért, „szükséget szenvedőkért".


 


- Hogyan kezdődött számotokra az árvíz története?


- Talán sokan tudják, hogy nem egy, hanem két árvíz volt. A nagy, óriás gátszakadásokkal járó árvíz előtt már megáradtak a patakok súlyos károkat okozva.  Mi itt Varbón, a Pitypalatty-völgyben egy vasárnapon észleltük, hogy baj van. A templomunk mellett folyik egy patak, amelynek szintje folyamatosan emelkedett. Itt ki van építve a patakmeder, tehát nem volt baj, de tudtuk, hogy lejjebb már baj lehet. Így az istentisztelet után beültünk öten, fiatal gyülekezeti tagok az autómba, és elindultunk segíteni. A motivációt talán nem kell magyarázni. Akkor sem kellett a fiataloknak magyarázni. Mentünk. Sajólászlófalván zsákoltunk először. Egy idő után azonban már nem tudtunk segíteni. Ekkor beszéltem telefonon Kolumbán Gáborral, aki elmondta, hogy Kazincbarcikán már vízben állnak, így átmentünk oda segíteni. Később Edelényből hívtak, és azt a tájékoztatást kaptuk, hogy minél több emberre van szükség, így oda már két autóval indultunk el. Ez még mindig az első árvíz volt, de már ekkor is sokfelől érkeztek az emberek. Beálltunk közéjük mi is - férfiak és nők este hattól hajnalig zsákoltunk. Sok segélyszervezet, civil szervezet, csoport megjelent ott. Mi egy kicsit felkészületlenek voltunk - volt, akin nem volt gumicsizma, vagy nem volt megfelelő esőálló öltözék, csak úgy voltunk öltözve, ahogyan el tudtunk indulni. Ekkor elhatároztam, hogy felhívom a Református Szeretetszolgálatot, hogy segítsenek, hogy segíteni tudjunk. Mivel az időjárás rossz volt, készültünk a további segítségnyújtásra. Közben meglepetésemre kaptam egy telefonhívást püspök úrtól, hogy legyek a Református Szeretetszolgálat kuratóriumi tagja. Ezt a két kép nagyon összevágott, és hiszem, hogy Isten munkáját láthatom mögötte. A felkérést megbeszélések követték, létrejött tehát ez a kapcsolat, közben pedig a gyülekezeti tagok készen álltak, és hívtak, hogy kell-e menni valahová, tehetnek-e bármit. Ekkor kaptam azt a felkérést, hogy ha továbbiakban előfordul hasonló eset, igyekezzem a szervezési munkákkal előmozdítani a segítségnyújtást.


- Ekkor már látszott, hogy az idő nem javul, rengeteg eső esett nagy területen.


- Hallgattam a rádiót, egyre rosszabb hírek jöttek, a helyzet percenként változott, így tájékoztatást kértünk a Katasztrófavédelemtől. Ők azt mondták, hogy minden emberre szükség van, nekikezdtünk tehát a munkának, amelynek első lépése, hogy a lehető legtöbb embert értesíteni kell. Az egyházi infrastruktúrát vettem igénybe: kör-e-mailek, telefonok, Európa Rádió, mind rendelkezésre álltak. Szükségesnek is láttam a minél szélesebb körű felhívást, mert az előzőekben is azt tapasztaltam, hogy bár sokan jöttek, mégsem voltak elegen a gátakon. Az első két Európa rádiós felhívás után már percenként csörgött a telefonom. Gyülekezetekhez tartozók és egyházon kívüliek egyaránt kerestek. A Katasztrófavédelem Parancsnoksága azt az információt adta, hogy Szendrőbe kell mennünk. Jelentős létszámmal indulhattunk: egyházi csoportok, de például gárdisták is hozzánk csatlakoztak. Szerdán mentünk oda, délelőttől dolgoztunk csütörtök hajnalig. Közben az Egyházkerület munkatársai beszereztek esőkabátot, gumicsizmát, vagyis a szükséges dolgokat. A Lévay Gimnázium is kiállította csapatát: buszt béreltek és hatórás váltásban jöttek az önként jelentkező diákok homokzsákot pakolni éjjel-nappal. Fantasztikusak voltak. Később Felsőzsolcára jártak ki.


- Szendrőnél nem sikerült megfogni a gátat. Nem lehetett könnyű, hogy nem lehet...


- Úgy dolgoztunk, hogy folyamatosan bukott át a víz, végül az nyert. Közben már nagyon sokan álltak készen a segítségnyújtásra. Csütörtök hajnalban jöttünk le Szendrőből. Még aznap Kása Gergőék hívtak Felvidékről, hogy mekkora a baj, mert az ifjúsági szervezetüknek van egy busza, és a falusi hangosbemondók által tudnának embereket toborozni és mozgatni.  Jöttek is, estére ott voltak Edelényben. Nem csak magyarok, de szlovákok és cigányok is. Ennyit a politikáról. Vegyes emberek csoportja közösen, egységben. Ezzel kapcsolatban érdekes volt az a kép, amikor a gárdisták rájöttek, hogy együtt dolgoztak ugyanazon a szakaszon cigányokkal. A különbség nem a munkában vagy elkötelezettségben volt, hanem csak abban, hogy az utóbbiaknak még bakancsuk sem volt, egy szál sportcipőben dolgoztak végig panasz nélkül. Megdöbbentő volt. Amíg tudtunk, dolgoztunk a gáton, épp ott, ahol az később átszakadt. Nekem személyesen is különös élményem volt ez. Nem sokkal a szakadás előtt ugyanis le kellett jönnöm a gátról - onnan, ahol az átszakadt. Éppen ott. Egy lelkész kollégát nem is találtunk két és fél órán át. Ezek után már csak a kitelepítésben segédkezhettünk.


- Második vesztett csata. Nem rendített ez meg lelkileg?


- Volt egy jelenet, ami talán elmond mindent. Egy édesanya állt a kicsi gyermekével a kezében, mellette állt a másik gyermeke, akit szintén ki kellett volna hoznia. A víz derékig ért. Bementem, ölembe vettem a kislányt, hogy kihozzam. Akkor nálam is eltört a mécses.


- Az árvíz azonban nem szűnt meg, a munkák folytak tovább.


- Igen. Másnap főként az élelmiszerosztás és a segélyezés volt a feladatunk. A Szeretetszolgálat hozta a meleg ételt, és mivel megérkeztek a tábori lelkészek is, olyan helyekre is el tudtuk juttatni, amelyek már el voltak zárva Edelényben is, de például Szendrőládra is, a teljesen elzárt kitelepített sok száz emberhez. Ebben előtte teljesen ismeretlenek (jósvafőiek) segítettek ki minket. Vihettünk fertőtlenítőszert, élelmiszert, vizet, hirtelen szükséges dolgokat, melyeket az Egyházkerület munkatársai közben beszereztek. Ott egyébként a lelkigondozásban is tudott segítséget nyújtani az egyház - Bodó Sára érkezett például Debrecenből, ha már az összefogásról volt szó. A mályi központban és a Lévay konyhájában folyamatosan főztek. Folyamatosan érkeztek adományok és segítők. Sok lelkésszel és gyülekezeti taggal találkoztunk. Ezzel teltek a következő napok. Nagyon jól együtt tudtunk működni a helyi önkormányzattal, polgármesterrel, akik véleményem szerint nagyon nagy munkát végeztek.


- Szendrő, Szendrőlád, Edelény. Közben a Hernádon vonult az ár, és a Sajón, Bódván is egyre lejjebb.


- Vasárnap eljöttünk Edelényből, és tovább mozdultunk, következett Felsőzsolca, Ócsanálos, Sajólád, Bőcs, Hernádnémeti, Hernádkak. Az adományokat persze folyamatosan küldtük. Ezek szervezésében vállalt nagy munkát magára Kis Gergely Márton. Ő szervezte a zempléni és egyéb adományokat, állandó kapcsolatot tartva a bajban levő települések lelkipásztoraival.


- Segélyszervezés azonban már szakma. Sok jó szándék semmisül meg a tudás hiányával. Szervezési gondok, egyebek. Ugyanígy lényeges a segélyezési, adományozási kultúra, hiszen vannak, akik szép, jó állapotú, hasznos dolgokat adományoznak, mások azonban - és ilyenek is akadnak - a száz éve szekrény alján tárolt lomjaiktól szabadulnak meg.


- Az adományok között valóban akad ilyen is, olyan is. A kérdés másik része azonban fontosabb, és önmagában összetett. Azt mondhatom, hogy amíg komoly krízis volt, amíg az volt a kérdés, hogy mit esznek az emberek, addig jól tudtunk segíteni. Utána tényleg jelentkeztek problémák. Egyrészt kevés volt az ember, másrészt erre a feladatra hosszabb távon fel kell készülni. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy az utólagos segélyezést nekünk kell egyházként, gyülekezetkén végezni. Erre ott vannak a szeretetszolgálatok, segélyszervezetek. Jelen pillanatban nem vagyunk felkészülve sem létszámban, sem eszközökben, ami nem jelenti azt, hogy ezt egyszerűen elfogadhatjuk. A továbbiakban érdemes felkészülnünk akár a krízisekben való segítségnyújtásra is. Az egyháznak ugyanis éppen az az erőssége, hogy sok önkéntest képes mozgósítani. Őket érdemes lenne felkészíteni, hogy a Kerületben legyenek hatékony, mozgósítható csoportok. Magamat is szeretném tovább képezni, hogy eredményesebben tudjak segíteni, de ugyanígy elképzelhetőnek tartom például az önkéntesek bevonását. Összegyűlhetnénk, hívhatnánk szakembereket, akik tanítanának bennünket, megosztanák velünk tapasztalatukat, tudásukat. Egymást erősítve, szervezetten nagy dolgokra lennénk képesek. Érdemes ezzel foglalkozni.


Érdemes. De csak azt kívánhatom, ne legyen rá szükség...


Barnóczki Anita


 

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Így szól a Seregek URa: Van egy férfi, akinek Sarjadék a neve, mert helyette sarjad, és felépíti az ÚR templomát. Zak 6,12/b

Zak 6

„Így lesz, ha engedelmesen hallgattok Isteneteknek, az Úrnak a szavára” (15). Isten, a világmindenség Ura engedelmességet kér népétől, ma személyesen tőlünk. 

tovább

(39) „Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!” (Lukács 19,28–40)

Mit jelent pontosan az, amit itt a virágvasárnapi sokadalom, Isten Lelke által kiált: „A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” (18) Ellentétben a karácsonyi szózattal (Lukács 2,14), most a földön nem lesz békesség, mert csak az Isten jóakarata alatt álló embereké a békesség.

tovább

EZSDRÁS 9,1-6.15 - Belső újrakezdés

A korábban már hazaérkező zsidók nehéz vétekkel terhelődtek. Ezsdrás mélyen megérintődik, amikor azt hallja, hogy egy központi témában nem Isten törvényét követik. 

tovább

2017. szeptember 21. csütörtök

A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Macedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben… (1Thess 4:9-10)

 

tovább

ifj. Bartha Sándor: Elfáradtunk?

Még távol a csúcs.
Még nagyon messze.
Ködfoszlányok és felhők fedte,
messzi csúcs.
Ólomléptekkel, kőnehéz szívekkel
araszolunk felé,
s míg magunknak bíztatón suttogunk:
menni, menni kell!

tovább