Kikonfirmálunk?

LVI. évfolyam 1. szám / Misszió

Két kép van előttünk. Az egyiken sok szépruhás fiatal, a másikon néhányan. Nem mintha az a néhány fiatal nem lenne szép, mert legalább ennyi…Mégis, sokan voltak. Ezek a képek Bodroghalomban készültek. Az egyik 1974-ben, a másik 1994-ben.

Készülhettek volna máshol is. Nagyon sok gyü-lekezetünkből találhatnánk ilyen képeket. Az első kérdés tehát a miért, a második pedig, hogy kell-e kérdeznünk egyáltalán a miértet, vagy inkább örülnünk kellene, hogy még vannak? Nem szo-morkodunk-e túl sokat megannyi társunkkal együtt ahelyett, hogy előrenézve nekifeszülnénk a feladatoknak? Lehet-e azonban fényes mosollyal elsiklani két egymás mellé állított fénykép mel-lett?
Sokaktól halljuk ezeket a kérdéseket. Lelkipásztoroktól, egyházunk sorsát szívükön viselő gyülekezeti tagoktól, aggódva vagy bosszankodva, vagy éppen lemondóan. Felkerestünk tehát bölcsebb, tapasztaltabb lelkipásztorokat, hogy ők hogyan látják a konfirmációt. Sorra vesszük most a gondolatokat, kérdéseket, javaslatokat. Reméljük, hogy felismerve a közös kérdéseket, minél többen tollat ragadnak, vagy írógép elé ülnek, hogy megosszák velünk egyetértésüket vagy egyet nem értésüket, saját tapasztalataikat, megoldásaikat, sikereiket vagy sikertelenségüket.
Konfirmáció,  úrvacsora, és katekhézis
Mi a konfirmáció? Hitvallásaink szerint hitünk megerősítése a Szentlélek által. Hogyan konfirmálunk mi, ha a Szentlélek Isten erősíti meg a hitet? A konfirmáció tehát ilyen értelemben nem más, mint abbéli reménységünk kifejezése, hogy a Szentlélek meg fogja erősíteni a hitet. Ez tehát ismereti kérdés.  Az ősegyházban a katekhumenusok először megismerték a hitet, majd erről vallást tettek és megkeresztelkedtek. Mi már reménységben keresztelünk, és a megfordított sor-rend alapján a keresztséget követi a katekézis. Régen a két sákramentum is összetartozott. Ha valaki megkeresztelkedett, már rendelkezett a megfelelő ismerettel, hogy részt vegyen az úrvacso-rai közösségben. Mára a két dolog különvált. Ilyen értelemben tehát a konfirmáció az úrvacsorára készít elő. Az úrvacsora azonban a bűnbocsánat sákramentuma és nehéz megválaszolni a kérdést, hogy mikor részesülhet benne valaki? Akkor, amikor megismeri bűneit, azt, hogy ki ellen vétke-zik, és megérti, hogyan bocsáttatnak meg bűnei. Köthető-e ez életkorhoz? Természetesen ennek a kérdésnek csak akkor van értelme, ha az ismeretre, a szükséges tudásra vonatkozik. Képes-e vala-ki 13-14 évesen megérteni a sákramentum lényegét?
Az időpont kérdése – érvek, ellenérvek és az ellenérvek ellenérvei
Vannak, akik abban látják a megoldást, hogy a jelenlegi gyakorlathoz képest későbbi idő-pontra kellene kitolni a konfirmációt, elősegítve ezzel, hogy a fiatalok jobban megérthessék hi-tünk lényegét. Ezzel szemben háromféle érvet szoktak felhozni. Az első egyszerűen gyakorlati: próbáljon meg valaki változtani a gyülekezeti hagyományokon, és majd meglátjuk, mekkora ellen-állásba ütközik. Persze talán nem ilyen egyszerű a kérdés, hiszen a lelkipásztorok nem mondhat-nak le arról, hogy tanítják, „nevelik” a gyülekezetet és nem mondhatnak le már előre tanításuk „sikeréről”. Van, aki a személyes beszélgetésekben látja a megoldás egyik kulcsát, van, aki a pres-bitérium tanításában, hiszen ők dönthetnek a gyülekezetet érintő kérdésekről. A másik érv az, hogy van, aki esetlek már igen fiatalon érett arra, hogy úrvacsorát vehessen, míg mások később sem lesznek azzá, és van-e joga egy lelkipásztornak válogatni, illetve hogyan éli meg a gyülekezet ezt a válogatást? A harmadik érv szociológiai alapokon nyugszik: sok kis gyülekezetből a fiatalok városra mennek középiskolába tanulni, és akkor már lehetetlen összeszedni illetve felkészíteni őket.
Tovább bonyolítja a kérdést, hogy abban a korban konfirmáljuk a gyermekeket, amikor ők természetszerűleg, mintegy életkori sajátosságként lázadnak mindenfajta tekintély ellen, és holtig tartó hűséget fogadtatunk velük akkor, amikor még ellőtte vannak annak a folyamatnak, melyben a megszokott értékeket elvetve saját maguk keresik meg az értékeket.
Szintén tapasztalatokra és működő gyakorlatra épül az a vélemény, mely szerint érdemes előrébb hozni a konfirmáció időpontját, és hetedik osztályban konfirmálni őket, hiszen akkor még egy évig biztosan ugyanabban a faluban és iskolában tanulnak, részt vesznek a hitoktatásban és könnyebb őket bekapcsolni az ifjúsági csoportba (már ha van ilyen).
Az, amit oly sokszor egy kérdésnek érzünk, valójában tehát két kérdés. Ismereti és hitbeli kérdés. Hittan-vizsga-e a konfirmáció vagy hitvallás? Lehet-e a kettőt ekvivalenssé tenni? Esetleg szét kell őket választani?
Régi és mai feltételek
 Régen talán egyszerűbb volt. Falusi életközösségek és gyülekezeti közösségek mindenkinek biztosították a helyét. Ahogyan mindenki tudta, hogy melyik család hol ül, úgy az sem volt kérdés, hogy a lányok idővel átültek az asszonyok közé, a fiúk a férfiak padsorába. Magá-tól értetődő és természetes volt a folytonosság. A konfirmáció is akkor válik kérdéssé, amikor a népegyház szekularizációja megkezdődik. Ma a folytonosságot talán az teremtheti meg, hogy a gyermekek részt vesznek a hitoktatásban, majd konfirmálnak, és csatlakoznak az ifjúsági csoport-hoz. Ezzel kapcsolatban két kérdés szokott felmerülni. Az egyik, hogy mennyiben működik jól a hitoktatásunk, a másik pedig, hogy mi történik azokkal, akik ebben nem vettek részt és mégis konfirmálnának? A hitoktatás, és a konfirmáció előkészítés színvonalasságát, „működését” nem-csak az jelenti, ha megfelelő ismeretanyagot adunk át ilyen vagy olyan eszközökkel. Fontos, hogy jó közösség alakuljon ki, baráti társaság, melynek megkötő, haza vonzó ereje van. Sokat segíthet-nek ebben a közös táborozások és közös programok. Persze meg lehet kérdezni: néhány emberrel hogyan? Mert könnyű ott, ahol sok fiatal van, de mit kezdjünk azzal a kettővel, hárommal. Igaz, hogy három emberhez nehezebb negyediket hívni, mint tízhez a tizenegyediket. A kettő-három pedig több, ha az előző évieket is bevonjuk illetve ha nem egy gyülekezetben gondolkodunk, ha-nem együtt dolgozunk esetleg a szomszéd gyülekezettel vagy gyülekezetekkel. Persze ha tudunk vagy ha akarunk együtt dolgozni.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Jn 19,24b

Jn 19,16b–30

„Ne azt írd...” (21). Hányan tiltakoznak ma is „keresztyén országunkban” az ellen, hogy királyuk, messiásuk a megfeszített Krisztus... 

 

tovább

(23) „Gondolt ránk megaláztatásunkban…” (Zsoltárok 136)

FELELGETŐS.

– 1. Az istentisztelet vezetője dicséri az Urat, és hálát ad az Úr csodás tetteiért: a teremtésért (1–9), a szabadításért (10–15), a pusztában való vezetésért és védelemért (16–26). Isten népének boldog kiváltsága, hogy bízhat az Úrban, magasztalhatja, mint teremtő, megváltó, megtartó Istenben, aki eledelt ad minden élőlénynek (25), és örökséget ad népének (22).

tovább

LUKÁCS 24, 36–43 - Levél Jézusnak

Kedves Jézus! Valóban csodálkozol azon, hogy megijednek tőled a tanítványaid, amikor egyszer csak előttük állsz? Tegnap még halott voltál, ma itt vagy a szoba közepén és még az ajtót sem használtad. 

tovább

2018. április 19.

Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!” (Mk 10:46-47)

tovább

Makovei János: A keresztről való beszéd...

„Mert a keresztről való beszéd
bolondság ugyan azoknak, akik
elvesznek, de nekünk, akik
megtartatunk Istennek ereje.”

(1Korintus 1, 18.)

 

tovább