Kikonfirmálunk?

LVI. évfolyam 1. szám / Misszió

Két kép van előttünk. Az egyiken sok szépruhás fiatal, a másikon néhányan. Nem mintha az a néhány fiatal nem lenne szép, mert legalább ennyi…Mégis, sokan voltak. Ezek a képek Bodroghalomban készültek. Az egyik 1974-ben, a másik 1994-ben.

Készülhettek volna máshol is. Nagyon sok gyü-lekezetünkből találhatnánk ilyen képeket. Az első kérdés tehát a miért, a második pedig, hogy kell-e kérdeznünk egyáltalán a miértet, vagy inkább örülnünk kellene, hogy még vannak? Nem szo-morkodunk-e túl sokat megannyi társunkkal együtt ahelyett, hogy előrenézve nekifeszülnénk a feladatoknak? Lehet-e azonban fényes mosollyal elsiklani két egymás mellé állított fénykép mel-lett?
Sokaktól halljuk ezeket a kérdéseket. Lelkipásztoroktól, egyházunk sorsát szívükön viselő gyülekezeti tagoktól, aggódva vagy bosszankodva, vagy éppen lemondóan. Felkerestünk tehát bölcsebb, tapasztaltabb lelkipásztorokat, hogy ők hogyan látják a konfirmációt. Sorra vesszük most a gondolatokat, kérdéseket, javaslatokat. Reméljük, hogy felismerve a közös kérdéseket, minél többen tollat ragadnak, vagy írógép elé ülnek, hogy megosszák velünk egyetértésüket vagy egyet nem értésüket, saját tapasztalataikat, megoldásaikat, sikereiket vagy sikertelenségüket.
Konfirmáció,  úrvacsora, és katekhézis
Mi a konfirmáció? Hitvallásaink szerint hitünk megerősítése a Szentlélek által. Hogyan konfirmálunk mi, ha a Szentlélek Isten erősíti meg a hitet? A konfirmáció tehát ilyen értelemben nem más, mint abbéli reménységünk kifejezése, hogy a Szentlélek meg fogja erősíteni a hitet. Ez tehát ismereti kérdés.  Az ősegyházban a katekhumenusok először megismerték a hitet, majd erről vallást tettek és megkeresztelkedtek. Mi már reménységben keresztelünk, és a megfordított sor-rend alapján a keresztséget követi a katekézis. Régen a két sákramentum is összetartozott. Ha valaki megkeresztelkedett, már rendelkezett a megfelelő ismerettel, hogy részt vegyen az úrvacso-rai közösségben. Mára a két dolog különvált. Ilyen értelemben tehát a konfirmáció az úrvacsorára készít elő. Az úrvacsora azonban a bűnbocsánat sákramentuma és nehéz megválaszolni a kérdést, hogy mikor részesülhet benne valaki? Akkor, amikor megismeri bűneit, azt, hogy ki ellen vétke-zik, és megérti, hogyan bocsáttatnak meg bűnei. Köthető-e ez életkorhoz? Természetesen ennek a kérdésnek csak akkor van értelme, ha az ismeretre, a szükséges tudásra vonatkozik. Képes-e vala-ki 13-14 évesen megérteni a sákramentum lényegét?
Az időpont kérdése – érvek, ellenérvek és az ellenérvek ellenérvei
Vannak, akik abban látják a megoldást, hogy a jelenlegi gyakorlathoz képest későbbi idő-pontra kellene kitolni a konfirmációt, elősegítve ezzel, hogy a fiatalok jobban megérthessék hi-tünk lényegét. Ezzel szemben háromféle érvet szoktak felhozni. Az első egyszerűen gyakorlati: próbáljon meg valaki változtani a gyülekezeti hagyományokon, és majd meglátjuk, mekkora ellen-állásba ütközik. Persze talán nem ilyen egyszerű a kérdés, hiszen a lelkipásztorok nem mondhat-nak le arról, hogy tanítják, „nevelik” a gyülekezetet és nem mondhatnak le már előre tanításuk „sikeréről”. Van, aki a személyes beszélgetésekben látja a megoldás egyik kulcsát, van, aki a pres-bitérium tanításában, hiszen ők dönthetnek a gyülekezetet érintő kérdésekről. A másik érv az, hogy van, aki esetlek már igen fiatalon érett arra, hogy úrvacsorát vehessen, míg mások később sem lesznek azzá, és van-e joga egy lelkipásztornak válogatni, illetve hogyan éli meg a gyülekezet ezt a válogatást? A harmadik érv szociológiai alapokon nyugszik: sok kis gyülekezetből a fiatalok városra mennek középiskolába tanulni, és akkor már lehetetlen összeszedni illetve felkészíteni őket.
Tovább bonyolítja a kérdést, hogy abban a korban konfirmáljuk a gyermekeket, amikor ők természetszerűleg, mintegy életkori sajátosságként lázadnak mindenfajta tekintély ellen, és holtig tartó hűséget fogadtatunk velük akkor, amikor még ellőtte vannak annak a folyamatnak, melyben a megszokott értékeket elvetve saját maguk keresik meg az értékeket.
Szintén tapasztalatokra és működő gyakorlatra épül az a vélemény, mely szerint érdemes előrébb hozni a konfirmáció időpontját, és hetedik osztályban konfirmálni őket, hiszen akkor még egy évig biztosan ugyanabban a faluban és iskolában tanulnak, részt vesznek a hitoktatásban és könnyebb őket bekapcsolni az ifjúsági csoportba (már ha van ilyen).
Az, amit oly sokszor egy kérdésnek érzünk, valójában tehát két kérdés. Ismereti és hitbeli kérdés. Hittan-vizsga-e a konfirmáció vagy hitvallás? Lehet-e a kettőt ekvivalenssé tenni? Esetleg szét kell őket választani?
Régi és mai feltételek
 Régen talán egyszerűbb volt. Falusi életközösségek és gyülekezeti közösségek mindenkinek biztosították a helyét. Ahogyan mindenki tudta, hogy melyik család hol ül, úgy az sem volt kérdés, hogy a lányok idővel átültek az asszonyok közé, a fiúk a férfiak padsorába. Magá-tól értetődő és természetes volt a folytonosság. A konfirmáció is akkor válik kérdéssé, amikor a népegyház szekularizációja megkezdődik. Ma a folytonosságot talán az teremtheti meg, hogy a gyermekek részt vesznek a hitoktatásban, majd konfirmálnak, és csatlakoznak az ifjúsági csoport-hoz. Ezzel kapcsolatban két kérdés szokott felmerülni. Az egyik, hogy mennyiben működik jól a hitoktatásunk, a másik pedig, hogy mi történik azokkal, akik ebben nem vettek részt és mégis konfirmálnának? A hitoktatás, és a konfirmáció előkészítés színvonalasságát, „működését” nem-csak az jelenti, ha megfelelő ismeretanyagot adunk át ilyen vagy olyan eszközökkel. Fontos, hogy jó közösség alakuljon ki, baráti társaság, melynek megkötő, haza vonzó ereje van. Sokat segíthet-nek ebben a közös táborozások és közös programok. Persze meg lehet kérdezni: néhány emberrel hogyan? Mert könnyű ott, ahol sok fiatal van, de mit kezdjünk azzal a kettővel, hárommal. Igaz, hogy három emberhez nehezebb negyediket hívni, mint tízhez a tizenegyediket. A kettő-három pedig több, ha az előző évieket is bevonjuk illetve ha nem egy gyülekezetben gondolkodunk, ha-nem együtt dolgozunk esetleg a szomszéd gyülekezettel vagy gyülekezetekkel. Persze ha tudunk vagy ha akarunk együtt dolgozni.

Archívum

Kapcsolat

Sárospataki
Református Lapok
3525 Miskolc, Kossuth u. 17.
Tel: +36 46 346-906
srlszerk@gmail.com

rss

Napi lelki táplálék

A titkok az ÚRéi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké… 5Móz 29,28a

3Móz 5,14–26

Bizalommal való visszaélés az anyagiak terén: hideg, tárgyilagos kíméletlenséggel sorolja fel ez a rész a hűtlen kezelés néhány formáját (15.21). 

tovább

(8) „…már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.” (Márk 9,2–13)

HITBEN JÁRUNK, NEM LÁTÁSBAN.  (2Korinthus 5,7)

– 1. A tanítványok közül hárman abba a kivételes helyzetbe kerültek, hogy saját testi szemeikkel láthatták Jézust, mennyei dicsőségében (2–3), miközben az Atya igehirdetéséből is bizonyságát kapták annak, hogy ki is Ő valójában (4). 

tovább

APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,11-15 - A sors iróniája

Pál egyértelmű álmot látott: egy makedón férfi áll előtte és szól hozzá. De miután megérkeznek és körbejárják Filippit, meg kell állapítaniuk, hogy senki nem vár rájuk.

tovább

2017. június 17. szombat

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22:6)

 

tovább

Bódás János: Enyhülés?

Ha jövendőbe nézünk,
hol aggódunk, hol remélünk,
Bárhogy küzd is kezünk, agyunk,
magunk ura nem mi vagyunk.
Tiéd Urunk sorsunk, hazánk…
– Isten békéje, szállj le ránk.

Kik a békéről beszélnek,
egymástól még ők is félnek.
Olajág van jobbkezükben,
– van-e bizalom szívükben?
Nagy enyhülést vár a világ!
– Isten békéje, szállj le ránk.

tovább