Húsvét hétfő van és az elmúlt néhány nap békessége a végéhez közelít. Itt a tavasz, és ebben az egészben van valami felüdítő, meg talán szomorú is. Az ünnep csendes perceiben egy online felületre tévedtem, és pillanatok alatt elkapott a viszolygás a szuperlativuszokban fuldokló címek és okosmondások láttán „Újabb sokkoló hírek érkeztek”, „Megrázta a művészvilágot” és hasonlók.

Aztán rátévedtem az közösségi média felületére és hasonló érzés fogott el. Mielőtt azonban egy gombnyomással zártam volna a gördülő hírfolyamot, a szerzőket mellőző, középszerű idézetek sártengeréből végül mégis kiemelkedett egy. „Április elseje az a nap, amikor nem lehet hinni senkinek, szóval pontosan olyan, mint a többi.” Az ebben rejlő igazság egy pillanatra megmosolyogtatott… a hírek alul vagy félreinformálása, a saját magunk által generált tartalmak is egyre csak eltorzítják a mások számára készített önképeinket. Könnyedén azonosultam a gondolattal: „…amikor nem lehet hinni senkinek…”. Aztán eszembe jutott milyen különleges ez a mai nap, és elgondolkodtatott, hogy húsvét idén bolondok napjára esik. Rá kellett jönnöm, hogy látva a világot és annak sodrását, könnyedén gondolhatjuk, hogy nem csak a naptár szerint mosódhat össze ez a kettő. Emberek, csoportok, meg is próbálják, és ahogy akkor ezen gondolkoztam, a szuperlatívuszok, a feleségét lehallgató férj, és az üres és kopott bölcsességek között arra jöttem rá, hogy egyetlen módját látom annak, hogy ez a két jeles nap egy lényeggel bírjon. Csak annyira van szükség ahhoz, hogy a húsvét valóban a bolondok napja legyen, ha nem hiszünk a feltámadásban. Akkor válnak könnyedén az életünk mindennapjai olyanná, amikor már nem hihetünk senkinek, ha már mi sem vagyunk képesek hinni a Megváltó tervében. Ha pedig nem hiszünk benne, akkor nem csak az idei húsvétunk olvad eggyé április elsejével, hanem minden napunk a bolondok napja lesz.