Varbói Református Egyházközség

Vay Miklós Református Szakképző Iskola segítsége Varbón

2013-10-15 13:20:49 / Gere Gábor József

A Varbói Református Gyülekezet sok áldást és sok segítséget kapott az épületeinek felújításában az elmúlt esztendőkben, de ilyet még nem!

Sokszor az egyházmegyéinktől, a kerületünktől, vagy netán az Európai Uniótól és a Magyar államtól várjuk a segítséget, de Istennek vannak más eszközei is.

Sok iskola indult kerületünk területén az elmúlt időkben, szakképző iskolák, ahol leendő szakemberek tanulnak, innen jött az ötlet.

Téglás Zsolt a Vay Miklós Református Szakképző Iskola igazgatója a nyár végén Varbón járt, körbejártuk a templomot és a mellette lévő gyülekezeti otthont, amely épületünk már évek óta használatban van. Belülről szépen megújult, de a külseje hagy kívánni valót, sőt az állaga is igencsak romlik. Az egyházmegyétől kaptunk támogatást, de az nem elég a teljes megújulásra.

Ekkor jött az ötlet: Vajon diákok tudnak nekünk segíteni? Igazgató úr elmosolyodott, válasza nagyon egyszerű volt: „Hát persze!"

Ennek lett az eredménye, hogy három diák a vendégünk lehetett, akik valóban vendégek voltak, s a vendégségért busásan megfizettek nekünk. Négy nap alatt leverték a romos vakolatot, s vakolásra előkészítették az épületet - Köszönjük!

Mindez hihetetlen örömmel és szeretettel töltötte el gyülekezetünk tagjait! Esténként családoknál vendégeskedtek a fiúk. Naponta többször látogatták őket a gyülekezeti tagjaink, van aki egy tábla csokival, vagy frissen sütött fánkkal kedveskedett nekik. Mesterembereket felülmúló ügyességgel és kitartással végezték el a munkát, sokat megtakarítva gyülekezetünknek, és így lehetővé téve, hogy a teljes felújítás megvalósuljon.

 

Szeretnénk megköszönni a három fiatalember munkáját, illetve Téglás Zsolt igazgató úr nyitottságát és szolgálatkészségüket.

 

 

                                                                       Gere Gábor József

                                                                          lelkipásztor

Galéria

DSC_0709.JPG DSC_0710.JPG DSC_0712.JPG DSC_0713.JPG DSC_0714.JPG