Jézus egyetlen irányban keresi az elfogadást, a helyeslést, mégpedig a mennyei Atya irányában. Felfigyelhetünk nála arra, hogy sok esetben átlép a törvény egy paragrafusán, de csak az élet védelméért, a lelkek megmentése okán. Viszont a Szentírás útmutatásának pontos megtartására buzdít, hogy Isten kedves gyermekei legyünk. Nem játszható ki Jézus a kijelentéssel, a törvénnyel szemben. „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat..." (Jn 14:15) - mondja Jézus a búcsúbeszédeiben. A főpapi imájában pedig így könyörög: „Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és a te beszédedet megtartották." (Jn 16:6) Tehát a tanítványok, akikkel Jézus együtt szolgált, megértették, hogy az ige, a kijelentés hatalma átformáló erő. Nem pusztán egy marék szó, hanem ha megtartjuk, ébren tartjuk, alkalmazzuk, akkor „Az Ige kőszálként megáll,/ Megszégyenül, ki bántja;/ Velünk az Úr táborba száll, /Szent Lelkét ránk bocsátja."(390. dics. 4.v.)

Jézus a kereszten nem kevesebbet mond, mint a következő szót: „Elvégeztetett." (Jn 19:30) Amit meg kellett tennie, megcselekedte. A harag poharát, amit az Atya felkínált, az utolsó cseppig kiitta. A törvényt a legapróbb vesszőig betöltötte. Amit hirdetett, tanított, kinyilvánított azt pecsételte le, hitelesítette a kereszten. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki az életét adja barátaiért." (Jn 15:13) Az „elvégeztetett" felvállalása, annak körülményei nem a legnépszerűbb magatartás. Amikor mindez végbement, a tömeg eloszlott. Levonultak a rendfenntartó erők, a törvény képviselői, a szájtátik, a hőbörgők, a mellüket veregetők. Ott maradtak a kevesek, a megrostáltak, a szortírozottak és nem törődött velük már senki. A csoport népszerűsége a nullához közelített vezető nélkül, Jézus nélkül. Pedig a nagy munka, az igazi szenzáció, ami még eddig nem volt, csak ezután következett. A vádként elhangzott mondatok, amivel életében illették Kajafás főpap előtt - „Leronthatom az Isten templomát és három nap alatt felépíthetem azt." (Mt 26:61) - most kezdenek csak alapjaiban megvalósulni. A verejték, a jajok, a sebzések, a vércseppek, a zúzódások, az ostorcsapások, a szegek és a dárda hegye, a keserű ecet leve mind a templomért, testének templomáért esett meg. Eltakarjuk a szemünket. Oldalt fordítjuk a fejünket. Bezárjuk a lelkünket. Mi nem vagyunk ilyenek. A hitünk ebbe a borzalomba bele nem egyezne semmilyen körülmények között. Akkor mellette vagyunk? Kiállunk érte? Szeretetére szeretet a válaszunk? Odaadására odaadásunk a felelet?

Jézus egykori és mai tanítványaitól halkan kérdezi meg: „Vajon ti is el akartok menni?" (Jn 6:67) Nem viseljük azt a kemény beszédet, ami miatt sokan elfordultak tőle és többé nem jártak vele? Akkor történik ez, amikor a kapernaumi zsinagógában tanít, és arról beszél, hogy „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá, ha valaki eszik ebből a kenyérből élni fog örökké. Ez a kenyér pedig az én testem, amelyet odaadok a világért."(Jn 6:51) Kevesen maradtak Jézus követői, kevesen maradtak a kereszt alatt, kevesen mentek ki harmadnap, húsvét vasárnapján a sírhoz. Vajon te, vajon mi közötte vagyunk a keveseknek? A tömeg, a zaj, a felhajtás, a vér vonz, vagy a csendes találkozás Vele? Ami a keresztyénségben divat, szalagcím, harsonatéma, az a lényeget könnyen elfedi. A korona ígéretével érkező tömegeket Jézus elküldi, de a két emmausi utazóhoz csatlakozik, hívásukra velük vacsorál. S nem tesz mást feltámadása után sem, mint magyarázza Mózestől és valamennyi prófétától, amit róla megírtak az Írásokban. (Lk 24:27)

Valóban elvégeztetett. Nem lehet többé kérdés. René Girárd a keresztyénséget vizsgáló könyvének végkövetkeztetésében így fogalmaz: A feltámadás nem csak csoda, a természeti törvények meghaladása, hanem látványos jele annak, hogy egy olyan erő lép fel a világban, ami felülmúlja az indulatfellángolásokat... Nem megtéveszti a tanítványokat, hanem képessé teszi őket annak felismerésére, amit korábban nem ismertek fel. Az igazi áldozat maga az Isten volt. A nagypénteki áldozat bennünket is látókká kell tegyen, hogy ne a tömeg mindig változó indulatával érkezzünk meg húsvétra. Jézus halálával megdicsőítette az Atyát, az Atya pedig a feltámadás felfoghatatlan megrázkódtatásában dicsőítette meg az Ő tulajdon Fiát.

„Mert a múlás csalóka látszat,

mert hatalma nincs a halálnak

azon, akit Krisztusa éltet...

Menedékem - az örök élet." (Füle Lajos)