A Szentírásban történő feltűnésekor, mint ügyeletes jófiú, a fennálló rend védelmezője, aki minden elhajlás ellen fellép. Mit jelent, hogy ő az ügyeletes? Rajta tartja az ujját az események verőerén. Ha változást, rendellenességet tapasztal, beavatkozik. Mondhatjuk úgy is, hogy ügyelő, inspekciós, gyorsreagálású, készenléti állapotban van. A Mindenki c. Oszkár-díjas magyar rövidfilm is feleleveníti az ügyeletes fogalmát. Visszaidézi a diákévek különös hangulatát, amikor még nem az digitálistáblák és az okostelefonok között ugrált a gyermekek tekintete. Az óraközi szünet a valós idejű és helyű interakcióról szólt. A diákok egymásban találták meg a játszópajtást. Viszont a rendnek akkor is fent kellett állnia, ha épp a tanár a tantermen kívül matatott, készült az órára, egyeztetett a kollegákkal. Erre voltak nagyszerűek az ügyeletesek, a hetesek, akik krétával a kezükben, nagy komolyságot és határozottságot magukra öltve jártak fel s alá. Ha valaki szerintük rosszat tett, akkor felkerült a neve a táblára. Az is megeshetett, hogy valaki elégtételt akart venni a másikon és hatalmával visszaélve, indokolatlanul írta fel az osztálytársa nevét. A nevek a tanárnak adtak feladatot, hogy a rosszalkodókat megrendszabályozza. Mekkora hatalom ez egy kis diák kezében...(?)

Mekkora hatalom viszont az, amit Saul kapott a feletteseitől és elindult vele Damaszkusz felé? Vajon mi tudjuk azt, hogy mekkora hatalommal rendelkezünk? Saul hivatalosan, engedélyekkel, paragrafusokkal körülbástyázva indul útnak. Olyan érzésünk lehet, mintha nem is egy közügyben, a zsidóság érdekében kerekedne fel, hanem személyes sértettség, indulat mozgatná a háttérben. De mégsem saját jogon indít háborút, megfelelő hatalmasságokat, hivatalokat és erődemonstrációt állít a saját szolgálatába. Saul a tiszta izraelita hitgyakorlat és teológia vehemens, eltántoríthatatlan, rámenős képviselője. Láthatjuk, semmit nem bíz a véletlenre és senkitől nem fogad el apellátát, elutasítást. A bibliai tudósítás szerint lerohanja az Úr tanítványait.

Mindenki rendelkezik fizikai, lelki, szellemi hatalommal. Eltérő a hatás, különböző a holdudvar, differenciált a vonzáskörzet. Viszont, ha figyelünk, észrevehetjük azt, hol mozdulnak mögöttünk az árnyak. Valakit a hatalom ereje, valakit pedig a lelkiismeret hangja mozgat. Kérdés, hogy a hatalom, amivel élünk felületi, mondott változást generál vagy a lélek mélyén történő megrendülést? Saul nem meggyőzni, a lelkekre beszélni készül, hanem erővel, agresszióval, felülkerekedéssel rögzíteni, konzerválni az állapotokat. Lehet, hogy mi is félünk a változástól? Nem is gondolunk bele abba, hogy mit jelente felszámolni a rossz szavakat, mozdulatokat, reakciókat. Igyekszünk lerázni, elhessegetni, kioltani azokat az ingereket, amelyek figyelmeztetnének. Saul is hallott egy bizonyságtételt István vértanútól, de nem akarta érteni.

Ma Saul rettenetes haragja, habzó szája, gyilkolásra kész indulata figyelmeztet bennünket, felteszi a kérdést: jó az irány, megfelelőek az eszközeink, tudjuk mit teszünk? Tudtunkon kívül nem Isten ellenségei lettünk? Nem vagyunk annyira hangosak a saját véleményünkkel, hogy más hangja nem tud átszűrődni a bennünket körülvevő szóbuborékunkon? Nem gyilkoltuk meg már valakinek a bizonyságtételét, igehirdetését a másik ember szívében azzal, hogy kinevettük, cikiztük, gúnyoltuk, leszóltuk. Esetleg a szolgálattévő hitelének kétségbevonásával trollkodtuk (szleng: provokál, szándékosan zavart kelt), bomlasztottuk szét, amit az Úr oly szépen elkészített a hallgatóságnak?

Saul alaptermészetében ott volt ez a határozottság, ez az akarnokság, aki nem szívesen oszt lapot másnak. Nem csak a megtérése előtti időszakban jellemezte őt ez, hanem sokkal később is. Gondoljunk a Filippiben tevékenykedő jövendőmondó lányka esetére. Annyira felbosszantotta Pált, amikor napokon keresztül hirdette róluk, hogy ők a magasságos Isten követei, aminek eredményeként a végén elnémította. Kálvin is ír Saul makacsságáról, amit ő a siker visszahatásának tulajdonít. Szerinte Isten engedi, hogy az ember (jelen esetben Saul) elmenjen a legmesszebb és csak az utolsó lépés előtt avatkozik be. „Mielőtt a farkas belépni készülne a juhakolba." (K.J.) Nekünk nem kell elmenni a végsőkig, nem szükséges az utolsó cseppet is belecsavarni abba a bizonyos pohárba. Mert volt aki, megtöltötte saját vérével a kelyhet, magára hárítva az Isten haragjának teljességét. Az Úr Jézus magával nem gondolva, önös akaratát legyőzve, némának maradva, lett eszköze a megmenekülésünknek. Az Úr ilyen ügyeletesekre vár, akik krisztusi lelkülettel szolgálnak. Ámen.