Szeretnénk, ha hagyomány lenne, hogy augusztus utolsó hetében táncra perdülnek a városban azok, akik a néptáncot szeretik. Ennek első lépése ezen az éven megtörtént, és egy héteig együtt voltunk 30 gyermekkel, akik több csoportban táncoltak. Voltak néptáncos foglalkozások, és pihenésképpen mindenféle kézműves foglalkozásunk is volt.
Köszönjük Kurucz Gergőnek, hogy vállalta a szervezés nagy részét, és nagyon ügyesen készítette fel a gyermekeket ezen a héten, hiszen az eredményt mindenki láthatta, a hét végén a főtéren.