A Szendrői Református Általános Iskola Honlapja

Edzőmeccs

2018-04-18 23:30:50 / Benke András

 

Edzőmeccset játszottunk egy miskolci református iskolával.

 

A Jókai Mór Református Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola látta vendégül iskolánk focicsapatát. A gyerekek nagyon várták már ezt a napot, hiszen minden edzésen azért küzdenek, hajtanak, hogy egyszer megmérettessék magukat. Elérkezett ez az idő. Természetesen ez csak barátságos, edzőmeccs volt. A gyerekek megízlelhették milyen egy másik iskola focicsapata ellen megmérkőzni. Az eredmény, a hazai pályát, a hangos szurkolótábort és a nagyobb tudást kihasználva a miskolci iskolások nyerték meg. Első meccsünk volt, gólokat is rúgtunk, voltak bíztató jelek a jövőre nézve, így mindenképpen hasznos volt ez a mérkőzés. Noha a gyerekek kicsit csalódottak voltak, hamar túltették magukat a vereségen, és már kérdezték, hogyan fejlődhetnek tovább, hogy legközelebb szorosabbá tegyük a meccset. Egyelőre még jobb volt az ellenfél, de a vereségekből lehet építkezni és lehet fejlődni.

Várjuk a visszavágó lehetőségét és ezúton is köszönjük a mérkőzés megszervezését és lebonyolítását, valamint a szívélyes fogadtatást!

Galéria

30709200_1888958661139131_3021551780983996416_n.jpg 30710696_1888965224471808_5614509157752242176_n.jpg 30712821_1888958621139135_6340097741577781248_n.jpg 30713190_1888964447805219_5746175550624366592_n.jpg 30724520_1888964617805202_7503999647904432128_n.jpg 30725852_1888958607805803_4872736875162370048_n.jpg 30729764_1888958464472484_2016151678461411328_n.jpg 30743516_1888965111138486_574683164123856896_n.jpg WP_20180417_14_04_32_Pro.jpg WP_20180417_14_08_57_Pro.jpg