Sajószentpéter-Bányai Református Egyházközség honlapja

Visszatekintés a 2016. évi Lévay-ünnepségre

2017-01-18 14:48:42 / Major Zsolt

2016. november 20-án ünnepeltük Lévay József születésének 191. évfordulóját. Városunk híres szülöttének ünneplésével már hagyományt teremtett a Bányai és a Nagytemplomi Református Gyülekezetek és a Nőszövetség, hiszen több mint fél évszázada emlékezünk vissza Sajószentpéter református polihisztor szülöttjére, aki költő, műfordító és Borsod vármegye „aranytollú" főjegyzője és alispánja is volt.

Az ünnepséget Borbély János református lelkipásztor nyitotta meg. Az ünnepi istentisztelet igehirdetője Nt. Pallagi Andrea, a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon iskolalelkésze és lelkigondozója volt. Az ünnepi istentiszteletet után a Lévay emlékmű megkoszorúzása következett, majd a költő hagyatékát Stoytcheva Éva könyvtáros mutatta be.

Egy rövid séta után a rendezvények házában folytatódott a program, ahol Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, református lelkipásztor megnyitója után Jelényi Lászlóné, a Nőszövetség titkára köszöntötte a megjelent vendégeket.

Ábrám Tibor, a Magyar Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, egyházkerületi főgondnok és a miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója köszöntőjében hálát adott Istennek a hagyományok megteremtéséért és azok tiszteletben tartásáért, majd betekintést nyerhettünk az iskolai életbe, ezzel is közelebb kerülvén a mindennapok forgatagához. Ezt követően az iskola diákjai egy nagyon színvonalas műsorral tették gazdagabbá a megemlékező ünnepi  alkalmat.

Horváth Barnabás Dávid „Közelítések Lévay Józsefhez" című előadásában érdekes eseményeket, emlékeket idézett elénk, mellyel közelebb kerültünk Lévay munkásságához és a nagyszerű  sajószentpéteri polgár mindennapi életéhez.

A rendezvény utolsó műsorszáma a Pitypalatty-völgyi Református Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Parasznya) „Csingiling" együttese előadásában a Lévay József „Gondviselő jó atyám vagy" című versének megzenésített változatát adták elő, melynek az a különlegessége, hogy ezt a műsorszámot külön erre az alkalomra írták az együttes vezetői, amiért ezúton is köszönetet mondunk! Az iskola fúvószenekarának előadásával zárult a műsoros program.

Nt. Major Zsolt református lelkipásztor asztali áldása után a szeretetvendégség következett, ahol kötetlen beszélgetéssel zárult az ünnepi alkalom. (Jelényi Lászlóné)

Galéria

IMG_2738.JPG IMG_2739.JPG IMG_2740.JPG IMG_2742.JPG IMG_2745.JPG IMG_2748.JPG IMG_2751.JPG IMG_2753.JPG IMG_2754.JPG IMG_2755.JPG IMG_2757.JPG IMG_2759.JPG IMG_2763.JPG IMG_2767.JPG IMG_2769.JPG IMG_2770.JPG IMG_2773.JPG IMG_2777.JPG IMG_2780.JPG IMG_2781.JPG IMG_2789.JPG IMG_2798.JPG IMG_2807.JPG IMG_2803.JPG IMG_2810.JPG IMG_2811.JPG IMG_2812.JPG IMG_2816.JPG