A Sajóecsegi Református Egyházközség Honlapja

Néhány mondat az ötödik napról

2017-07-16 07:06:02 / Harkai Erzsébet

Vakációs Bibliahetünk utolsó napja

Ötödik napunkon a tanítás előtt átismételtük az előző napok aranymondásait, történeteit. A rávezetés során egy életre szóló kívánságot kellett megfogalmazni: Mit szeretnék magamnak, hogy teljes legyen vele az életem? Megismertük Salamon királyt, aki Gibeonban kérhetett Istentől, amit akart. Megtanultuk, hogy mit kért Istentől, és rácsodálkozhattunk arra, hogy mennyi mindent kapott azon túl, amit kért. Aranymondásként a Zsoltáros kérését tanultuk meg: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem.” (Zsoltárok 51, 12)

Uzsonna után a csütörtöki képkeretek kapták meg az utolsó simításokat, és kulcstartót, karperecet lehetett készíteni a mini gumigyűrűkből. Míg a négy fiú a labdajátékokkal volt elfoglalva, a lányok a járdát rajzolták végig. Templomunk, régi iskolaépületünk mellett ugróiskola, lovak, virágok tarkasága nem mindennapi módon díszítette az első esőcseppek hullásáig a járdát. A gyülekezeti teremben minden nap játszott activity is új formát öltött a rajzolók által. Becsukott szemű vállalkozót vezetett árkon és göröngyös úton a segítő szándékú barát, játékainkat ötletesen maguk választották ki a gyermekek. Pénteken sem hiányzott a meglepetés édesség. Jókedvűen zártuk napunkat és köszöntük meg Istennek, hogy nemcsak történeteket, aranymondásokat, imádságokat ismertünk meg, hanem magunkat és egymást is egyre jobban.


Galéria

20170714_160618.jpg 20170714_160805.jpg 20170714_091823.jpg 20170714_091803.jpg