A Nagyrozvágyi és Kisrozvágyi Református Egyházközségek Honlapja

Hálaadás a 100 éves templomért, illetve aranykonfirmáció

2012-08-10 10:21:20 / Almási Ferenc

2012. szeptember 23-án, délután 3 órától Nagyrozvágyon Istennek adunk hálát azért, hogy 1912-ben felépülhetett a jelenlegi templomunk, és ami ma is hirdeti a toronysüveg csúcsán lévő csillag által: aki Krisztust keresi, ide jöjjön, itt találkozhat Vele.

 

A "tovább" gombra kattintva Tóthné Tótok Beáta és Vécsiné Sipos Anikó, valamint nt. Szabó Ágnes beszámolója olvasható.

 

Sajnos a 100 éves templomot nem sikerült méltóképpen megújítani a centenáriumra, mivel pályázatunk nem nyert támogatást. A templom toronyrészén lenne szükséges vakolatcserére és nagyon örülne a falu lakossága, ha a toronyóra újra működhetne. ennek költsége 4.400.000.-Ft.

Elkezdődött a gyűjtés, de sajnos a gyülekezet nem képes ennyit önerőből összeadni. Viszont szívesen fogadjuk mindenki adományát e célra. Folyószámlaszámunk: 10402757-50514954-48571008 K&H

 

Emellett alapítványunk 2013. március 19-től kezdve fogadhatja a SZJA 1%-os felajánlásait is, így kérjük, hogy a jövő évi adóbevalláskor gondoljanak ránk, templomunkra.

 

Alapítványunk adatai az "Alapítványunk" menüpont alatt található.

(Nagyrozvágyi és Kisrozvágyi Reformátusokért Alapítvány; Számlaszám: 10402757-50526565-87561012 K&H Bank; Adószáma: 18139857-1-05)

 

Emellett az 50-60-70 éve konfirmáltakat fogjuk köszönteni ugyanezen a napon, akik hűek maradtak Jézus Krisztushoz, Egyházukhoz.

 

 

Hálaadás templomunk építésének 100. évfordulóján!


Nagyrozvágy kis település a Bodrogközben. 2012. szeptember 23-a mégis nagy ünnep volt a falu életében. Kettős ünnep, hiszen e napon ünnepeltük templomunk 100. születésnapját és köszöntöttük az 50-60-70 éve konfirmált testvéreinket.

Délután 3 órakor kezdődött a hálaadó istentisztelet. Almási Ferenc lelkipásztor a 84. zsoltár szavaival köszöntötte az egybegyűlteket „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek Téged!” Majd a 264. dicséret éneklésével magasztaltuk tovább Urunkat. Ezután a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolájának kisdiákjai szívünket, lelkünket átható gyönyörű énekekkel örvendeztettek meg bennünket, ezzel is emelve az ünnep fényét.

Dr. Börzsönyi József Esperes Úr igehirdetésében Máté 10:32. vers sorait idézte „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.” Esperes Úr kiemelte, hogy a Nagyrozvágyi Református Egyház egyik kézzelfogható vallástétele a ma ünnepelt 100 éves templomunk, a másik az 50-60-70 éve vallást tett konfirmandusok, akik ennyi éven keresztül megtartották hitüket, s most itt vannak közöttünk.

Továbbiakban a Nagyrozvágyi hittanos gyerekek versekkel és énekkel színesítették a megemlékezést.

Almási Ferenc lelkipásztorunk röviden ismertette a helyi gyülekezetre és templomra vonatkozó adatokat. Az 1595. évi összeírás szerint már volt a faluban református templom. Az 1696-ban épült templomot 1820-ban lebontották, helyére újat építettek. Ez sajnos 8 évtized alatt életveszélyessé vált, ezért 1909-ben földig lerombolták. A templomot az akkori lelkipásztor Janka Károly vezetésével és az Amerikába költözött, de szív szerint itt élő testvérek és a gyülekezet anyagi segítségével sikerült felépíteni. Az írásokból kiderült, hogy 100 éve a Nagyrozvágyi Református Gyülekezet a Bodrogköz egyik legerősebb és legkomolyabb gyülekezete volt, melyre ma is büszkék lehetünk. A felszentelésre 1912. november 17-én került sor. A templom 8x21 m alapterületű, 535 férőhelyes, tornya 28 m magas. Két karzata és két harangja van, a nagyharang 639 kg. a kisharang pedig 298 kg. Az orgonát Angster József építette 8 fő és 7 mellékregiszterrel. 100 év alatt kétszer került sor nagyobb felújításra, tatarozásra. A templom ma is időtálló és korszerűnek mondható.

Az ünnepség a Nőszövetség énekes és verses szolgálatával folytatódott, majd az 50-60-70 éve konfirmáltak köszöntése következett. Lelkipásztorunk Aranykonfirmációi Emléklapot adott át a jelenlévő konfirmandusoknak az Úr Jézus Krisztusról, mint Megváltójukról Isten és a gyülekezet előtt tett hitvallástételük évfordulóján.

Záró ének után a megjelent vendégeket, a gyülekezet szeretetvendégségre hívta a helyi Kultúrházba, ahol az asszonytestvérek által készített finomságokat fogyasztva kötetlenül beszélgethettek, felidézve a régi emlékeket.

Hálát adunk Istenünknek, hogy ennyi éven át megőrizte templomunkat, gyülekezetünket, és hogy most mi is részesei lehettünk ennek a jeles eseménynek. Egyedül Istené a dicsőség!

„ Ó Isten te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld. Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet. Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőit.” (Zsolt 63:2-4)

Vécsiné Sipos Anikó és Tóthné Tótok Beáta Nőszövetségi tagok


Nt. Szabó Ágnes beszámolója itt olvasható:


http://www.tirek.hu/hir/mutat/34822/

 


Csatolt dokumentumok
Meghívó ( 850.1 KB )
Galéria

100_7821.JPG 100_7820.JPG 100_7822.JPG 100_7823.JPG 100_7824.JPG 100_7826.JPG 100_7829.JPG 100_7833.JPG 100_7834.JPG 100_7835.JPG 100_7836.JPG 100_7837.JPG 100_7838.JPG 100_7839.JPG 100_7840.JPG 100_7841.JPG 100_7842.JPG 100_7844.JPG 100_7846.JPG 100_7847.JPG 100_7850.JPG 100_7851.JPG 100_7852.JPG 100_7857.JPG 100_7859.JPG 100_7862.JPG 100_7867.JPG 100_7870.JPG 100_7871.JPG 100_7873.JPG 100_7874.JPG 100_7875.JPG 100_7876.JPG 100_7877.JPG 100_7878.JPG 100_7880.JPG 100_7881.JPG 100_7882.JPG 100_7883.JPG 100_7884.JPG 100_7885.JPG 100_7886.JPG 100_7887.JPG 100_7888.JPG 100_7890.JPG 100_7899.JPG 100_7904.JPG 100_7907.JPG 100_7912.JPG 100_7903.JPG