Noszvaji Református Egyházközség Honlapja

Magyar falu program

2024-05-08 /

Projektmegvalósítás a Magyar Falu Program keretében


 


 



Projekt címe:


A Református Egyházközség épület felújítással, eszközvásárlással, szakember


alkalmazásával fejleszti Noszvaj település közösségi életét.



Projekt rövid összefoglalója: A projekt mindkét főeleme megvalósult.. Egyik elem a közösségi ház felújítása, a másik a közösségi programok megvalósítása és azokhoz eszközök vásárlása, közösségszervező alkalmazása.


A közösségi tér kialakítása a használaton kívüli épület felújításával történt. A felújítás során a gyülekezeti terem és előtér műszakilag és esztétikailag használhatóvá vált. Felújítottuk az épületen a tetőt, szigetelést, nyílászárócserét, külső-belső festést végeztünk, belső burkolást készítettünk, új fűtési rendszert alakítottunk ki. A projektmegvalósítás lehetővé tette az épületben a közösségi programok szervezését, melyet a projekt keretében megvalósítottunk, majd közép és hosszú távon saját szervezésben, saját költségen tovább folytatunk. A


felújított épületben és új eszközrendszerrel ellátott programokon részt vettek a szomszédos társközségek lakói is. A szervezéséhez, lebonyolításához tárgyi feltétel biztosítása céljából hangosító berendezést, projektort, digitális zongorát, laptopot, székeket vásároltunk. 1 fo közösségi szakembert foglalkoztattunk a program keretében 12 hónap időtartamban fél állásban.


 


 


A Projekt műszaki-szakmai tartalmának, eredményeinek,


hatásainak, indokoltságának részletes bemutatása:


A műszaki tartalom lényeges eleme az épület felújítása, melynek eredményeképpen a közösségi teremből és előtérből álló 83,24m2-es épületet a közösség számára használhatóvá tettük. Itt tartjuk különösen hideg téli napokon a vallási összejöveteleket. A gyermek ifjúsági és felnőtt közösségek részére rendszeres összejöveteleket, imaórákat, hittan órákat, egyéb részben világi rendezvényeket tartunk az épületben. Ez idáig erre nem volt lehetőségünk, mivel a parókia épülete erre nem alkalmas. A közösség tagjai az elegáns külső megjelenésű, felújított, szigeteléssel, fűtéssel ellátott épületben szívesebben vesznek részt a közösségi foglalkozásokon. A felújítás eredményeképpen lényeges energia megtakarítás történik, mivel a vegyes tüzelésű fűtési lehetőség helyett kondenzációs gázkazánt alakítottunk ki, melyhez a villamos áramot a korábban a parókiára telepített napelemmel termeljük. az elavult bútorok helyett és hiányzó bútorok pótlására a teremben új asztalokat helyeztünk el a közösségi összejövetelek céljára és székeket vásároltunk, melyek lehetővé teszik az épületben és az udvaron is a rendezvényeket kényelmesen valósítsuk meg.



 


A közösségi tér használata lehetővé teszi, hogy programokat szervezzünk a projekt keretében, valamint a projekten kívül is. A programokba bevontuk a társközségek gyermek, ifjú és felnőtt tagjait. A projektben 5 alkalomból álló helyi programot szerveztünk 50 gyermek részére, ahol egész napos programot és napi háromszori ellátást biztosítottunk. Szerveztünk egy szeretet látogatást, ahová szeretetcsomagot vittünk. Eredményeképpen folyamatossá vált közösségi életünk, erősödtek közösségeink, javult kapcsolatunk a szomszédos közösségek tagjaival, növeltük tagjaink szociális érzékenységét, valamint elkötelezettségét.


 


Noszvaj egy közel 2000 fős kistelepülés a borsodi térség közelében. A munkahelyek


száma kevés, jelentős az elvándorlás. A projekt megvalósítása hozzájárult és még hosszútávon hozzájárul a népességmegtartó és népességnövelő erejének javításához. Elsősorban a közösségi összetartozás érzését és kötelékek kialakítását tartottuk és tartjuk fontosnak. A felújított, programokkal teli, eszközökkel ellátott közösségi tér készteti a fiatalokat és felnőtteket, hogy a hétköznapi tanulás, vagy munka után a hétvégi szabadidejüket lakóhelyükön töltsék. Javult a társközségekkel az együttműködés a közös programok szervezésével, melynek eredménye a társadalmi kohézió erősítése. A szabadidős tevékenység, a helyi közösség fejlesztése érdekében a projekt keretében közösségszervező személyt


alkalmaztunk heti 20 órás munkaidőben, aki jelentős munkát végzett a projekt keretében és a saját költségen szervezett gyermek, ifjúsági és felnőtt programok szervezésében. A szomszéd települések bevonásával erősödött a közösségek közötti kommunikáció és a szociális érzékenység. A felújított közösségi tér lehetővé teszi, hogy közép és hosszú távú programokat szervezzünk. Ilyenek a rendszeres zenés összejövetelek a gyülekezet számára, valamint szombati alkalmakkor rendszeresen megtartott közvetlen stílusú, hangvételű könnyűzenei program gyermekek és szüleik részére A programok része a szeretetvendégség, amely szintén a közösség építő jelleget erősíti.


A fejlesztés nagyban hozzájárult a településkép javításához az utcáról jól látható épület felújításával, illeszkedik a település közösségi tereinek fejlesztéséhez. Lényeges elem a fosszilis energia felhasználásának csökkentése, ezért hőszigetelt nyílászárókat, külső falszigetelést és modern gázkazánnal működő központi fűtést


építettünk. Az ajánlatkérés során az ajánlott árak minimálisan eltértek a támogatói okiratban rögzített tevékenységre vonatkozó költségektől. A fel nem használt összeget a támogatónak visszautaljuk.


 



 


Projekt megvalósításának tervezett kezdete: 2019.08.01.


Projekt megvalósításának tervezett fizikai befejezése: 2020.12.31.


Projekt teljes elszámolható költsége (Ft): 21190918


Projektmegvalósítás tényleges kezdési időpontja: 2019. 09.01.


(Projektmenedzseri vállalkozási szerződés aláírása.)


Projektmegvalósítás tényleges befejezési időpontja: 2020. december 21 (Utolsó átutalás időpontja).


Projektben felhasznált támogatás összege: 21190907 Ft


Fel nem használ támogatás összege: 11 Ft


Kötelező tájékoztatás céljából a Magyar Falu tábla elhelyezésre került. A projekt megvalósításáról tájékoztatást tettünk közzé.