A Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskola honlapja

Farsangi bál Parasznyán 2014

2014-02-17 08:46:56 / Liptak Istvan

2014. február 14-én ismét megrendeztük az immár nagy múltra visszatekintő farsangi bálunkat a Pitypalatty-völgyi Református Általános Iskolában Parasznyán.

Rövid köszöntő után a rendezvény, a 4. osztályosok  közül választott bálkirály és bálkirálynő bevonulásával és nyitótáncával kezdődött.

 


Az első produkció iskolánk társastáncosainak - kis csoportosoknak - bemutatója volt, akik stillszerűen farsangi álarcban táncoltak, a koreográfiát betanító Orosz Júlia tanárnővel együtt.

 

 

 

A fellépők sorát a két első osztály és tanítóik nyitotta, akik száz egy kiskutya produkciójukkal kellően megalapozták az alaphangulatot, sőt Szörnyella De Frász is tiszteletét tette köztünk.  Ezután következett a harmadikosok tevekaravánja, tevével, szultánnal, és egy csokor háremhölggyel együtt.

 

A folytatásban a második osztályosok kis kalózai lepték el iskolánk tornatermét, őket pedig a felsős társastánc-csoport követte egy rumbával.

 

Amint elhalkult a nézők hangos tapsa, a negyedik osztályosok letűnt történelmi korokba repítettek minket vissza, egészen a görögöktől az egyiptomiakon és  a vikingeken át a világháborúig.

 

A negyedikeseket az ötödik osztályosok váltották, egy roppant ügyesen koreografált tűztánccal.

 

Őket követték a  6 osztályosok lányai, akik egyiptomi táncot adtak elő a megfelelő jelmezes és zenei aláfestés kíséretében.

 

Nem szeretnék részrehajló lenni, de a közönség tapsából ítélve a legnagyobb ovációt az utolsó két előadás aratta. Elsőként a nyolcadik osztály tartott egy modern kori táncpárbajt, később a hetedik osztály egy komplett lakodalmat hozott el Parasznyára. Volt minden, ami egy igazi falusi lagzin szokás: disznóölés, lakodalmas menet, étel-ital tánc.

 

Idén is voltak jobbnál-jobb egyéni fellépők. Bár nem voltak sokan, de  jelmezeikkel mégis nagy sikert arattak. Többek között pörölycápa, angyalka, boszorkány, rendőr, gördeszkás, tigris is felvonult a jelmezesek közt.

 

A jelmezes felvonulók után következett némi tánc, a zenéről iskolánk tavaly végzett diákja Jónás Patrik gondoskodott, majd az est zárásaként a tombola sorsolása, ahonnan a szerencsések értékes nyereményekkel térhettek haza.

Reméljük, mindenki jól érezte magát!

 

Találkozunk jövőre!

Galéria

DSCF7192.JPG DSCF7195.JPG DSCF7197.JPG DSCF7202.JPG DSCF7203.JPG DSCF7204.JPG DSCF7205.JPG DSCF7207.JPG DSCF7208.JPG DSCF7210.JPG DSCF7211.JPG DSCF7212.JPG DSCF7214.JPG DSCF7218.JPG DSCF7220.JPG DSCF7221.JPG DSCF7223.JPG DSCF7225.JPG DSCF7226.JPG DSCF7228.JPG DSCF7230.JPG DSCF7232.JPG DSCF7234.JPG DSCF7238.JPG DSCF7239.JPG DSCF7246.JPG DSCF7248.JPG DSCF7249.JPG DSCF7255.JPG DSCF7268.JPG DSCF7269.JPG DSCF7271.JPG DSCF7273.JPG DSCF7274.JPG DSCF7275.JPG DSCF7276.JPG DSCF7277.JPG DSCF7278.JPG DSCF7280.JPG DSCF7283.JPG DSCF7284.JPG DSCF7285.JPG DSCF7286.JPG DSCF7288.JPG DSCF7290.JPG DSCF7295.JPG DSCF7298.JPG DSCF7301.JPG DSCF7303.JPG DSCF7305.JPG DSCF7308.JPG DSCF7311.JPG DSCF7312.JPG DSCF7313.JPG DSCF7317.JPG DSCF7318.JPG DSCF7319.JPG DSCF7320.JPG DSCF7322.JPG DSCF7324.JPG DSCF7325.JPG DSCF7327.JPG DSCF7328.JPG DSCF7329.JPG DSCF7332.JPG DSCF7336.JPG DSCF7337.JPG DSCF7338.JPG DSCF7340.JPG DSCF7343.JPG DSCF7344.JPG DSCF7345.JPG DSCF7346.JPG DSCF7347.JPG DSCF7349.JPG DSCF7353.JPG DSCF7357.JPG DSCF7358.JPG DSCF7359.JPG DSCF7360.JPG DSCF7363.JPG DSCF7367.JPG DSCF7368.JPG DSCF7370.JPG DSCF7371.JPG DSCF7373.JPG DSCF7374.JPG DSCF7375.JPG DSCF7376.JPG DSCF7377.JPG DSCF7379.JPG DSCF7380.JPG DSCF7385.JPG DSCF7386.JPG DSCF7388.JPG DSCF7389.JPG DSCF7390.JPG DSCF7392.JPG DSCF7394.JPG DSCF7395.JPG DSCF7396.JPG DSCF7398.JPG DSCF7400.JPG DSCF7402.JPG DSCF7407.JPG DSCF7408.JPG DSCF7410.JPG DSCF7416.JPG DSCF7417.JPG DSCF7420.JPG DSCF7424.JPG DSCF7425.JPG DSCF7426.JPG DSCF7429.JPG DSCF7430.JPG DSCF7431.JPG DSCF7433.JPG DSCF7434.JPG DSCF7435.JPG DSCF7437.JPG DSCF7438.JPG DSCF7439.JPG DSCF7441.JPG DSCF7443.JPG DSCF7444.JPG DSCF7445.JPG