Kulturális Örökségvédelem a Tiszáninnen

Mi jöhet még? - Rendőrség keresi az Avasi Református Temető újabb rongálóit

2008-05-01 15:36:27 / Adminisztrátor

Nagy erőkkel nyomoz a Miskolci Rendőrkapitányság a Miskolc szívében, az
Avas hegy északi lejtőjén elhelyezkedő, műemléki védettségű temetőben
történt rongálás tettesei után.

Amint az ismeretes, 2008. április elején,
sajnos, immáron sokadszorra, ismeretlenek a temető számos, 19. századi
síremlékét döntötték le, törték össze. A református gyülekezet és a KÖH
feljelentése nyomán indult nyomozástól mind a károsultak, mind pedig az
összes, jó érzésű állampolgár nevében azt várjuk, hogy a tettesek
kézrekerítésén túl, egyszer s mindenkorra vessen véget a város jelképének
számító műemlék templom körül kialakult, áldatlan állapotoknak. A tettesek
nyilvánvalóan azon csoport körében keresendők, akik rendszeresen, szinte
minden csütörtök, péntek, szombat estét a temetőben töltik (!), ott
italoznak, szórakoznak, hangoskodnak, "dolgukat végzik". Ottlétüket hétről
hétre "ottfelejtett" szemét- és mocsokhegyek kísérik... És persze,
kidöntött, összetört síremlékek. Április elején - óvatos becslés szerint
is több százezres kárt okoztak. Az évek óta tapasztalható, folyamatos
műemlék- és temetőrongálások egyik kirívó eseteként 2007. Húsvétja előtt
graffityvel csúfították el a református templom falait. Az akkor az
illetékesek által - az országos felháborodásra tekintettel- összehívott
válságtanácskozáson elhangzott megoldási lehetőségek, szép ígéretek - a
temetőt körbevevő kerítés építése, térfigyelő kamerarendszer, fokozott
rendőri-, polgárőri jelenlét, stb. - közül sajnos akkor egyik sem valósult meg.
Felmerülhet a kérdés: minek kell még történnie
ahhoz, hogy a Kultúra Magyar Városában, amely megtisztelő címet
mindannyiunk büszkeségére ez évben Miskolc viseli, végre megszűnjön
műemlékeink hétről hétre tartó, szisztematikus rombolása?

Paszternák István
régész, irodavezető
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Iroda

Galéria

az egykori oldalkápolna ablaka P4140083.JPG P4140085.JPG P4140087.JPG Az eredeti szöveg: IN MEMORIAM H. SZABÓ BÉLA. Alig pár éve állították, de a betűk sajnos bronzból voltak... hihetetlen, de ez Szemere Bertalan forradalmár miniszterelnök sírja (a túlsó), némi graffityvel :-)