Milyen jó, hogy elindultunk, mert 10 órára már a nap is kisütött. Ezer színben pompázott az erdő. A hegyek "derékig" ködben álltak, de a hegycsúcsokat napsütötte színes "sapkák" takarták. Egy kisfiú megszólalt: "ugye ilyen a mennyország?"... Remélem - mondtam, és a zsoltáros szavaira gondoltam:

Ó, Urunk, mi Urunk!     Mily felséges a te neved az egész földön, az égen is megmutattad fenségedet!....Ha látom az eget, kezed alkotását.....micsoda a halandó, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gonod van rá? (Zsolt. 8)

A gyerekek virágot, követ, makkot és még ki tudja mit gyűjtöttek. A kisfiúk körében legértékesebb kincsnek egy vaddisznó agyar bizonyult. Útközben madarakat próbáltunk felismerni a hangjuk alapján. Nehezen ment. Szerintem túl hangosak voltunk... Ennek ellenére sok mindent magtanultunk, madarakról, az erdő más lakóiról, őshonos növényekről, a természetről. Köszönjük Nagy Tamásnak a türelmes, kedves hangvételű erdei tanítást.

A Várhegy legmagasabb pontján ebédeltünk. Legalább öt percig csend volt. Élvezettel ettük a Koroknai Éci által készített, fokhagymás sült hússal megpakolt zsemléket. Köszönjük drága Éci néni!

Azt gondoltam, hogy a több órás gyaloglástól hazafelé már a hátunkon fogjuk cipelni a kicsiket. Tévedtem... Ugyanolyan lendülettel, jókedvűen, csicsergősen telt a hazaút is. A fiúk képzeletbeli vaddisznókkal küzdöttek és biztosították a hölgyeket afelől, hogy teljesen biztonságban vannak. A lányok kedvesen mosolyogtak...

Délután 3 órára értünk haza kicsit fáradtan, de nagyon nagy örömmel.