Keleméri Református Egyházközség

Reformáció 500

2017-11-21 /

2017. október 29. vasárnap a reformáció 500. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottunk a gyülekezet közösségében. A templom előtti,-ez alkalomból ültetett- almafát emléktáblával láttuk el, majd szeretetvendégségben, kötetlen beszélgetéssel készültünk az Ünnepi Istentiszteletre. Köszönjük a jelen levő kedves testvéreknek, hogy a hívó szót hallván a rossz idő ellenére is eljöttek, velünk ünnepeltek!  Külön köszönet illeti a kedves adakozó testvéreket, akik a szeretevendégségre finom süteményekkel érkeztek!  A mi Kegyelmes Istenünk nevét dicsőíti, a jövőnkre nézve pedig  reménységgel tölt el a vegyes életkorú ünneplő gyülekezet !












2017. november 5-én a szokott rendben 10 órakor kezdődik az Úrvacsorás Istentisztelet Újbor alkalmából. Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves testvéreket az Úr asztalához, majd az Úrvacsorát követő tisztújító választás szavazóinak körébe !


 


 


- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -


 


 


 


 


"Hol a szép Gömör halmos képet ölt, Csendes magányban él hű tisztelőd!


Lant és biblia, e két szent barát
Karján ringatja boldogan magát.
Az én pályám szép, ámbár nem ragyog,
Én az egyszerű nép őre vagyok!"


Tompa Mihály emlékünnepség Kelemér-Gömörszőlős


Tompa Mihály lelkipásztor-költő születésének 200. évében június 10-én megemlékezést tartottunk a Keleméri Református Egyházközségben(Kelemér-Gömörszőlős). A Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület támogatásával egész napos szép ünnepséggel tisztelegtünk gyülekezetünk egykori lelkipásztorának emléke előtt. Büszkék vagyunk, mert a mai Magyarország területén csak nálunk szolgált lelkipásztorként a költő 1849-1851-ig. Az ünnepség több helyszínen,egymást követő programokkal zajlott. Az ünnepi helyszíneken Fejes Lilla, Kelemér-Gömörszőlős lelkipásztora mondott bevezetőt.                                              11 órakor Kelemérben,a református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődött az ünneplés, ezt megelőzően a szomszédos könyvtár előterében fogadtuk a határon inneni, és határon túli vendégeket. Az érkező kedves vendégek kávé vagy üdítő fogyasztása közben a vándorkiállítás tablóit olvasva tanulmányozták Tompa Mihály életútját, mintegy hangolódva az egész napos ünneplésre.
A  Keleméri Református Templomban Fejes Lilla tiszteletes nő szép köszöntője után Nagy Ákos Róbert ,a szlovákiai Gömöri Református Egyházmegye esperese, Hanva lelkipásztora hirdetett igét. Hanva a felvidéki Gömör egyik határhoz közeli települése, ahol a lelkipásztor-költő Kelemér-gömörszőlősi évei után élt és szolgált 1868-ban bekövetkezett haláláig. Esperes úr szép gondolatokkal méltatta egykori elődje,Tompa Mihály egyházi- és költői munkásságát,  versekbe foglalt hazafiságát s több művéből is idézve fölelevenítette  a költő időtálló életfilozófiáját.
Az ünnepi istentisztelet után a Parókia épülete előtt Tompa Mihály mellszobránál koszorúztunk. A koszorúzási ünnepség kezdetén Trieber Júlia előadta a költő "Madár fiaihoz "c.versét . Az emlékezés koszorújával tisztelegtek a Keleméri Református Egyházközség képviselői mellett a felvidéki  Naprágy,mint testvérgyülekezet-, a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület-, a Hanvai Református Egyház-, az Ózdi Honismereti Kör-,s a Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület diákcsoportjának képviselői is. A keleméri ünnepség alatt és után a Tompa Mihály Emlékház ajtaja nyitva állt az érdeklődők előtt . Az állandó kiállítás a XIV. században épült  műemléktemplom alatti  épületben található. A kis ház egykor káplánlakként, majd magtárként funkcionált. Pár évtizede az épületet a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület,valamint a Sárospataki Kollégium Könyvtára támogatásával, a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezte be tudományos gyűjteményével,méltó emléket állítva a méltánytalanul elfeledett költő életének,költői- írói munkásságának, különös hangsúlyt fektetve a keleméri éveire.
Ebéd után a gömörszőlősi helyszíneken ünnepeltünk tovább. „A dal éltet,tart örökre…” c. egyházzenei koncertnek Gömörszőlősön a református műemléktemplom  adott helyet. A  Duo Venite együttes előadásában többek között megzenésített Tompa verseket hallgattunk. Közben Olasz Szabó Soma színművész szavalt a költő verseiből válogatva. Nagy élmény volt hallani az eredeti kazettás mennyezetű templom szószékéből a Tompa- verseket : a költő mintha maga szólt volna hozzánk, szívet melengető, vagy éppen tanító célzatú, korunkban is érvényes gondolatain keresztül.
A templomi hangversenyt a Virágregék  Kertjének avatása követte a könyvtár előtti területen. Bevezetésképpen a Tompa Mihály emlékoszlopnál Trieber Júlia felolvasott egy részletet a Virágregék Előhangjából . Ezt követően a "Virágregék" virágaiból beültetett ágyás mellett beszédet mondott  Dr. Rákos Lóránt, naprágyi lelkipásztor. Naprágy földrajzilag határos felvidéki település, Gömörszőlős testvérközsége, évek óta szoros kapcsolatban állunk egymással. Eddig önkormányzati szintű volt a kapcsolat, ettől a naptól kezdve pedig testvér-gyülekezetek is vagyunk, az erről szóló megállapodást a Keleméri Templomi ünnepségen írta alá a két gyülekezet lelkipásztora. A Virágregék kertjének avatása után a Tompa Mihály Emlékoszlopnál helyeztük el az emlékezés koszorúit. Záró program a Putnoki Városi Televízió Tompa Mihály életéről készített kisfilmjének megtekintése volt. az egykori iskola épületében, a Galéria termében. Az iskola bal oldali helységeiben a Tompa Mihály Emlékkönyvtár is várta az érdeklődőket. Az iskola udvarán a fedett Kemencés tér asztalainál üldögélve, kávé-,üdítő- és sütemény kíséretében  kötetlen,baráti beszélgetéssel ért véget a Tompa Mihály Emléknap. Az élményben gazdag szép ünnepnapot elsősorban É.Kovács Judit gömörszőlősi polgármester asszonynak köszönhetjük,aki édesapja, É.Kovács László jobbján állva,Tompa Mihály emlékét méltón ápolva a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület vezéregyéniségeként a szervezést kézben tartotta,  több hónapon át tartó  alapos előkészülettel munkálta a nagyszerűen sikerült  ünnepnapot!  A megemlékezések sorozata ezzel nem ért véget, az ünnepi év még tart, többek között felvidéki helyszíneken is lesz még emlékünnepség. A Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület az emlékév kapcsán  honlapot üzemeltet,melyen információkat találunk a költőről,a születésének 200.évfordulójára szervezett emlékév eseményeiről, helyszíneiről,megvalósult és megvalósításra váró rendezvényeiről.  http://www.tompamihaly200.hu/ Minden érdeklődőt szeretettel vár a további helyszíneken is a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület !



 


 


Húsvéti Gyülekezeti Alkalmak


 



  • Nagypénteken

  • -10 órától Istentiszteletet tartunk Kelemérben                                        -11 órától Istentiszteletet tartunk Gömörszőlősön

  • Húsvét 1.nap:

  • -10 órakor kezdődik az Úrvacsorával egybekötött Istentisztelet                                          Keleméren                                                            -11 órakor Gömörszőlősön kezdődik az Úrvacsorával egybekötött                                     Istentisztelet

  • Húsvét 2.nap:

  • -10 órakor kezdődik az Istentisztelet Kelemérben,mely keresztelési                                   Istentisztelet is lesz egyben                                        -11 órakor Gömörszőlősön kezdődik az Istentisztelet.

  • Szeretettel hívjuk és várjuk a Kedves Testvéreket az ünneplő gyülekezeti közösségünkbe! Minden kedves testvérünknek Áldott Húsvét-ünneplést kívánunk!


 


 


http://tompamihaly200.hu


Kedves Keleméri-,Gömörszőlősi Lakosok,Református Testvérek! A 200 éve született lelkész-költő Tompa Mihály emlékét méltón ápolva ajánlom mindenki figyelmébe a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesület szervezésében megrendezendő Tompa Mihály emlékév különböző rendezvényeit. Tompa Mihály Kelemér-Gömörszőlős egyházközségekben szolgált 1849. április 22-től 1851. szeptember végéig református lelkipásztorként. Előttünk a felvidéki Bején,Kelemér-Gömörszőlősi szolgálata után pedig a szintén felvidéki Hanván volt lelkipásztor 1868-ban bekövetkezett haláláig. Kísérjük figyelemmel az emlékév rendezvényeit,emlékezzünk méltón kedves egykori lelkész-költőnk munkásságára,melyet gazdagon kitölt a SZERETET:hazája,felesége,családja,barátai,embertársai,lakóhelyei,s azok minden természeti kincse iránt!



"Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, a miképen bíztunk te benned." Zsolt.33.22.


Uram,hálával állok előtted az új esztendő küszöbén! Köszönöm,hogy a Te jóságod,melyből ki nem fogyhatunk,új évet virrasztott ránk!Köszönöm a családomat,melynek szeretetében élhetek,s köszönöm a gyülekezetet,melynek igehallgató közösségében  igédet hallgathatom,s melynek munkásává hívtál az elmúlt esztendőben!Adj erőt,hogy jó munkásod,lelkipásztorunknak pedig hű segítője lehessek! Köszönöm,hogy az elmúlt esztendőben áldó szeretettel viseltél gondot a nyájadra e két kicsiny gömöri faluban! Köszönöm,hogy megőrizted népedet,s hogy a harang még nekünk-,nem pedig értünk szól!Az elmúlt évre visszanézve hála-telt szívvel áldjuk a nevedet,amiért pásztort adtál nekünk,nem hagytál minket árván,bizonytalan csüggedésben,s engedted,hogy az igére szomjas szívek általa rendszeresen hallhassák a Te Szent Igédet! Legyen áldott a Te neved minden megélt és minden előttünk álló percért,melyet igéd hallgatásával töltöttünk,s majd tölthetünk!


Mindenható Istenünk! Kérlek légy velünk az elkövetkező esztendőben is,add,hogy igéd szava minden szívhez eljusson!Gyarapítsd nyájadat, adj az embereknek halló füleket,és megértő,nyitott szívet!Áldd meg lelkipásztorunkat,adj erőt a munkájához,s adj növekedést gyülekezeteinknek:jusson el az igéd olyan emberekhez is,akik még nem ismerik föl a Te gondviselő szeretetedet! Nyisd meg a szemüket,szívüket,azoknak akik még vakon  járnak,hiszen a Föld minden teremtménye a Te szent kezed munkája,minden élet Tőled van,de sokan ezt még nem képesek felismerni! Kérünk,hogy Szent Lelked által adj erőt a  közénk rendelt szolgádnak,hogy általa az ige szava eljusson minél több emberhez,s így mind többen felismerhessék a Te jóságodat,kegyelmedet,gondoskodó szeretetedet,melyben élhetünk itt e világban,s reményeink szerint  majd egykor odafent Nálad! Add meg gyülekezeteinkben a hitbéli növekedést lelkipásztorunk segítségével,s add,hogy a megtapasztalt növekedés tartós legyen,és soha ne érjen véget!Legyen Uram a Te kegyelmed rajtunk,mint ahogy azt igédben is olvashatjuk! Add,hogy a kegyelmi idő még ez esztendőben se érjen véget! Kísérd végig a Te nyájadat,gyülekezeteinket,ez évben is! Fogd a kezünket,hogy a helyes útról le ne térjünk,s lábunk ne botladozzon a kicsiny hitű világ csábításának engedve,hanem erős,határozott léptekkel,másoknak példát mutatva,másokat felemelve,segítve haladjunk a biztos cél felé! Adj erőt az időseknek,betegeknek,a gyengéknek,Te fogd kezüket,erejük fogytán Te adj nekik megújult erőt! Áldd meg gyermekeinket,a gyermek-hittan munkásait,adj erőt nekik is,hogy az elvetett mag jó földbe jusson,s általuk a Te országod tovább virágozhasson! Áldd meg a Te népedet itt és mindenhol a világban,adj a Te népednek Békés,Boldog,hitben,szeretetben eltöltött Új Esztendőt!Krisztusért kérlek,hallgasd meg imámat!


Ámen!



December 25-én az Úrvacsorás Istentisztelet résztvevőinek egy része.


 


 



 


 


 


2016.december 1-én közös presbiter-gyűlésen Nagytiszteletű Szőnyi Tamás a Borsod-Gömöri Egyházmegye esperese,Nagytiszteletű Kolumbán Gábor a Kazincbarcika-felső Református Egyház lelkipásztora,egyházmegyei pénzügyi főszámvevő,a Keleméri Református Egyházközség helyettes lelkipásztora 2016.02.01-11.30 közötti időszakban,hivatalosan adták át Nagytiszteletű Fejes Lilla lelkipásztor nőnek a Keleméri-és Gömörszőlősi Református Egyházközségeket. Fejes Lilla nagytiszteletű lelkipásztor nő megbízása határozatlan időre szól,szolgálatára,életére Isten gazdag áldását kívánja a két gyülekezet presbitériuma és tagjai.



 


 


 


 


2016.november 5-én Göncre utaztunk a Keleméri-és Gömörszőlősi Református Egyházközségek képviseletében.A gönci református templomban volt a lelkésszentelő ünnepi Istentisztelet,ahol Nagytiszteletű Fejes Lilla lelkipásztornőt is felszentelték a 10 új refomátus lelkipásztor között.Isten áldását kívánjuk életére és szolgálatára!                          


 


 


 


 


 


Szeptember 18-án Isten áldását kértük Gál Ádám és Gömze Anita szülők kisfiára,Ádámra. A kisfiú a gyülekezet közösségében,a vasárnapi Istentisztelet alkalmával részesült a keresztség szent sákramentumában.Isten áldja meg a kis családot erővel,egészséggel,hitben gazdag hosszú boldog élettel!


Hittanévnyitó gyermek alkalom!!!

Kedves keleméri, gömörszőlősi Gyermekek!

Ha szeretnétek megtudni, hogy mi rejtőzik a varázslatos szekrény mögött, akkor gyertek el

2016. 08. 22-én délután 15:00 órakor a keleméri iskola épületébe!

Erre az alkalomra a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai és a Református Harmat kiadó segítői érkeznek gyülekezetünk közösségébe! 

Várunk minden gyermeket sok szeretettel hétfő délután, számítunk jelenlétetekre, hiszen messziről érkeznek hozzánk szolgáló testvéreink!

Áldás, békesség!



Fejes Lilla lelkipásztor



 


 


 


 


 


Június 19-én 19 iskolás  gyermek részvételével tartottuk meg a 2015-16-os tanítási év hittan évzáróját.. Áldott szép napot töltöttünk el együtt a gyerekekkel.Előbb a gyülekezet közösségében Istentiszteleten vettünk részt,mely végén a gyerekek lelkes kis csapata adott egy kis verses műsort ,majd a Parókia épületében-udvarán szeretetvendégséggel,játékokkal tölthettek el pár szép órát gyermekeink,a szeretet jegyében!  Az évzáróval párhuzamosan folyt az alma-adomány szervezése. Fejes Lilla Tiszteletes nőnek köszönjük szépen az áldozatkész,segítő munkáját,mellyel gyülekezetünk családjaihoz a Református Szeretetszolgálat jóvoltából 1-1 szatyor almát sikerült ajándékba elvinni! Mindenki örömmel,szeretettel fogadta az adományt,,idős,beteg emberek különösképpen boldogok voltak,mert az almával együtt érkezett a Tiszteletes nő is,akit sokan mozgásukban korlátozva még nem tudtak a gyülekezet közösségében megismerni! Ez a nap is Isten áldásával,a szeretet jegyében telt el!


Fotók előbb az hittan évzáróról,majd az almaadományról:



 



És ezzel a mosolygós képpel búcsúzunk a 2016-os év első félévétől,mely áldással teli,mozgalmas 6 hónap volt.A Mi Urunk sok szép alkalmat készített nekünk,melyekkel kivétel nélkül hitünket erősítette! Hálát adunk a mögöttünk levő időszakért,a segítségért,az erőért,melyet tőle kaptunk, Megváltónktól! Áldását kérjük továbbra is kicsiny gyülekezetünkre,a lelkipásztorunkra,aki szerető,gondoskodó,hűséges voltáról tett előttünk tanubizonyságot!Az Úr legyen velünk továbbra is,áldja meg lelkipásztorunkat,gyülekezetünket,legyen segítségünk,reménységünk az előttünk álló időben! Adjon növekedést nekünk,adja,hogy ne csak létszámban,de lélekben is növekedni tudjunk! Ámen!


 


 


 


 


 


 


SZERETETHÍD 2016. 05.21-én a Keleméri- és Gömörszőlősi egyházközségekből összesen 17 fő szorgalmas jelenlétével jól sikerült közösségi alkalmon vehettünk részt! Isten megáldotta az igyekezetünket,jól éreztük magunkat,mindenki szeretettel gondol vissza rá. Vállalt és elvégzett munkánk: A Tompa-fa felé vezető út jelző táblákkal ellátása,kitisztítása, a Tompa-fa alatti erdőrész kitakarítása,és a gyerekekkel Tompa-virágok gyűjtése,kiültetése a Tompa emlékszobrokhoz Kelemérben és Gömörszőlősön. A napi programot szalonnasütéssel zártuk.



PÜNKÖSD


„15. Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. 16. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. 17. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad. 18. Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. 19. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. 20. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek. 21. A ki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; a ki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak." János 14.15-21




A Pünkösd első napján elhangzó igét 29 testvérünk hallgatta a gyülekezet közösségében! Istennek hálát adunk a meghallgatott imákért,a növekedésért,s tovább imátkozunk a hitünk erősödéséért,azért,hogy a pünkösdi láng minden hallgató szívében maradandó tüzet gyújtson,az ige lelkünkben tovább éljen,s mi az ige szavainak engedelmeskedve élhessünk tovább! A pünkösdi öröm délután folytatódott,Istennek kedves felnőtt-keresztséggel-a család kérésére szűk családi körben a templom falai között. Újabb 6 fő hallhatta Isten szent ígéjét,s közülük 5-en részesültek az Úri Szent vacsora jegyeiben! Istennek hálát adunk Varga János testvérünkért,aki saját akaratából kérte a keresztség sákramentumát,majd hitéről bizonyságot téve az Úrvacsora szent jegyeiben is részesült! Áldott legyen az Úr neve! Ámen! Pünkösd második napján,hétfőn Istentisztelet a szokott rendben :Keleméren 10 órakor,Gömörszőlősön 11 órakor kezdődik. Hívunk és várunk mindenkit szeretettel az ünnepi alkalmainkra !


Mennyei Édesatyánk! Köszönjük,hogy egykor anyánk méhének elrejtettségéből,mint testett öltött lelkek,akaratod szerint e földre születtünk! Áldott légy minden családért,ahol a gyermek szerető anyja gondoskodó,ölelő karjaiban biztonságra talált! Áldott légy minden családért,ahol a szülőket bensőséges,mély kapcsolat fűzi össze! ÁLdott légy minden családért,ahol a Te szemeddel látnak,a Te szíveddel szeretnek,és bölcsességed szerint cselekszenek,megélik a Te országodat családon belül és kívül egyaránt! Magasztalunk,hogy a támasz nélkül maradt anyákat Te magad öleled,rejted el óvó karjaidban,Te adsz erőt,kitartást és bölcsességet nekik fájdalomban és magányban,hogy így is képesek legyenek nevelni gyermekeiket. Hála minden édesanyáért! Azokért,akik közöttünk lehetnek,és azokért is akik már Veled vannak a Te Örök Országodban! Emelj hit által közel magadhoz,hogy örömünk Tőled jöjjön,s ünnepünk Veled nyerjen örök távlatot! Az Úr Jézus Krisztusért kérünk,hallgasd meg imánkat! Ámen " (Fejes Lilla)


Május 1-én megemlékeztünk az édesanyákról. Fejes Lilla tiszteletesnő szép imájával kezdtük az ünneplést,melyen Sárközi Tímea és Sárközi Vilhelmina közreműködésével 1-1 kis vers segítségével,gyermekek szájából is szólt a köszöntés.Apró ajándékkal is kedveskedtek,Istennek így adtunk hálát minden édesanyáért.