Karcsai Református Egyházközség Honlapja

 

Beszámoló a húsvéti ünnepkör eseményeiről

2009-04-14 09:02:18 / Szabó Ágnes

Gyülekezetünk közösségében a húsvét ünnepére sokféle képpen készültünk.

Örömmel jöttek a gyermekek a Húsvéti játszóházba, ahol a tojásfestét hagyományát elevenítették fel, valamit húsvéti díszeket készítettek, később tojás keresést, és sorversenyt játszottak.

A nagyhét napjaiban esténként bűnbánati alkalmakkal készültünk az úrvacsoraiközösségre. Nagypénteken passiós istentiszteleten emlékeztünk meg az Úr Jézus szenvedéseiről, és haláláról.

Nagyszombaton a betegek vettek úrvacsorát.

Húsvét elsőnapján pedig nem csupán az úrvacsorai közösség szépsége, lelkimélysége hatotta át a szíveket, és örvendezhettünk együtt, hanem a gyülekezetünk kórusa énekeikkel vidámította a gyülekezet tagjait.

Örömmel mondhatom el, hogy összesen 224-en járultunk az Úr asztalához, melyért Istené a dicsőség, kérjük, hogy áldása maradjon mivelünk.

Legátus is volt gyülekezetünkben az ünnepen Keresztényi Klára 2. éves teológus hallgató, aki nagy örömmel hirdette közöttünk a Feltámadás igéit.

Hálát adunk az Úrnak kimondhatatlan ajándékaiért, és azokért, amelyeket most számba vehettünk.

Néhány kép az elmúlt napok eseményeiből

Galéria

Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 001.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 002.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 003.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 004.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 005.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 006.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 007.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 008.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 010.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 014.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 016.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 023.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 025.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 028.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 032.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 035.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 036.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 038.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 041.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 045.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 046.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 050.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 052.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 027.jpg Húsvéti játszóház, kórus, legátus, úrvacsora 043.jpg