Karcsai Református Egyházközség Honlapja

 

Lelkészbeiktatás Karcsán

2007-10-29 16:10:02 / Adminisztrátor

Július elseje kiemelkedő nap volt a karcsai Református Egyházközség életében. E nap délutánján, 15 órától került sor a fiatal lelkésznő, Szabó Ágnes beiktatására. A meghívott vendégek és az érdeklődők teljesen megtöltötték az Árpád kori műemlék templom padsorait, még pótszékek – melyeket a bélelt kapus főbejárat körül helyeztek el a szervezők – is hamar gazdára leltek.

Református Istentisztelethez hűen gyülekező énekkel kezdődött az istentisztelet, majd Börzsönyi József a Zempléni Református Egyházmegye esperese köszöntötte az egybegyűlteket, jelezve egyben, hogy milyen alkalomból is vagyunk itt. Az események innen már a hivatalos program szerint zajlottak. Az esperes úr egy rövid fohász után köszöntötte a fiatal lelkésznőt, majd felelevenítette Karcsára kerülésének, és megválasztásának történéseit. Egy pár szóval méltatta eddigi előmenetelét és elismerően szólt arról, hogy a lelkésznőt szinte pillanatok alatt fogadta be az egyházközség. Ezzel elérkeztünk a délutáni program hivatalos részéhez, és Börzsönyi József miután átadta a templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét hivatalosan a karcsai gyülekezet lelkipásztora lett Szabó Ágnes.
Ezt követően a palástos lelkészek igével kértek áldást a beiktatott lelkészre, majd énekkel folytatódott a rendhagyó istentisztelet. Szabó Ágnes a karcsai gyülekezet beiktatott lelkészeként először állhatott fel a szószékre. Előbb egy rövid fohászt mondott:
„Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, mely meg nem inog, hanem örökre megáll. Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az Úr karolja át, most és mindörökké.”
Prédikációjában megköszönte mindazt a szeretetet melyben része volt családjában, rokonságában, iskoláiban, a második otthonává vált szerencsi és az új otthonná lett karcsai gyülekezetben. Mindannyiuknak megköszönte, hogy segítették eddigi útján és Isten áldását kérte az életükre. A mérhetetlen szeretet mögött, melyet kap és melyet Ő maga is adhat egy sokkal nagyobb szeretet munkálkodik mégpedig Isten. „Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk ő általa.”
Maradjunk meg ebben a szeretetben, mert aki szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.
A záró imádság a „Mi Atyánk…” és egy ének után a küldöttek köszöntötték a lelkésznőt. Először Dr. Erdei Pál az egyházmegye gondnoka mondott néhány biztató szót, kedves gondolatot.
A görög katolikus egyház részéről Szemerszki Mihály parókus köszöntötte a fiatal lelkésznőt Pál, Timótheushoz írt első leveléből ekképpen:
„Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt.
Gondot viselj magadról és a tudományról, maradj meg azokban, mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind hallgatóidat.”
Ezt követően községünk polgármestere, Dakos János fejezte ki abbéli reményét, hogy az ifjú lelkésznő otthonra talált a karcsai gyülekezetben, s mint mondotta, mikor felkérték helyettesíteni, először még azt hitte, hogy ez a falu a világ végén van, majd idővel már a világ közepe lett számára.
Tóth József gondnok az egyházközség részéről köszöntötte Szabó Ágnest és hosszú szolgálatot kívánt számára a gyülekezetben. A gyermekek néhány kedves verssel ajándékozták meg „tanítónőjüket” és további jó szolgálatot kívántak.
A lelkésznő megköszönte a kedves szavakat, gondolatokat, majd egy kis szeretetvendégségre invitálta a megjelenteket, a nemrég felújított Művelődési Otthonba.
Az ünnepség a Himnusz eléneklésével és áldással zárult.
Akik ott voltak azon a délutánom nem csak egy vasárnap délutáni istentiszteletet láthattak, hanem megtapasztalhatták azt a mérhetetlen szeretetet, mely övezi, a gyülekezetet és lelkipásztorát. Ékes bizonyítékát láthattuk annak, hogy egy ifjú hölgy milyen alázattal és szeretettel a szívében tud szolgálni, és talán a lelkésznő szavai világítottak rá leginkább arra, hogy elég lenne egy csöppnyi szeretet Isten és embertársaink iránt, s talán akkor nem lenne ennyi bánat és keserűség. Csak egy csöppnyi szeretet, melyet tudnunk kell befogadni, és tudnunk kell tovább adni, ahogyan Isten is továbbadja az ő szeretetét .
Vajda Sándor
gyülekezeti tag

Csatolt dokumentumok
beiktatas.jpg ( 51.2 KB )
agi.jpg ( 17.1 KB )