2010-ben nagy megtiszteltetés érte kórusunkat, meghívást kaptunk Munkácsra, egy ünnepi szolgálatra. Akkor nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel, de ez év őszén útnak indultunk. A gyülekezet lelkészei, egyikük, mint az istentisztelet igehirdetője, másikuk, mint a kórus vezetője, a gyülekezet gondnoka és felesége, 15 énekes és a kísérő családtagok és néhányan a gyülekezetből, akiket nem riasztott vissza sem az útlevél csináltatás sem a határátkelés várható hercehurcája, amit ezen a határszakaszon nehéz elkerülni. Szombaton reggel indult a busz és nem sokkal múlt el az ebédidő, amikor már a beregszászi gyülekezet vendégszeretetét élvezve, kávéval és süteményekkel megerősítve indulhattunk arra a kirándulásra, amit nagylelkű vendéglátóink szerveztek a számunkra.(A gyors átkélésben sokat segített Taraczközi Gerzson munkácsi lelkipásztor és a velünk utazó diplomata útlevél.) A frissen átvett kollégiumban találkoztunk megszokott idegenvezetőnkkel, akivel már néhány éve együtt utaztunk Kárpátalján, aki most is teljes profizmussal tájékoztatott mindenről, amit tudni és látni lehet és érdemes. Jártunk Nagyszőlősön, ahol megnéztük a Pálffy kastélyt és felkapaszkodtunk Ugocsa várához, megmászva annak meredek dombját. Láthattuk Husztnak romvárát és a Tiszát, ahogy áttörve a máramarosi havasokat, kiér az Alföldre. Megálltunk Visken és megcsodáltuk gyönyörű templomát és arborétumnak beillő kertjét. Este hét órára érkeztünk Munkácsra, ahol a gyülekezet ügyes kezű és erejüket nem kímélő tagjai nagy szeretettel és forró töltött káposztával vártak bennünket.

Nagy élmény volt vacsora közben meghallgatni Gulácsy Lajos bácsit, aki nyugdíjas lelkészként és püspökként ebben a gyülekezetben él és még mindig szolgál. Az étkezés után ki-ki megtalálta szállásadóját és szétoszlottunk, hogy részünk lehessen a nagyon is szükséges pihenésben.

Másnap, vasárnap a délelőtti istentiszteletre gyülekeztünk, a kórus nem kis izgalommal, mert hiszen a tagoknak csak a fele tudott eljönni erre a szolgálatra.

Az alapos beéneklés után már egy kicsit nagyobb reménységgel néztünk a fellépés elébe.

Püspök urunk prédikált és igehirdetése a napi ige alapján egyszerre szólt minden jelenlévőhöz és a Lélek munkája nyomán olyan közösséget teremtett, amiben érezhető és szinte tapintható volt Krisztus jelenléte. Az énekkar szolgálata már csak ráadás volt és azért sikerülhetett olyan jól, mert ez az egység és a belőle fakadó bizonyságtétel öröme járta át.

Az istentisztelet végén a lelkipásztor kérésére buzdítottuk és biztattuk a munkácsi kórust, hogy bátran és örömmel énekeljenek, éljék meg azt a közösséget, amit egy ilyen közösség munkája adhat a tagoknak.

A közös és nagyon finom ebéd után, amit a gyülekezet tagjai főztek és szolgáltak fel, rövid sétát tettünk a belvárosban a vendéglátók kíséretében. Ezután felmentünk a várba, ahol nagy élmény volt a kézzelfogható történelemmel szembetalálkozni. A felújított várkápolna akusztikáját kipróbálva énekünkkel odagyűjtöttük az ukrán csoportok tagjait is, néhány örömteli percet szerezve nekik is a meleg, nyárias délutánba. Elbúcsúztunk vendéglátóinktól, akik között nem csak magyar, hanem ukrán és orosz nemzetiségűek is voltak és azzal a jóleső érzéssel indultunk haza, hogy nem a határok és a távolságok, vagy a nyelvek számítanak igazán, hanem valami más, ami - illetve - aki a szívünkben lakik.