Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Jókais első helyezés az Országos Bibliaismereti Versenyen

2019-04-11 10:56:44 / Robb Martin

 

Isten iránti hálával és örömmel tértünk haza Kecskemétről, a XXII. „Velünk az Isten" Országos Bibliaismereti Versenyről, ahol hetedikes csapatunk (Balla Péter, Boholy Marcell, Halász Zsófia Lili, Kiss Balázs, Kiss Jázmin Eszter) első helyezést ért el, valamint különdíjban is részesült, hiszen a verseny írásbeli fordulójában maximális pontszámot ért el.

 

Negyedikes csapatunk pedig (Doszpoly Zsombor, Fejes Áron, Kenyeres Gréta, Tompa Nikolett, Vona Szabolcs Vince) negyedik helyezett lett.

 

Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza a két napos megmérettetésről, hiszen egy jó hangulatú, keresztyén lelkületű, színvonalas versenyen vehettünk részt, ahol érezhető és tapasztalható volt a vendéglátó pedagógusok, vezetők, iskolai dolgozók Isten iránti elkötelezettsége, irántunk való szeretete.

 

Már az eredményhirdetés napján megjelent a Jókai győztes csapatáról a hír a kecskeméti médiában, amit az alábbi linken tekinthetnek meg az érdeklődők:

https://keol.hu/kecskemet-bacs/a-xxii-orszagos-bibliaismereti-verseny-eredmenyei

 

Kiss Gyula, iskolalelkész

 

S. D. G.