Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Kassa-Ért! - az Északkeleti Református Találkozó

2018-06-21 14:59:10 / Robb Martin

 

Június 22-én és 23-án Kassán ismét megrendezik az Északkeleti Református Találkozót.

 

A rendezvény fókuszában a család mint Isten ajándéka áll. Ennek megfelelően a három helyszínen - templom, Magyar Református Központ, a parókia udvara és gyülekezeti termei - párhuzamosan zajló programok is nyitottak lesznek minden korosztály számára.

A legkisebbekre bábelőadás, kézművesség és ringatós foglalkozás vár, az egyháztörténelem iránt érdeklődőknek Dienes Dénes, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára tart előadást a kassai reformált eklézsia több évszázados útjáról, a családban való élet jelentőségét pedig Földi Rita pszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem docense hozza majd közelebb az érdeklődőknek.

 

A zenekedvelők számára több koncertet is terveznek a program szervezői: Sebestyén Márta népdalénekes, Berkesi Alex jazz-zenész, a Firesz Cantate Domino kórusa és Écsi Gyöngyi népdalénekes-lelkipásztor is hangversenyt ad.

A már hagyományos könyvvásáron hitmélyítő és szépirodalmi kiadványokat, valamint ajándéktárgyakat lesz lehetőség vásárolni.

 

részletes program...