Bódvaszilasi Református Egyházközség Honlapja

Újra jó volt együtt

2009-02-23 09:03:32 / Meleg Attila

Az immáron hagyománnyá vált jótékonysági bálunk, ismét jól sikerült, mivel több jelentkező volt, mint egy ével ezelőtt. Színvonalas előadások szórakoztatták a közönséget, Szász Dániel magyar nóta énekes adott elő három válogatott csokrot, majd a gyülekezet kórusa egy népdalcsokrot, aztán az általános iskolánk gyermekei citeráztak, Tóth György múltat idéző dallamokat hívott elől tárogatón, megívott vendégeink közül, Molnár Oszkár országgyűlési képviselő úr köszöntötte az egybegyűlteket. Igeolvasás és imádság mellet kezdődött aztán a vacsora, mivel ez egy kicsit más bál volt az idén is mint az átlagos. Pohárköszöntőt, Tamás István alpolgármester úr mondott felidézve a Valentin nap jelentőségét is. Vacsora után kellemes beszélgetések, táncolások bontakoztak ki. A tombolán a főnyeremény Kálvin éve révén: Kálvin János Institúciója volt. Szerintem ez is igazi főnyeremény volt.

Remélem, mindenki jól érezte magát, és ha az Úr akarja és élünk jövőre is megszervezzük ezt az összejövetelt csak más céllal, mint az ideit, hiszen ennek az együttlétnek a támogatását a száz éves orgonánk felújítására fordítjuk. Köszönöm mindenkinek a jelenlétét, támogatását és a segítségét.

Galéria

DSC_0005.JPG DSC_0006.JPG DSC_0012.JPG DSC_0014.JPG DSC_0015.JPG DSC_0016.JPG DSC_0017.JPG DSC_0019.JPG DSC_0020.JPG DSC_0022.JPG DSC_0023.JPG DSC_0033.JPG DSC_0039.JPG DSC_0041.JPG DSC_0040.JPG DSC_0045.JPG DSC_0053.JPG DSC_0054.JPG DSC_0055.JPG DSC_0057.JPG DSC_0059.JPG DSC_0061.JPG DSC_0062.JPG DSC_0069.JPG DSC_0071.JPG DSC_0079.JPG DSC_0083.JPG DSC_0085.JPG DSC_0087.JPG DSC_0088.JPG DSC_0089.JPG DSC_0092.JPG DSC_0094.JPG DSC_0096.JPG DSC_0098.JPG DSC_0102.JPG DSC_0106.JPG DSC_0109.JPG DSC_0120.JPG DSC_0126.JPG DSC_0128.JPG DSC_0132.JPG DSC_0134.JPG DSC_0139.JPG DSC_0140.JPG DSC_0146.JPG DSC_0153.JPG DSC_0157.JPG DSC_0167.JPG DSC_0171.JPG DSC_0172.JPG DSC_0174.JPG DSC_0177.JPG DSC_0188.JPG DSC_0221.JPG DSC_0237.JPG DSC_0244.JPG DSC_0258.JPG DSC_0010.JPG