Az Alacskai Református Egyházközség Honlapja

Ifjúsági csendesnap Nemesbikken

2009-04-26 21:12:11 / Kemény István

2009. április 25-én, szombaton Nemesbikken a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye ifjúsági csendesnapján vettünk részt.

 

Egyházmegyénk gyülekezeteiből több mint 120 fiatal érkezett Nemesbikkre, hogy közösen figyeljenek Isten Igéjére.

 

A reggeli áhítatot Gazda István, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye esperese tartotta. Szolgálatában Tamás húsvéti hite által hívta fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy milyen sokat jelenthet az igei látás, amely észre tudja venni nagypéntekben is a húsvétot.

 

Az előadást Mátyás Sándor, nyékládházi lelkipásztor tartotta a magvető példázata alapján. Bizonyságtételében arra tette a hagnsúlyt, hogy miként válhatunk mi is gyümölcstermő életté és hogyan ismerhetjük fel lehetőségeinket az Isten szerinti élet folytatására.

 

Az éneklést a meghirdetett programtól eltérően - egyéni elfoglaltságok miatt - nem gyülekezetünk ifjúsági zenekara, hanem a helyszínen a különböző gyülekezetekből öszeállt "egyházmegyei együttes" vezette. Ennek tagjai voltak: Kemény Isván (basszusgitár, ének-Alacska), Miliczki Viktória (furulya-Alacska), Miskolczy Zsuzsanna (ének-Tiszakeszi), Nagy Ilona Henrietta (ének-Tiszakeszi), Rácz Tiborné (zongora-Nemesbikk), Victor László (gitár, ének-Mezőcsát).

Köszönjük szolgálatukat.

 

A délelőtt végén játék és csoportbeszélgetés várt a fiatalokra, majd pedig ebéd a nemesbikki Református Idősek Otthonában.

Ebéd után gyülekeztünk fiataljai templomunkról készült képeslapokat vittek ajándékba szobáról-szobára az Otthon lakóinak, Isten áldását kérve életükre. Más gyülekezetek tagjai egy-egy énekkel szinesítették az Otthon lakóinak napját.

 

A délután Pintér Béla és csapata zenés szolgálatával kezdődött, aki nemcsak az ifjakhoz, hanem a gyermekekhez is szólt dalaival. A koncert után alkalom nyílt a közös fényképek elkészítésére is.

 

A csendesnap végén minden résztvevő egy nagy fehér lepedőre felrajzolhatta lábnyomát, ezzel is kimutatva szándékát, hogy kész megtenni a következő lépést Isten és egymás felé is.

 

Köszönjük a nemesbikki gyülkezet vendégszeretetét és Victorné Kardos Erika lelkipásztor sok szervezéssel járó előkészítő munkáját. Továbbá köszönjük Oros Ignácnénak, hogy az általa készített fényképeket is publikálhatjuk.

 

Köszönjük a Tiszáninneni Református Egyházkerület Missziói Központjának segítségét a műszaki felszerelések rendelkezésünkre bocsátásában: projektor, kivetítő vászon, videó jel elosztó és erősítő.

 

Köszönjük gyülekezetünk kisifijének tagjainak (Lakó Kristóf, Miliczki Viktória, Pogácsás Patrik, Rákosi Réka, Tóth Ákos, Tóth Richárd), hogy eljöttek és tevékeny szerepet vállaltak az ifjúsági csendesnap lebonyolításában: zenéléssel, fényképezéssel, énekszöveg kivetítéssel, az alacskai gyülekezet hangosítási felszerelésének pakolásával, az elő- és utókészületekkel.

 

Az ifjúsági csendesnapról készült fényképek a következő kapcsolódó linkre kattintva tekinthetők meg: